Kacsacsőrű emlős
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
|
Kacsacsőrű emlős Státusz: nem veszélyeztetett
|
|||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
|||||||||||||||||
| Rendszertan | |||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||
|
|
|||||||||||||||||
| Ornithorhynchus anatinus (Shaw, 1799) |
|||||||||||||||||
 A kacsacsőrű emlős elterjedése.
|
|||||||||||||||||
|
|
A kacsacsőrű emlős (Ornithorhynchus anatinus) egy Kelet-Ausztráliában élő, részleges vízi életmódot folytató különös kinézetű tojásrakó emlős.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Felfedezésük, fogadtatásuk
A 18. század második felére a földrajzi felfedezések egyik fő célpontjává egyre inkább a „Terra Australis Incognita”, vagyis az „Ismeretlen Déli Földrész” vált. A korabeli felfedezők és a tudományos közvélemény ezt a mai Ausztráliában vélte megtalálni. Az első európai utazókat nagyon meglepte a földrész különös állatvilága, főleg az erszényesek és a kengurufélék. De Ausztrália további meglepetéseket is tartogatott at európai természettudósoknak: a tojásrakó emlősök, de leginkább a különös kinézetű kacsacsőrű emlős képében.
Amikor az első példányuk az 1798-ban Angliába került (több hónapos tengeri út után), sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat: amelyeket egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadják, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes „produkálni”. További meglepetéseket aranyásók olyan beszámolói okoztak, amelyek szerint ezen állatfaj nőstényei tojásokat raknak.
[szerkesztés] Testfelépítésük
A kacsacsőrű emlősök kb. 50 cm hosszú, hódra emlékeztető (áramvonalas) testalkatú állatok, ám széles és lapos szájszervük („csőrük”) a kacsáéra hasonlít (viszont velük ellentétben nem szaruból, hanem kemény bőrből van, ennek megfelelően érzékenyebb). Ennek megfelelően nincsenek fogaik sem (csak az újszülötteknek). Testtömegük 700 és 2400 g között változik: a hímek nagyobbak, mint a nőstények. A hímek a hátsó lábaikon „sarkantyúkat” viselnek, amelyekhez méregmirigy csatlakozik: ezeket egymás közötti vetélkedéseik során használják. A kacsacsőrű emlősök részleges vízi életmódot folytatnak, ennek megfelelően ujjaik között úszóhártya alakult ki. A vízben főleg lapos, a hódokéra emlékeztető farkukkal hajtják magukat.
[szerkesztés] Életmódjuk
A kacsacsőrű emlősök a víz alól gyűjtik táplálékukat, amely főleg rákokból, egyéb vízi rovarokból és kisebb halakból áll. Kitűnő úszók, életük nagy részét a vízben töltik. Ha nem a vízben vannak, akkor a vízfolyások partoldalába vájt üregekben húzzák meg magukat, amelyek bejárata – a hódokkal ellentétben – a víz szintje felett van.
[szerkesztés] Szaporodásuk
Párosodás után a nőstények hosszabb üreget vájnak, amelynek mélyén lerakják, majd kiköltik általában 2 db tojásukat. A tojásaik gömb alakúak, fehérek, lágy héjúak (mint a hüllőké) és kb. 11 mm átmérőjűek. A nőstények a tojások lerakása után a testükkel melengetik azokat, míg ki nem kelnek a teljesen fejletlen kicsinyek, akik az erszényesek újszülötteihez hasonlóan vakok és csupaszok. A kicsinyeket a nőstények anyatejükkel táplálják, ám a tej nem az emlőbimbóikből jön (az nincs nekik), hanem a hasi bőrszövet alól, az izzadsághoz hasonlóan szivárog. A nőstény 3-4 hónapig gondozza kicsinyeit, ha a táplálkozás végett elhagyja üregét, a nyílást betemeti. A hímek nem vesznek részt az utódgondozásban.
[szerkesztés] Kialakulásuk
A kacsacsőrű emlősök, és általában a tojásrakó emlősök őseire, kialakulására vonatkozó ismereteink meglehetősen hézagosak. Fosszíliák alapján úgy tűnik, hogy az emlősök ezen csoportja a mezozoikum során jelent meg.
Ausztrália különleges, ősi jellegű fajokból álló állatvilága azért maradhatott fenn, mert kontinens a mezozoikum vége óta elkülönült más földrészektől. Ausztrália egykor a Nagy Déli Kontinens (Gondwana) részét alkotta, amelyhez a mai Új-Guinea, India, [[Antarktiszból, Afrika és Dél-Amerika is tartozott. Jelenleg ősi jellegű emlősök Ausztrálián kívül Észak- és Dél-Amerikában találhatók: más földrészeken vagy az éghajlat vált zorddá (Antarktisz), vagy a méhlepényes emlősök szorították ki az ősi jellegű emlősöket.
[szerkesztés] Forrás
Majer József: Ausztrália az állatrezervátum; Búvár Évkönyv 3, pp. 122-128., Móra Ferenc Könyvkiadó, 1987.
Based on work by