Web Analytics
Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Abú Bakr - Wikipédia

Abú Bakr

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Abú Bakr (Mekka, 573 k. – Medina, 634. augusztus 23.) volt az iszlám első, a „helyesen vezetettek” közé tartozó kalifája (uralkodott 632. június 8-tól haláláig). Mohamed próféta egyik apósaként az első muszlimok egyike volt, nevéhez fűződik a szíriai és mezopotámiai hódítás megkezdése, valamint a próféta halála után felkelt beduin törzsek lázadásainak, az ún. riddának a leverése. A siíta hagyományban puccsistaként jelenik meg, aki elragadta a trónt annak jogos örökösétől, Alitól.

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Származása, élete az iszlám előtt

Abú Bakr, teljes nevén Abdullah bin Oszmán a Banú Tajm, a Kurajs törzs egy kisebb klánjának a tagja volt. Apja mellékneve után szokás Abdullah bin Abí Kuháfa névvel illetni. Mint oly sok vezető mekkai személyiség, ő is kereskedő volt, akit nagyra becsültek bíróként, a városi hagyományok ismerőjeként és álomfejtőként. Mohamed próféta fellépésekor az első áttértek között volt, ekkor cserélte le eredeti nevét (Abdulkába = a Kába szolgája) Abdullahra (= Isten szolgája). Muszlim teológusi berkekben vitatott, hogy ő, vagy a negyedik kalifa, az akkor még gyermek Ali bin Abú Tálib volt az első, iszlámot felvevő férfi.

[szerkesztés] A próféta mellett

Muszlimként Abú Bakr is kénytelen volt a mekkai közösség ellenszenvét és nyomását elviselni, de gondot fordított a legkiszolgáltatottabb hitsorsosai, a rabszolgák felszabadítására, hogy védelmébe vehesse őket. Közéjük tartozott többek között az első müezzin, Bilál bin Ribáh is. 615-ben egy időre számos más muszlimhoz hasonlóan Abesszíniába települt, de családjával együtt hamarosan visszatért. 622-ben adta feleségül lányát, Áisát Mohamedhez – a híradások szerint Áisa lett Isten küldöttének legkedvesebb asszonya.

A hidzsra során Mohamed társaságában menekült el Mekkából, követve a már Medinába települt híveket. Egy hadísz megőrizte, amikor éjszaka a városon kívül egy barlangban rejtőztek el üldözőik elől. A szunniták a történetet Abú Bakr érdemeinek jeleként, a siíták gyávaságának bizonyítékaként értelmezik.

A muszlim közösség medinai évei alatt Abú Bakr részt vett minden, a próféta által vezetett hadjáraton, így jelen volt a 624-es badri, a 625-ös uhudi és a 630-as hunajni ütközetben.

Mohamed halálos ágyán rábízta az ima (szalá) vezetését, majd halálakor a muhádzsirún (emigráns mekkaiak) és az anszár (medinai segítők) prominens képviselői a Szakífában összegyülve – nem kis mértékben a későbbi utód, Omár bin Hattáb ráhatására – Abú Bakrot helyettessé, kalifává nevezték ki. (A siíták meggyőződése, hogy Mohamed korábban rendelkezett Ali örökösödéséről [ld. búcsúzarándoklat, Gadír Kumm], így Abú Bakr uralma a szemükben illegitim.)

[szerkesztés] Az első kalifa

[szerkesztés] Ridda-háborúk

Mohamed halála kedvező alkalmat teremtett az iszlám által rájuk kényszerített belbéke miatt a vallási kérdések iránt kevéssé fogékony, ellenben a rablások és vérbosszú tiltásával, illetve az adófizetés kötelezettségével megterhelt hidzsázi és nedzsdi nomád törzsek számára. Nagy részük felbontottnak tekintette a szövetséget, mintha az valamiféle személyekhez kötődő, pogánykori hilf lett volna.

Abú Bakrra hárult az a feladat, hogy megállítsa az ún. visszarendeződést (ridda), majd új utakat keressen a társadalmi feszültségek és fölös energiák levezetésére. Az Arab-félsziget pacifikálása 632 – 633 között lezajlott. A legsúlyosabb gondott a Táif városában fellépő „Hazug” Muszajlima jelentette, aki nem egyszerűen megtagadta az iszlámot, hanem kijelentette magáról, hogy próféta, és Mohamed örököse. Végül „Isten kardja”, Hálid bin al-Valíd győzte le hosszas harcot követően.

[szerkesztés] Új irány: észak

A következő évben támadás indult észak felé, Szíria és Mezopotámia ellen. Portyákra már Mohamed utolsó éveiben is került sor az északi határszélen – ahogy a pogánykorban is –, de az igazi hódítások megindulása az első kalifához köthetőek. Ő már nem érhette meg, hogy az iszlám állama kiterjedjen a Bizánci és az Újperzsa Birodalom közel-keleti területeire, és nem is hódítani indította a hadait. A világtörténelmi és a belső helyzet szerencsés konstellációjának gyümölcsét már Abú Bakr utóda, Omár bin Hattáb aratta le.

[szerkesztés] A Korán

Szunnita vélekedés szerint a számos, mohamedi revelációkat betéve tudó muszlim halálát látva már Abú Bakr megbízta Omárt, hogy gyűjtse össze a próféta kinyilatkoztatásait, és írásba foglalva őrizze meg azokat az utókor számára. Az ekkor elkészült gyűjteményt Hafsza bint Omár|Hafszánál, Omár egyik lányánál helyezték el, és ez szolgált a későbbiekben az oszmáni végleges Korán-redakció alapjául.

[szerkesztés] Utódlása, emlékezete

Halála közeledtével Abú Bakr tanácskozott a társak (szahába) legbefolyásosabbjaival, és arra jutott, hogy az őt trónhoz juttató támaszát, Omárt jelölte ki örököséül, akit így a közösség nagy része jó előre elfogadott. Az első kalifa valószínűleg természetes okokból kifolyólag halt meg, bár egyes hagyományok szerint megmérgezték. A medinai Próféta-mecsetben (Maszdzsid an-Nabaví) helyezték nyugalomra Mohamed és Omár kalifa társaságában.

Politikai és történelmi szempontból rendkívül jelentős uralkodó volt, mivel harcaival garantálta a frissen megalakult kalifátus fennmaradását. A szunnita hagyományban a rendkívül megtisztelő asz-Sziddík (az Igaz) névvel illetik, és számos hadísz emlékszik meg róla. A barlangi rejtőzködés mellett feljegyezték, hogy Abú Bakrnak felsőbbrendű hite van, és azon tízek közé tartozik, akik a mennyekbe jutnak. Számos hadísz emlékszik meg örökösi kijelöléséről.

Bár Ali ellenvetés nélkül letette a hűségesküt (bajáa) az első kalifának – sőt, két utódjának is – a siíták szerint ez csak névleges egyetértést jelentett a Mohamed szándékának ellentmondó helyzetbe, és szerintük Mohamed egyetlen igaz örököse politikai passzivitásával fejezte ki elégedetlenségét ezekben az években. Az is meggyőződésük, hogy Abú Bakr üldözte Alit és családját, és ennek az üldözésnek tudják be Muhszin bin Ali, Ali és Fátima az-Zahrá meg nem született gyermeke halálát. (A szunnita vélekedés szerint Muhszin csecsemőként, természetes halállal halt meg.)

[szerkesztés] Házasságai és leszármazottai

Három feleségéről tudunk.

  • Kutajla bint Abd al-Uzza, aki nem volt hajlandó lemondani pogány hitéről, ezért Abú Bakr elvált tőle, amikor maga csatlakozott Mohamedhez. Két gyermeke született tőle: Aszma bint Abí Bakr, illetve Abdallah bin Abí Bakr
  • Umm Rumánt özvegyként vette feleségül, tőle született Áisa, Mohamed felesége, és bátyja, Abd ar-Rahmán bin Abí Bakr.
  • Aszmá bint Umajsz túlélte férjét, és később Ali kalifa felesége lett. Abú Bakrtól két gyermeke született: Umm Kulszúm bin Abí Bakr, Omár felesége, illetve a búcsúzarándoklat során született Muhammad bin Abí Bakr, Ali nevelt fia és támogatója.

Előző uralkodó:
nincs
Kalifa
632 – 634
Isten arab neve szimbolikus zöld színben Következő uralkodó:
Omár
THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: