1954-es cannes-i filmfesztivál
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A 7. cannes-i filmfesztivál 1954. március 25. és április 9. között került megrendezésre, elnöke – immár a második egymást követő évben – Jean Cocteau költő, filmrendező.
A 43 nagyjátékfilmet és csökkenő számú (51) rövidfilmet felsorakoztató versenyben feltűnően magas volt az ázsiai (japán és indiai) alkotások száma. Ismét visszatértek a közép- és kelet-európai filmek, több cseh, lengyel, szovjet és természetesen magyar alkotást vetítettek, köztük Keleti Márton Kiskrajcár című vígjátékát, Mészáros Ágival, Szirtes Ádámmal és Soós Imrével a főbb szerepekben, továbbá Homoki Nagy István (Kék vércsék erdejében), Kollányi Ágoston (Akvárium) és Lakatos Vince (Virágos Kalocsa) egy-egy rövidfilmjét.
Kiforrott stílusa továbbra sem volt a fesztiválnak, melyen René Clément és Walt Disney is díjat kapott. Az ez évben utoljára kiosztott nagydíj mellett, a Luis Buñuel-t is felvonultató zsűri egy különdíjat és kilenc nemzetközi díjat ítélt oda. Noha magyar versenyfilm nem volt a díjazottak között, a Filmtechnikusok Szövetsége elismerésben részesítette Kollányi természetfilmjét.
Miközben a hollywoodi filmek jelenléte ritkult, az amerikai sztárok nagyon is jelen voltak a Croisette-en: az 1954. évi fesztivál legkiemelkedőbb sztárja Robert Mitchum volt; az év sztárjelöltje pedig Simone Silva, aki – miközben Mitchum sajtótájékoztatót adott a strandon – levetve melltartóját megmutatta dús kebleit, és odament megcsókolni a hollywoodi „rosszfiút”… A nagy sztárok között ott található Gina Lollobrigida (Le grand jeu), Gérard Philipe (Monsieur Ripois). Sophia Loren és Marina Vlady (Özönvíz előtt) ekkor válnak ismertté, Omar Sharif (Sira'a Fil-Wadi) pedig ezidőtájt fedezi fel a helyi kaszinó örömeit. A várakozásokkal ellentétben nem kapott elismerést Fred Zinnemann alkotása, a Most és mindörökké pedig olyan filmcsillagokat vonultatott fel, mint Deborah Kerr, Burt Lancaster, vagy Frank Sinatra.
A hazai versenyfilmeken kívül is volt a fesztiválnak magyar vonatkozása. A Spanyolországban élő Ladislao Vajda a sevillai borbély kalandjaival rukkolt elő, Figaro szerepében Luis Mariano-val. A kerekasztal lovagjainak zenéjét pedig Rózsa Miklós szerezte.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Zsűri
Elnök: Jean Cocteau (filmrendező – Franciaország)
[szerkesztés] Versenyprogram
- Luis Buñuel (filmrendező – Mexikó)
- André Bazin (író – Franciaország)
- André Lang (újságíró – Franciaország)
- Georges Lamousse (a Szenátus hivatalos képviselője – Franciaország)
- Georges Raguis (a szakszervezet hivatalos képviselője – Franciaország)
- Guy Desson (a Nemzeti Filmközpont (CNC) hivatalos képviselője – Franciaország)
- Henri Calef (filmrendező – Franciaország)
- Jacques Ibert (zeneszerző – Franciaország)
- Jacques-Pierre Frogerais (filmproducer – Franciaország)
- Jean Aurenche (forgatókönyvíró – Franciaország)
- Michel Fourre-Cormeray (a Nemzeti Filmközpont (CNC) hivatalos képviselője – Franciaország)
- Noël-Noël (színész – Franciaország)
- Philippe Erlanger (történész – Franciaország)
[szerkesztés] Rövidfilmek
- Albert Lamorisse (filmrendező – Franciaország)
- Henning Jensen (színész – Dánia)
- Jean Queval (újságíró – Franciaország)
- Jean Tedesco (filmrendező – Franciaország)
- Jean Vivie (a szakszervezet hivatalos képviselője – Franciaország)
[szerkesztés] Versenyfilmek
- AVANT LE DÉLUGE (Özönvíz előtt ) – rendező: André Cayatte
- BENEATH THE TWELVE MILE REEF (Túl a korallzátonyon) – rendező: Robert D. Webb
- CAROSELLO NAPOLETANO – rendező: Ettore Giannini
- CÓMICOS (Komédiások) – rendező: Juan Antonio Bardem
- CRONACHE DI POVERI AMANTI (Szegény szerelmesek krónikája) – rendező: Carlo Lizzani
- DET STORA ÄVENTYRET – rendező: Arne Sucksdorff
- DIE LETZTE BRUECKE (Utolsó híd) – rendező: Helmut Käutner
- DO BIGHA ZAMIN (Két hektár föld) – rendező: Bimal Roy
- EL NINO Y LA NIEBLA – rendező: Roberto Gavaldón
- EL WAHSH – rendező: Salah Abouseif
- FEITICO DO AMAZONAS – rendező: Zygmunt Sulitrowski
- FROM HERE TO ETERNITY (Most és mindörökké) – rendező: Fred Zinnemann
- JIGOKU-MON – rendező: Teinosuke Kinugasa
- KARLEXENS BROD – rendező: Arne Mattsson
- KIRIAKATIKO XIPNIMA – rendező: Michael Cacoyannis
- Kiskrajcár – rendező: Keleti Márton
- KNAVE OF HEARTS (Monsieur Ripois) – rendező: René Clément
- KNIGHTS OF THE ROUND TABLE (A kerekasztal lovagjai) – rendező: Richard Thorpe
- KOIBUMI – rendező: Kinuyo Tanaka
- KOMEDIANTI – rendező: Vladimír Vlcek
- LAS AVENTURAS DEL BARBERO DE SEVILLA – rendező: Ladislao Vajda
- LE GRAND JEU – rendező: Robert Siodmak
- LITTLE BOY LOST – rendező: George Seaton
- MADDALENA – rendező: Augusto Genina
- MAN OF AFRICA – rendező: Cyril Frankel
- MARTIR DEL CALVARIO – rendező: Miguel Morayta
- MASTERA ROUSSKOVO BALETA – rendező: Gerbert Rappaport
- MAYUR PANKH – rendező: Kishore Sahu
- MEMORIAS DE UN MEXICANO – rendező: Carmen Toscano
- NIGORIE – rendező: Tadashi Imai
- O CANTO DO MAR – rendező: Alberto Cavalcanti
- PAMPOSH : LOTUS OF KASHMIR – rendező: Ezra Mir
- PIATKA Z ULICY BARSKIEJ – rendező: Aleksander Ford
- SANG ET LUMIÈRE – rendező: Georges Rouquier, Ricardo Munoz Suay
- SIRAA FIL-WADI – rendező: Youssef Chahine
- SI MIS CAMPOS HABLARAN – rendező: José Bohr
- SIRKUS FANDANGO – rendező: Arne Skouen
- SOLANGE DU DA BIST – rendező: Harald Braun
- SUDBA MARINY – rendező: Isaac Shmaruk, Viktor Ivcsenko
- THE KIDNAPPERS – rendező: Philip Leacock
- THE LIVING DESERT – rendező: James Algar
- TODO ES POSIBLE EN GRANADA – rendező: Carlos Blanco, José Luis Sáenz de Heredia
- VELIKY VOINE ALBANY, SCANDER-BEG – rendező: Szergej Jutkevics
[szerkesztés] Rövidfilmek
- Akvárium – rendező: Kollányi Ágoston
- APOLLON ET DAPHNE – rendező: A. Meritzis
- APTENODYTES FORSTERI – rendező: Mario Marret
- CHRISTOPHE PLANTIN, IMPRIMEUR DES HUMANISTES DU XVIEME SIÈCLE – rendező: Gaston Vermaillen
- DE OPSPORING VAN AARDOLIE – rendező: Bert Haanstra
- DEN LILLE PIGE MED SVOVLSTIKKERNE – rendező: Johan Jacobsen
- DER DOM ZU KOELN – rendező: Dr. Ulrich Kayser
- DET GJELDER LIVET – rendező: Titus Vibe Muller
- EL GRECO Y SU OBRA MAESTRA – rendező: Juan Serra Oller
- EL SOLITARIO DE SAYAN – rendező: Enrico Gras
- ER IS ALTIJD EEN TOCKOMST – rendező: Kees Stip
- EXPLORATIEBOREN – rendező: Bert Haanstra
- FEMININE FASHIONS- rendező: N. Bhavnani
- HIGHLANDS OF ICELAND – rendező: Magnus Johannsson
- HOKUSAI – rendező: Hiroshi Teshigahara
- IL FIUME DELLA VITA – rendező: Enrico Castelli Gattinara
- JAKTFLYGARE – rendező: Helge Sahlin
- JYSKE KYST – rendező: Soren Melson
- Kék vércsék erdejében – rendező: Homoki Nagy István
- KOZIOLECZEK – rendező: L. Marszalek
- KUTNA HORA – rendező: Fr. Lukas
- LA VIE DES CHAMOIS – rendező: Paul Claudon, Pierre Levent, A. Villard, A. Bureau, P. Dalli
- LAND OF ENLIGHTMENT – rendező: Mohan Wadhwani
- LE MYSTÈRE DE LA LICORNE – rendező: Jean-Claude See, Arcady
- L'OMBRE DE SAINT-MICHEL – rendező: Jean Pichonnier, Paul Pichonnier
- LUMIÈRE – rendező: Paul Paviot
- MINIATURY KODESKU BEHEMA – rendező: Stanislaw Lenartowicz
- MUSIC OF INDIA – rendező: N. Bhavnani
- NOUVEAUX HORIZONS – rendező: Marcel Ichac
- NYTT LAND UNDER SVILLENE – rendező: Per Opsahl
- O KOHOUTKOVI A SLEPICE – rendező: Zdenek Miler
- O SKLENICKU VIC – rendező: Bretislav Pojar
- PIK DROUJBY – rendező: I. Goutman
- PLASTIK IM FREIEN – rendező: Adalbert Baltes
- POLET NA LUNOU – rendező: Vladimír Brumberg, Zinaida Brumberg
- PROMENADE AU LUXEMBOURG – rendező: Philippe Schneider
- RENE LERICHE CHIRURGIEN DE LA DOULEUR – rendező: René Lucot
- RIVER OF HOPE – rendező: N. Bhavnani
- RUBAN NOIR – rendező: Henry Jacques
- STARE MIASTO – rendező: Jerzy Bossak
- STERN VON BETHLEHEM – rendező: Dr. Wilhelm Döderlein
- THE BLAKES SLEPT HERE – rendező: Jacques Brunius
- THE OWL AND THE PUSSY CAT – rendező: John Halas
- THE PLEASURE GARDEN – rendező: James Broughton
- TOOT-WHISTLE-FLUNK AND BOOM – rendező: Walt Disney
- UNA GOCCIA D'ACQUA – rendező: Enzo Trovasvilli
- USPAVANA LJEPOTICA – rendező: Rudlof Sremec
- VIEREN MAAR – rendező: Herman van der Horst
- Virágos Kalocsa – rendező: Lakatos Vince
- VITA DELLA LIBELLULA – rendező: Alberto Ancillotto
- WILD LIFE SANCTUARY – rendező: D. D. Reucassel
[szerkesztés] Díjak
[szerkesztés] Nagyjátékfilmek
- Nagydíj – JIGOKU-MON – rendező: Teinosuke Kinugasa
- A zsűri különdíja – KNAVE OF HEARTS (Monsieur Ripois) – rendező: René Clément
- Nemzetközi díj:
- DIE LETZTE BRUECKE (Utolsó híd) – rendező: Helmut Käutner
- THE LIVING DESERT – rendező: James Algar
- AVANT LE DÉLUGE (Özönvíz előtt ) – rendező: André Cayatte
- DO BIGHA ZAMIN (Két hektár föld) – rendező: Bimal Roy
- CAROSELLO NAPOLETANO – rendező: Ettore Giannini
- CRONACHE DI POVERI AMANTI (Szegény szerelmesek krónikája) – rendező: Carlo Lizzani
- PIATKA Z ULICY BARSKIEJ – rendező: Aleksander Ford
- DET STORA ÄVENTYRET – rendező: Arne Sucksdorff
- VELIKY VOINE ALBANY, SCANDER-BEG – rendező: Szergej Jutkevics
[szerkesztés] Rövidfilmek
- Legjobb szórakoztató film díja – TOOT-WHISTLE-FLUNK AND BOOM – rendező: Walt Disney
- Legjobb bábfilm díja – O SKLENICKU VIC – rendező: Bretislav Pojar
- Legjobb valóságfilm díja – STARE MIASTO – rendező: Jerzy Bossak
- Legjobb költői fantáziájú film díja – THE PLEASURE GARDEN – rendező: James Broughton
- Legjobb természetfilm díja – APTENODYTES FORSTERI – rendező: Mario Marret
- A Filmtechnikusok Szövetségének díja – Akvárium – rendező: Kollányi Ágoston
[szerkesztés] Külső hivatkozások
1939 | 1946 | 1947 | 1949 | 1951 | 1952 | 1953 | 1954 | 1955 | 1956 | 1957 | 1958 | 1959 | 1960 | 1961 | 1962 | 1963 | 1964 | 1965 | 1966 | 1967 | 1968 | 1969 | 1970 | 1971 | 1972 | 1973 | 1974 | 1975 | 1976 | 1977 | 1978 | 1979 | 1980 | 1981 | 1982 | 1983 | 1984 | 1985 | 1986 | 1987 | 1988 | 1989 | 1990 | 1991 | 1992 | 1993 | 1994 | 1995 | 1996 | 1997 | 1998 | 1999 | 2000 | 2001 | 2002 | 2003 | 2004 | 2005 | 2006