Magyar irodalomtörténet

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A magyar irodalom története mintegy 1000 évet ölel fel. Az ősi magyar rovásírás fennmaradt emlékei alapján azonban feltételezhető, hogy már a honfoglalás előtt is volt a magyarságnak írásbelisége, így talán irodalma is. Az ősmagyar költészet kedvelt műfajait és költői eszközeit a magyar népköltészet fejlesztette tovább.

Tartalomjegyzék

1 A magyar nyelv kialakulása
2 Régi magyar irodalom
3 A nemzeti irodalom évszázada
- 3.1 A nyelvújítás és a reformkor irodalma
- 3.2 A 19. század második felének irodalma
4 Modern magyar irodalom
- 4.1 Magyar irodalom 1900–1945
- 4.2 Magyar irodalom 1945-2000
  - 4.2.1 Magyarországi irodalom
  - 4.2.2 Erdélyi magyar irodalom 1945 után
5 Magyar írók és költők listája korszak és műnem szerint
6 Külső hivatkozás

[szerkesztés] A magyar nyelv kialakulása

A magyar nyelv kialakulását és az ősmagyar korszak kezdetét az i.e. 2. évezred végére teszik, amikor – a ma elfogadott tudományos elmélet szerint – nyelvünk különvált legközelebbi rokonaitól, az ugor nyelvektől. Az ómagyar nyelv kora a honfoglalással kezdődik. A 11. század előttről nincsenek fennmaradt írott emlékeink.

[szerkesztés] Régi magyar irodalom

[szerkesztés] Középkori irodalom (10–15. század)

Fő szócikk: Középkori magyar irodalom

Az államalapítás után az irodalom művelése a latin nyelv ismeretéhez és az egyházi pályafutáshoz kapcsolódott. A magyar irodalom fejlődésében fontos szerepet játszottak a 12. századtól megnyíló európai egyetemek is. A papok és szerzetesek mellett az egyetemekről kikerülő, de papi pályára nem lépő írástudók, az úgynevezett „deákok” lettek a magyarországi tudomány és irodalom fő művelői a középkor évszázadai alatt. Az írástudók feladata volt a jogi és államtudományi irodalmat, a törvények, oklevelek és levelek megfogalmazása is. Ezeket ugyanolyan alaposan, az írói és retorikai eszközök alkalmazásával készítették el, mint a szépirodalmi műveket. Ezeknek a dokumentumoknak a vizsgálata azonban általában nem a magyar irodalomtörténet, hanem a magyar történelem keretébe tartozik.

[szerkesztés] Latin nyelvű irodalom

A magyar irodalom kezdetét az Intelmek könyve Imre herceghez jelenti a 11. század elejéről, amelyet I. István király a fiához, Imre herceghez írt. A két fő középkori elbeszélő műfaj a legenda és a krónika volt. A magyar szentek legendái közül kiemelkedik Szent István király legendája Hartvik püspöktől, Szent Imre legendája Fulko íródeák tollából, Szent Gellért püspök legendái és Szent László király legendája. A magyarok töténelméről szóló első fennmaradt krónikák az Anonymus (P. mester) által írt Gesta Hungarorum, valamint Kézai Simon hun-magyar krónikája. Ezekben a krónikákban a történelem a legendákkal keveredik, ezért történelmi szempontból nem teljesen megbízhatóak. Az első magyar útleírást képviseli Julianus barát beszámolója, a Jelentés Magna Hungáriáról 1237-ből. A későbbi magyar történeti művek közül ki kell emelni Kálti Márk A magyarok krónikája című munkáját 1358-ból (leghíresebb másolata a Képes Krónika díszes kódexében maradt fenn), az 1473-ban készült Budai Krónikát (amely egyben az első magyarországi nyomtatott könyv Hess András budai nyomdájából), valamint Thuróczy János 1488-as Chronica Hungarorum című művét. A középkori költői alkotásokat világi és vallásos műfajokra oszthatjuk. Az Árpád-kori magyarországi latin költészet legszebb alkotása a Siralomének a tatár dúlta Magyarországról. A vallásos költészet első számú műfaja a himnusz volt. Különösen szép himnuszok maradtak fenn Szent Istvánról, Szent Imréről és Szent Lászlóról, köztük A Szent István verses históriája. A késő-középkori kolostori irodalom leghíresebb szerzői az Európa-szerte népszerű Michael de Hungaria (Magyarországi Mihály), domonkosrendi prédikátor, a szintén nagy hatású prédikációiról ismert Temesvári Pelbárt, valamint a latin nyelvű himnuszok mestere, Csanádi Albert, pálos szerzetes.

[szerkesztés] A magyar nyelvű irodalom első emlékei

Az első magyar nyelvű irodalmi mű, a Halotti beszéd

Bár a hivatalos irodalmi nyelv évszázadokon át a latin volt, azonban valószínűleg már a legkorábbi időkben is létezett magyar nyelven írt irodalom. A legkorábbi magyar nyelvemlék a tihanyi apátság alapítólevele (1055), melyben olvashatóak a feheruuaru rea meneh hodu utu rea („Fehérvárra menő hadiútra”) szavak. A dokumentum többi részét latinul írták. A legrégebbi teljes szöveg magyar nyelven a Halotti beszéd és könyörgés (1192 és 1195 között), amely egy latin nyelvű prédikáció fordítása. A legkorábbi magyar vers az Ómagyar Mária-siralom, amely szintén egy latin nyelvű szöveg elég szabad fordítása, a 13. századból. Ez egyben a legrégebbi fennmaradt finnugor nyelvű vers. Mind a Halotti beszéd, mind az Ómagyar Mária-siralom nehezen olvasható a mai magyarok számára, mert a 26 betűs latin ábécével nem lehetett a magyar szöveget hűen visszaadni, az ékezeteket és a kettős betűket pedig nem használták még.

[szerkesztés] 14–15. századi magyar nyelvű irodalom

A legrégebbi ismert magyar nyelvű elbeszélő mű az Assisi Szent Ferenc életét feldolgozó Szent Ferenc legendája, amely a Jókai-kódexben maradt fenn. A másik legértékesebb korai magyar nyelvemlék, a Szent Margit királylányról szóló Szent Margit legendája. A magyar nyelvű világi költészet első ismert darabja a 14. században keletkezett vágáns dal, a Planctus clericorum, amely a pápaságot és a főúri papságot ostorozza. A 15. századból már számos anyanyelvű irodalmi művet ismerünk, elsősorban a 46 fennmaradt késő-középkori magyar nyelvű kolostori kódexből. Ezekbe szorgalmas apácák és szerzetesek másolták a műveket, akik közül a legismertebb Ráskay Lea kódexmásolói munkássága. A Biblia legkorábbi magyar fordításai, a Huszita Biblia és a Jordánszky-kódex a magyar nyelv legbőségesebb és ezért legfontosabb középkori emlékei. A bibliafordítók mellett a Karthauzi Névtelen volt a középkori magyar fordításirodalom legnagyobb alakja, az Érdy-kódexben megőrzött művével. Az első magyar nyelven fennmaradt eredeti teológiai mű a Nyujtódi András tollából származó Székelyudvarhelyi kódex. A vallásos elbeszélések közül kiemelkedik a Barlám és Jozafát valamint a Makárius legendája. Ugyancsak a kódexmásolatok között maradt ránk a Három körösztény leány, az első anyanyelvünkön fennmaradt dráma. A középkori magyar nyelvű költészet legfontosabb alkotásai a Szent Bernát himnusza a fölfeszített Krisztushoz (Czech-kódex), a Vásárhelyi András éneke a Szűz Máriához (Peer-kódex), valamint a Szabács viadala, a legrégebbi fennmaradt magyar históriás ének. A Mátyás király asztalánál hangszer-kísérettel előadott éneket természetes stílusa és lüktető ritmusa ma is élvezhető olvasmánnyá teszi.