Labíd
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Labíd bin Rabía (arab írással لبيد بن ربيعة, tudományos átiratban Labīd bin Rabīʿa; meghalt 661-ben) a dzsáhilijja és a korai iszlám korának egyik legjelentősebb arab költője.
[szerkesztés] Élete
A Dzsafar törzs tagja volt, amely minőségben részt vett a prófétához menesztett küldöttségben. Sokan kereszténynek hitték, de legalábbis monoteistának tekintették. Maga is az iszlám, Mohamed próféta híve lett, és a Korán egy részlete hallatán kijelentette, hogy felhagy a költészettel. A hagyomány szerint rendkívül magas kort ért meg: állítólag 145 évesen hunyt el Muáwija kalifa trónra lépését (661) követően. Ez természetesen nyilvánvaló túlzás.
[szerkesztés] Művei
Több kaszídája maradt az utókorra, pl. több „elégiában” gyászolta fivérét, Arbadot, akit Medinából hazatérve villámcsapás pusztított el.
Leghíresebb költeménye, melynek első két sora Goldziher Ignác fordításában így hangzik:
„Eltűntek a lakóhelyek, a szálló meg a letelepedő helyek
Minában, elpusztult közülük Ghawl és Ridzsám is.”
Ez a költemény a kaszídák változatos tematikájának és epizódokra bontásának egyik legszebb példája. Szó esik benne a sivatagi élővilágról, a vadászatról. Végeredményben a kaszída dicsőítő vers (madīh): Labíd először saját magát, végül törzsét magasztalja benne. A vers helyet kapott abban a 8. századi versfüzérben, amely a 7 legjobbnak tartott kaszídát tartalmazza (Muallakát).
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Goldziher Ignác: Az arab irodalom rövid története. Budapest, Kőrösi Csoma Társaság, 2005. ISBN 9638378212
- Arab költők a pogánykortól napjainkig. Szerk.: Germanus Gyula. Budapest, Magyar Helikon, 1961. [1]
Based on work by