Romák

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ez a szócikk a roma népcsoportokról szól. További jelentéséhez lásd: Roma (egyértelműsítő lap).

A romák különböző nyelvű és szokású, de hagyományos kultúrájukban a befogadó ország többi lakosától (a „nem-romáktól”) erősen eltérő, sok esetben szándékosan elhatárolódó népcsoportok összefoglaló elnevezése. Azonos etnikumnak eredetileg csak a nem-romák tartják őket, azonban a többségi társadalom kultúrájához igazodva újabban közülük is egyre többen kezdenek egységes népben, nemzetben gondolkodni.

A hagyományos cigány elnevezés ma számos országban negatív jelentéstartalmat hordoz, ezért a közéletben kerülendő. Magyarországon ennek ellenére egyes csoportok továbbra is cigányoknak nevezik magukat, és az elnevezés a romák céljait támogató egyes szervezetek nevében is tovább él, pl. Országos Cigány Önkormányzat [1].

Magyarországi csoportjaikról lásd: Magyarországi romák

Tartalomjegyzék 1 Különböző elnevezésük 2 Földrajzi elterjedésük és fő csoportjaik 3 Nyelvük 4 Hagyományos életmód 5 A romák története 6 Kultúra 7 Embertan 8 Roma nemzet 9 Irodalmi, zenei művek a romákról 10 Külső hivatkozások 11 Külső hivatkozások (angolul) 12 Egyéb források

[szerkesztés] Különböző elnevezésük

A roma megnevezés „embert” jelent (roma nyelven rom = ember, férfi; roma = emberek, férfiak).

A nép hagyományos magyar elnevezése a cigány. A magyarhoz hasonló például a román ţigan, a cseh cikan, a német Zigeuner, a francia tzigane, tsigane, az olasz zingaro, illetve a török çingene név. Mindegyik kifejezés a görög atsziganosz (athiganos) szóra vezethető vissza, amelynek jelentése „kitaszított”.

A romák hagyományos elnevezése angolul gypsy, spanyolul gitano. Ezeknek az elnevezéseknek az eredete a latin aegyptanus („egyiptomi”). A romák latin neve a középkorban populus Pharaonis („Fáraó népe”), később cinganus volt.

[szerkesztés] Földrajzi elterjedésük és fő csoportjaik

A romák ma a világ számos részén megtalálhatóak, legnagyobb számban azonban Közép-Európában és Kelet-Európában élnek. A romák becsült létszáma Európában 7 - 8,5 millió fő.

A legnagyobb lélekszámú roma kisebbség a következő európai országokban található (becsült adatok):

• Románia: 2,2 - 2,5 millió
• Bulgária: kb. 850 000
• Spanyolország: 600-800 000
• Magyarország: kb. 500 000
• Szlovákia: 450-520 000
• Szerbia és Montenegró: kb. 450 000
• Törökország: 400-600 000
• Franciaország: 310 000
• Görögország: 300 000
• Macedónia: 240 000
• Cseh Köztársaság: 150-300 000
• Olaszország: 130-160 000
• Németország: 110 000
• Oroszország és Ukrajna: kb. 100 000
• Nagy-Britannia: 90 000
• Bosznia-Hercegovina: 40-100 000

[szerkesztés] Nyelvük

A roma nyelv (romani nyelv vagy „cigány nyelv”) az indoeurópai nyelvcsalád tagja, ezen belül a modern nyelvészet szerint az ind nyelvek középső csoportjába tartozik. Rokonságban áll a nagy indiai nyelvekkel, így az ókori szanszkrittal és a mai hindivel. Egy roma és egy hindi nyelvű ember kölcsönösen megérti egymás nyelvének sok alapvető szavát. Az indiai alapszókészlet mellett a roma nyelv számos perzsa, görög és örmény eredetű szót is tartalmaz, az egyes nyelvjárásokban pedig sok további jövevényszó is van a különböző európai nyelvekből, attól függően, hogy mely országban beszélik. Például a kárpáti cigány és az oláhcigány nyelvjárásokban sok magyar eredetű szó van. (Érdekes módon még a világ távoli részein, pl. Amerikában élő oláhcigányok nyelvében is.)

[szerkesztés] Hagyományos életmód

A roma csoportok hagyományos életmódjuk szerint a peripatetikus („körüljáró”) népek közé tartoznak. Ez az antropológiai kifejezés a letelepedett népek számára különböző szolgáltatásokat kínáló, meghatározott területi rend szerinti szállásváltogató vándorlást jelöli. A roma népesség egy része ma is peripatetikus, a nyugat-európai romák jelentős része modern lakókocsikkal vándorol, míg egyes balkáni országokban és az arab világban lovaskocsikból álló karavánokban utaznak. Ezzel szemben például a magyarországi és a spanyolországi romák ma már valamennyien letelepedetten élnek, ahogyan a kelet-európai romák döntő többsége is.

[szerkesztés] A romák története

Indiai őshaza
A romák nyelvileg és genetikailag az észak-indiai népekkel rokonok, és valószínűleg több hasonló eredetű népcsoporttól származnak. Ezek egyik feltételezett őshazája India északnyugati része, különösen a mai Pandzsáb, Radzsasztán és Gudzsarát államok. Ezekben az indiai államokban ma is több olyan nép él, amely sok hasonlóságot mutat a romákkal, egyesek „indiai cigányokként” is emlegetik őket. E népek elkülönítik magukat a letelepedettek társadalmától, sőt a hagyományos indiai kasztrendszeren is kívül állnak, „kaszton kívüliek”. Lélekszámuk India egész területén a 30 milliót is meghaladja. A dombák, kandzsrik és baigák hindu vallásúak, míg a gormatik az Iszlám vallást követi. A részben Gudzsarát államban élő dombák nevének eredete ugyanaz, mint a romáké (dom = „ember”). Sokan ma is peripatetikus szolgáltató vándorlást folytatnak, fő mesterségeik a lókereskedés, valamint a vándor zenélés, tánc, utcai mutatványosság, bűvész- és zsonglőrmutatványok, jóslás. Élesen elhatárolják magukat a letelepült lakosságtól, az asszonyaikat a romákéhoz hasonló színpompás öltözetük is megkülönbözteti a többi néptől.

Az indiai peripatetikus népek nyugatra vándorlásáról nincsenek pontos ismereteink, de már az ókor végétől elkezdődhetett. Hozzájuk kapcsolódhat az indiai muzsikusok története a Sahnáméban, a perzsa irodalom leghíresebb alkotásában. Eszerint az 5. században uralkodó Bahram Gur, szasszanida pezsa király tízezer indiai zenészt telepített Irán (Perzsia) területére.

Később is kerültek különböző indiai népcsoportok Iránba. A 11. század elején például Mahmud szultán, afganisztáni (ghaznai) uralkodó bevezette az Iszlám vallást az általa meghódított északnyugat-indiai területeken, majd számos hadjáratban Észak-India középső területeit is végigrabolta, a Gangesz folyó vidékét, így a mai Harjana és Uttar Prades államok és a mai indiai főváros, Delhi területét. A hinduk szent városait porig rombolta és a lakosság nagy tömegeit elhurcolta. Kannauj főváros 53 000 lakosát például - köztük előkelőségeket, művészeket és mesterembereket - 1018-ban a saját birodalmához tartozó iráni területre, Khoraszánba telepítette. Az európai romák elődeit egyesek ebben a Mahmud által Észak-Iránba telepített többszázezres indiai népességben keresik. A 5-11. század között az észak-iráni területekre kerülő különböző indiai származású népcsoportok azonban keveredhettek is egymással, és ebben az esetben több indiai terület is szóbajöhet a romák őshazájaként.

Kivándorlás Iránból
A 7-8. századtól kezdve az Iránban élő indiai eredetű népcsoportok több irányba folytatták a vándorlást. Egy részük Kis-Ázsiába, az örmények vidékére (a mai Kelet-Törökországba) költözött, ahol felvették a kereszténységet. A terület akkor a Bizánci Birodalomhoz tartozott, és a bizánci krónikák a 9. századtól már említik a keleti szélek vándorait, akiket az atszinganosz („érinthetetlen”) kis-ázsiai eretnek mozgalom nevéből „tszinganoszoknak” neveznek. Sőt írásos emlékek szerint 810-ben mágiával és jóslással foglalkozó tszinganoszok jelentek meg magában Konstantinápolyban, a birodalom fővárosában is.

A romák másik csoportja délnek fordult és a Közel-Kelet, majd Észak-Afrika felé vette az irányt. Az ő leszármazottaik a mai „arab cigányok”. Három fő csoportjuk van: a navarok, a halebek és a gagarok. Önmagukat valamennyien a dom népnévvel jelölik. Roma nyelvükben számos arab jövevényszó van. Jelentős részük ma is lovaskocsikban lakik és szolgáltató vándoréletet él (zenélés, mutatványosság, fémművesség). Zenekaraik a hagyományos arab zene híres művelői. A legnagyobb lélekszámban, több mint egymillióan Egyiptomban élnek (többségük navar), valamint Szíriában (300 000 fő) és Irakban (60 000 fő), míg a többi közel-keleti és észak-afrikai országban csak néhányezer fős roma kisebbség található. Jeruzsálem környékén, Izraelben is élnek mintegy tízezren. Észak-Afrikából a 9-10. században elérhették Spanyolországot, amely abban az időben arab uralom alatt állt. Spanyolország jelentős számú roma lakossága, a gitanók ma is afrikai eredetűnek vallják magukat.

Bár a 13. századig a korai roma nép többsége végleg elhagyta a perzsa területeket, Iránban a mai napig is élnek a roma nyelvhez közeli nyelvjárást beszélő, indiai származású népcsoportok, mint a lúrok (kb. 500 000 fő) és a gorbatok (kb. 100 000 fő). Ők a romáknak az az ága, akik nem vándoroltak tovább Iránból (az úgynevezett „iráni cigányok”).

Kis-Egyiptom hercegei

A 13. században a Kis-Ázsiában élő romák nyugatabbra vándoroltak, amit a mongol hódítás, a középkori történelem legkegyetlenebb népirtó hadjárata válthatott ki. A 14. században a kis-ázsiai romák zöme átköltözött Európába, a Balkán-félszigetre. Talán a törökökkel szembeni hasznos szolgálataiért egy csoportjuk vezetője a bizánci császártól a „Kis-Egyiptom hercege” címet nyerte el. „Kis-Egyiptom” vagy Gippe a birodalom egy görögországi területe volt Messziniában, Methoni város mellett, ahol a romák egyfajta központja alakult ki. (A törökök 1500-ban elpusztították.)

A törökök pusztító balkáni háborúi a romákat is sújtották. A rabszolgasors, a gyermekeik elhurcolása elől a 15. század elejétől tömegesen vándoroltak tovább a Magyar Királyságba és a román fejedelemségek területére, majd a 15-16. században egész Európában szétszóródtak. Zsigmond német-római császár a Magyarországon áthaladó roma karavánok vezetőinek, a „vajdáknak” császári menleveleket adományozott, amely a nyugati országokban sokáig szabad közlekedést és nagy tekintélyt biztosított számukra.

A császári menlevéllel ellátott első Nyugat-Európában megjelenő csoport a karavánok egész hadát alkotta, egyes korabeli híradások 14 000 emberről beszélnek! A források név szerint is említik a vezetőit, Mihály és András hercegeket, „Kis-Egyiptom urait”. A csoport egész Nyugat-Európán átvonult, 1418-ban Strasbourgból, Brüsszelből és Hollandiából is fennmaradtak elképedt beszámolók. 1422-ben András herceg és népe Itáliát járta be, 1427-ben pedig Párizsban találjuk őket, mint egyiptomi keresztény menekülteket és zarándokokat. A különböző uralkodók és helyi fejedelmek szívesen fogadták őket, a városok lakói mindenütt adományaikkal segítettek a „zarándokseregen”. Rómában V. Márton pápa fogadta őket és több pápai ajánlólevelet adományozott számukra, ami a császári védlevél mellett újabb rendkívüli előjogokat jelentett. András és utódai 15. századi „felfedező utazásaik” során Nyugat-Európa minden országába eljutottak, ez volt a „roma kalandozások” kora.

Szabadok, szolgák, üldözöttek
Kalandozásaik során a roma csoportok megtanulták a helyi nyelveket, szokásokat és felmérték a mesterségeik gyakorlásához legelőnyösebb vidékeket, ahol azután évszázadokig folytatták a körkörös utazást. A csoportok különféle mesterségekre szakosodtak, foglalkozásuk kiterjedt a zenélésre, kovácsmesterségre, kézművességre (rézöntés, fafaragás, vesszőfonás), vályogvetésre, kereskedelemre, mutatványosságra, de a lopásra, jóslásra, kártyavetésre is. Több romáról szólnak a források, akik beálltak tengerésznek és így eljutottak messzi földrészekre, sőt Kolumbusz hajóin is szolgáltak.

Bár az egyházi hatóságok már 1447-ben kitiltották őket a spanyolországi Barcelonából, és 1471-ben Svájcban megszülettek ellenük az első törvények is, a romák igazi üldözése csak a 16. században kezdődött. A mohamedán török terjeszkedés ekkor már nyomasztóan nehezedett egész Európára, és a romákat színlelt kereszténységgel, pogánysággal kezdték vádolni, valamint azzal hogy török kémek. Több országban megtiltották a velük való minden kereskedelmi és egyéb érintkezést. 1563-ban a tridenti zsinat úgy rendelkezett, hogy roma ember nem lehet a katolikus papság tagja. Sokakat kivégeztek közülük, nemcsak lopás vétkéért, hanem sokszor azért is, ha az áthaladási tilalom ellenére az adott város vagy ország területén találták őket. A kitiltó rendeletek miatt a romák a "határok népei" lettek, egyik országból a másikba menekültek, de megtartották szabadságukat és a függetlenségüket a nem-romák (gádzsók) törvényeitől. Nyugat-Európában az évszázadok során a romáktól elszakadva két különálló csoport is született, amelyek ma külön népeknek tartják magukat. Az egyik a szintók, akik Európa német nyelvű területein alakultak ki, a másik pedig a spanyol cigányok (gitanos), akik az inkvizíció különösen kegyetlen üldözése következtében letelepedtek és áttértek a spanyol nyelv használatára. A 16. század végén több nyugat-európai ország az amerikai és afrikai gyarmataira toloncolta a roma közösségeket.

A Balkán-félszigeten a török terjeszkedéssel együtt a rabszolgaság is utolérte a romákat, a peripatetikus vándorlást folytató csoportok jó részét megfosztották szabadságuktól, és a török rabszolgapiacokra hajtották őket. A balkáni népeknél és a román fejedelemségekben a 14-15. században mesterségeikkel a földbirtokosok helyi gazdaságait kellett kiszolgálniuk, a vándorlási, szökési kísérleteiket kegyetlenül büntették. Ezek az erőszakkal letelepített csoportok részlegesen asszimilálódtak a befogadó népekhez, átvették azok nyelvét. A spanyolországi cigányokat a 17. század elején kényszerítették végleg a letelepedésre, halálbüntetés terhe mellett tiltva meg nekik a vándorlást, a hagyományos mesterségeiket, a roma nyelv használatát és a "cigány öltözet" hordását. A magyarországi cigányságot a 18. században szintén erőszakkal telepítették le a Habsburg uralkodók. Meg kell azonban jegyezni, hogy romák és a nem-romák közötti életmódbeli különbség ezekben az országokban nem volt olyan nagy mint a fejlettebb nyugati országokban. A magyar, különösen pedig a havasalföldi, moldvai jobbágyok szintén szolgasorban éltek, még ha nem is adták-vették őket (de a falvaikat igen). Moldvában egy roma még a fejedelmi rangig is vitte: 1595-ben az ország trónjára Stefan Razvát, egy roma rabszolga fiát választották! A rabszolgaságot csak 1856-ban törölték el a román fejedelemségekben.

A balkáni romák másik fele szabad maradt és folytatta a peripatetikus életmódot. A 19. század elején a Magyar Királyságba vándorló csoportjaikat oláhcigányoknak nevezték. A század vége és az I. világháború közötti időszakban a legnagyobb részük Magyarországról tovább vándorolt Nyugat-Európába és Amerikába, ők alkotják a világ mai roma lakosságának legelterjedtebb csoportját, még Dél-Amerikában és Ausztráliában is élnek lakókocsijaikkal vándorló oláhcigányok.

A 30-as évektől a náci Németország a romák ellen népirtást folytatott. A porajmos (roma nyelven „elnyelés”) során az egész németországi roma lakosságot meggyilkolták, a II. világháború alatt pedig más országokból is sokakat a koncentrációs táborokba hurcoltak, ahol kb. 250-400 000 roma ember szenvedett kínhalált. A túlélők a háború után szinte sehol nem kaptak kártérítést.

A nemzeti mozgalom kezdete
1971-ben tartották a romák első világkongresszusát Angliában, ahol Európa, Afrika, Ausztrália és Amerika számos országának szervezetei képviseltették magukat. Mivel a különböző nyelveken (német, angol, francia stb.) a cigány szó általában negatív, előítéletet hordozó kifejezésnek minősül, ezért elhatározták, hogy a nép neve egységesen a roma lesz, a kongresszust pedig Roma Világkongresszusnak nevezték el. A kongresszuson megalakították a Nemzetközi Roma Szövetséget (IRU). Legutóbb 2002-ben volt világkongresszus Lengyelországban.

[szerkesztés] Kultúra

Közös alapok
A hagyományos roma kultúra a befogadó országok uralkodó kultúrájától erősen eltér. Az élet összes területe a család és a rokoni kötelékek mindenek fölött álló értékén alapul. Valamennyi hagyományos roma csoport megegyezik továbbá a nem-roma világhoz való sajátos viszonyulásában. Ez a roma kultúra és identitás közös alapja, amely mindig változatlan. A hagyományos roma közösségeket ugyanakkor a kultúrájuk minden további részletében a nagyfokú alkalmazkodóképesség és rugalmasság jellemzi. A változó környezethez igazodva akár egy nemzedék leforgása alatt is átalakulhatnak egy adott csoport szokásai. A nem-roma népektől ez a rugalmasság alapvetően idegen, őket hagyományosan a kultúrájuk folytonossága, konzervatív, megőrző jellege jellemzi. A változóképesség a részletekben, mint alapvető közös kulturális jellemző, magyarázatot ad arra, hogy az egyes hagyományos roma csoportok a kultúrájuk konkrét részletei, összetevői, mint az életmód, a nyelv, a népszokások, hagyományok, vallás és hiedelemvilág tekintetében egymástól többnyire teljes mértékben különböznek, miközben a nem-romák mégis egységes etnikumnak látják őket.

Vallás
A romák vallása legtöbbször a körülöttük élő népek vallási szokásait követik. Így például az arab országokban élő romák, valamint a törökországi, boszniai és macedóniai romák muzulmán vallásúak, az észak-európai romák protestánsok, a szerbiai, romániai és más kelet-európai országokban élő romák ortodoxok. A balkáni muzulmán és keresztény cigányok békésebb időkben gyakran imádkoznak egymás templomaiban. Az utóbbi időkben sok európai ország roma lakói között elterjedt a kisegyházak, evangéliumi gyülekezetek követése. A romák vallási szokásaiban az indiai vallásnak semmilyen jelentősebb nyoma nem található.

Zene
A romák egyes csoportjai Magyarországon („muzsikus cigányok”), a Balkán-félszigeten, Spanyolországban és Észak-Afrika nagy részén fontos szerepet töltöttek és töltenek be a zeneművészetben és a zenei szórakoztató iparban. A hivatásos roma zenészek ezekben az országokban a környező népek népzenéjét, műzenéjét és dalait játsszák és éneklik sajátos roma stílusban. A spanyolországi cigányok jelentősen hozzájárultak a híres flamenco zene kialakulásához. A dzsessznek pedig olyan gitárzseniket adtak a romák, mint a francia Django Reinhardt és a spanyol Carlos Montoya.

[szerkesztés] Embertan

A romák között az észak-indiaiakra jellemző embertípus (indo-mediterrán) az uralkodó, ezen belül fizikai alkatuk és vércsoportképük leginkább a ksatrijákkal mutat rokonságot, akik a hagyományos indiai társadalmi kasztok közül a harcosok osztályát alkották. A legújabb genetikai kutatások kimutatták, hogy a vizsgált európai roma férfiak génjeiben az Y kromoszómák és a mitokondriális DNS leggyakoribb csoportja a H haplogroup (50%), míg a nőknél a H és M haplogroup (35% és 26%). Ezek más európai népeknél nagyon ritkák, viszont Indiában ugyanilyen gyakoriak. Az európai roma lakosságnál ugyanakkor teljesen hiányoznak egyes olyan haplogroup csoportok, amelyek az indiaiaknál gyakoriak (pl. az U2i és U7, amelyek az indiai nőknél 11-35% arányúak). Ez azt jelenti, hogy az európai roma lakosság kb. felerészben már keveredett a környezetében élő európai népcsoportokkal.

[szerkesztés] Roma nemzet

A többségi társadalomba beilleszkedett roma értelmiség tagjai közül világszerte, így Magyarországon is egyre többen fedezik fel maguknak újra csoportjuk ősi hagyományait és főleg a roma nyelvet. Olyanok is elsajátítják, akik a családjuk körében nem beszélték. A roma nyelv valamennyi roma csoport egységének legfontosabb kifejezője. A nyelv alapján kialakulóban van a modern kornak megfelelő egységes roma nemzeti kultúra.

Az 1971-es első Roma Világkongresszus fontos mérföldköve lett a határok felett álló közös roma nemzet fejlődésének. A kongresszuson himnuszt és zászlót választottak. A roma zászló piros színű ókori indiai életkereket ábrázol, kék és zöld vízszintes sávból álló háttérrel. A zászló a vándorlást és a hagyományos szabad életet ábrázolja, a piros az élet színe, a zöld a földet, a kék pedig az eget jelképezi. A kongresszus első ízben ismerte el hivatalosan a roma nyelvet, megkezdték az egységes nyelv kialakítását, amely napjainkig tart.

2005-ben Strasbourgban megalakult a Romák és Utazók Európai Fóruma (European Roma and Travellers Forum). A fórum egyfajta európai roma parlamentként működik és az Európa Tanács javaslattevő szervezete minden olyan kérdésben, ami érintheti a roma társadalmat. A fórum munkanyelvei a roma, az angol és a francia. (Magyarországról az Országos Cigány Önkormányzat 4 főt delegálhat a rendszeresen ülésező fórumra.)

Minden év május 24-én tartják a nemzetközi cigány búcsút a dél-franciaországi kisvárosban, Saintes Maries de la Mer-ben. Az eseményre a világ minden tájáról érkeznek a romák, hogy imádkozzanak a romák védőszentjéhez, Szent Sárához, és részesei lehessenek egy nemzetközi kulturális találkozónak.

[szerkesztés] Irodalmi, zenei művek a romákról

• Cervantes: Preciosa, a szép cigánylány - kisregény
• Victor Hugo: A Notre-Dame-i toronyőr - regény (Esmeralda)
• Jókai Mór: Cigánybáró - regény (Szaffi)
• George Bizet: Carmen - opera

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• A roma nyelvű Wikipédia
• Az Opre roma, a roma himnusz („Találkoztam boldog cigányokkal”) szövege és meghallgatható változata
• A roma nemzet az Európai Unióban (rtf dokumentum)
• Halmos Antal: Az őshaza táján (doc formátum
• Rostás-Farkas György: Cigányságom vállalom

[szerkesztés] Külső hivatkozások (angolul)

• Achim, Viorel (2004). "The Roma in Romanian History." Budapest: Central European University Press. ISBN 9639241849.
• McDowell, Bart (1970). "Gypsies, Wanderers of the World". National Geographic Society. ISBN 0870440888.

[szerkesztés] Egyéb források

• Gerlóczy Ferenc: Cigányság és vallásosság, Heti Világgazdaság, 2001/14.
• Origins and Divergence of the Roma (Gypsies) David Gresham, Bharti Morar, Peter A. Underhill, et al, Am J Hum (2001); (The Eurasian Heartland: A continental perspective on Y-chromosome diversity, Wells et al.)
• Sir Angus Fraser: A cigányok, Osiris Kiadó, 2006 ISBN 9633896185