Szamizdat
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A szamizdat illegális kiadvány a kommunista rendszerekben, amelyet azért írtak, nyomtattak és terjesztettek titkokban, mert a rezsim cenzúrája betiltotta volna a közölt tartalmak terjesztését. A magyar szamizdat irodalom vagy hazai szerzők munkája, vagy külföldön készült magyar, illetve külföldi szerzők írásainak hazai terjesztése volt.
A sokszorosítás módja kezdetben az írógép (néha barkácsolt), később a (nehezebben beszerezhető) stencilgép volt. A magyar 1956-ot követő rémuralom éveitől a hatalom kidolgozta annak a technikáit, hogyan ellenőrizhetik a sokszorosításra alkalmas eszközöket, például a nemzeti ünnepek előtt gyakran írásmintákat vettek az írógépekről, hogy ha illegális kiadvány jelenik meg, megállapíthassák, honnan származik. Ezért sokszor a határon túlról csempészték be a gépeket. A szövegek konspiráció révén kerültek a szerkesztőktől a sokszorosítást végző nyomdászokhoz, majd a terjesztőkhöz.
A magyar szamizdatosok sokat merítettek Lengyelország példájából, ahol 1976 és 1981 között a kommunista rezsimek általános viszonyaihoz képest elképesztő méreteket öltött a szamizdat. 1976 és 1980 között mintegy 500 könyvet adtak ki illegálisan, a Szolidaritás időszakában, 1980-ban és 1981-ben több illegális könyvkiadó működött, a Szolidaritás hetilapja, a Tygodnik Solidarnosc pedig már hetente 500 ezer példányban jelent meg.
A szamizdat sokszorosítóit, íróit, szerkesztőit, terjesztőit gyakran zaklatta a rendőrség, illetve a titkosszolgálatok, emiatt a példányszám viszonylag alacsony, az elért olvasói kör pedig szűk volt, általában csak humánértelmiségiekre terjedt ki. A szamizdat írásokat is felhasználó (Magyarországon tiltott) Szabad Európa Rádió hallgatói köre is viszonylag szűk volt, mindezek miatt a magyar lakosság domináns része még ennek az irodalomnak a létezéséről sem tudott a rendszerváltásig.
Magyarországon 1976-tól kezdve jelentek meg nagyobb számban szamizdat kiadványok (bár szamizdat irodalom az országban és a Szovjetunió uralta blokkban már az ötvenes években is volt). Az első szamizdatok közt volt a Marx-körkérdés (1977), Kenedi János Profil című gyűjteményes kötete, majd az 1977 végén indult Napló.
A legismertebb szamizdat folyóirat az 1981-ben indult Beszélő. Emlékezetes szamizdat az 1980 októberére elkészült Bibó-Emlékkönyv.
A titkosszolgálatok folyamatosan figyelemmel kísérték a második nyilvánosságot. A terjesztőket, készítőket rendszeresen előállították, megfélemlítették, zaklatták. A lefoglalt példányok gyakran kerültek pártvezetők kezébe is. Az Országos Széchenyi Könyvtár az 1980-as évektől gyűjtötte a szamizdat-kiadványokat, noha – mint „zárt anyag” – olvasása a nagyközönség számára tilos volt.
[szerkesztés] Etimológia
A szamizdat kifejezés orosz eredetű betűszó. A Гослитиздат (Goszlitizdat – Állami Irodalmi Kiadó), Политиздат (Politizdat – Politikai Kiadó) és más hasonló, hivatalos kiadások mintájára alkotta Nyikoláj Glazkov orosz költő az 1940-es években a cам (szam – ön-, saját) és az издательство (izdatelsztvo – kiadás) szavakból. A kifejezés arra utal, hogy a szerző saját maga adta ki az írását, vagyis nem kérte a cenzúrahatóság engedélyét.
[szerkesztés] Lásd még
- Tamizdat
- Kalózrádió
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- A szamizdat szubkultúrája, Csizmadia Ervin tanulmánya, Budapesti Negyed 22 (1998-4)
- Jevgenyij Popov az orosz szamizdatról Magyar Lettre 38. szám (2000 ősz)
- Miért nem volt Romániában szamizdat?, Richard Wagner írása, Magyar Lettre 38. szám