Kína művészete
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A kínai a legrégebbi, máig fennmaradt civilizáció. Mint Kelet-Ázsia legfejlettebb országa, Kína nagy hatással volt szomszédaira is. Az egyedülálló kínai művészet magas technikai szinttel párosult. A kerámiák, bronzok, jádefaragványok, selymek és a lakk műtárgyak művészi színvonala évszázadokig itt volt a világon a legmagasabb. Négy évezreden át folytatódik a kínai művészet fejlődése, de már kezdettől fogva érvényre jutnak az idők folyamán sem változó hagyományok.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Kézművesség
A neolitikumban fejlett volt az agyagművesség: vörös, égetett zománccal bevont, geometrikus motívumokkal díszített tárgyak jellemzik. A kultúra központja Honan tartomány volt. A bronz szertartási edény is a neolitikumból származik, alakja a jü formák egyike. Az edény folyadék melegítésére szolgált. Rendkívülien stilizált díszítése a taotie (gömbszemű szörny) maszkja.
A Csang-dinasztia (i.e. 17. század - i.e. 15. század) fővárosa, Cseng-csou a bronzművesség magas színvonaláról tanúskodik. A vázák szigorú formái, vésett vagy domborított díszítései, különösen jellegzetes állatmotívumai tatoie, a dülledt szemű, szarvakat viselő szörny, kultikus rendeltetésről árulkodik. A porcelánhoz hasonló kerámiák, jade- és fehér márványszobrocskák is fontosak.
A Csou-dinasztiában a fémtárgyakon az egymásba fonódó hullámvonal-díszítés dominált, arany és ezüst berakással. Az edényeknek rituális rendeletésük volt, ünnepélyességet fejeznek ki. Egyszerű és világos felépítés jellemzi őket, felületük sávokra oszlik, függőleges felosztásuk a négy világtájat jelképezi. Kialakulásuk az ábrázoló szimbolika követelményeinek felel meg. Némelyik edényt képírás borítja. Az edény finom fonott mintájából sárkányok rajzolódnak ki. Itt tehát már felbukkannak a kínaiak fejlett motívumai. A bodros felhőhöz hasonló, hosszúfarkú sárkányok eredetileg a víz, később a végtelenség szimbólumai voltak.
A Csin-dinasztia és Han-dinasztia (i.e. 221 - i. sz. 220) idején a lakkfestés is fontos ipari ággá fejlődött. Fejlődésnek indult a selyemszövés, a kerámiatárgyakat mázzal vonták be. Az ötvösművészet és a fémművesség idegen hatásokat mutatott.
A sírszobrokat és a kerámiát gyakran háromszínű mázzal díszítették a Tang-dinasztia (618–907) idején. A porcelán feltalálása (mintegy 1000 évvel Európa előtt) azt jelentette, hogy a kerámiát igen nagyra értékelik külföldön.
A Szung-kori (960-1279) kerámiák mind kivitelezés, mind forma tekintetében igen magas színvonalat értek el.
A Jüan-dinasztiában (1271-1368) a kerámiakészítésben bevezették a máz alatti és máz feletti kék és vörös festést. Kialakult a vörös lakkfaragás.
A Ming-dinasztia idején (1369-1644) a kerámiagyártás hatalmas központjai alakultak ki Csingcsenben, itt készültek a kék-fehér, a zöld-rózsaszín és egyéb kerámiák. A birodalmi márkajeleket ekkor használták először, és ez idő tájt fejlődött ki a sokszínű díszítés is. A színes lakktárgyakat gyöngyházberakással díszítették. Ebből a korból származik a sok rekeszzománc, valamint üveg, jade és elefántcsont miniatűr tárgy.
[szerkesztés] Építészet
A Csou-dinasztia kultúrájában az építészet hozott újat: megjelent a tekintélyes tetőszerkezet és a tartóoszlop. A császári épületek elrendezése az uralkodó szertartásrendjét követte, ahogyan húsz évszázaddal később a Ming dinasztia építményei a pekingi Tiltott városban.
A Csin-dinasztiában indult a Kínai Nagy Fal építése.
Senhszi mai fővárosa, Hszian többször volt császárváros, így pl. Cangan néven a Tang-dinasztia idején. A Tangok építették 625-ben azt a kolostoregyüttest, amely a Jóakarat templomából és a több ízben restaurált Nagy Vadlibák Tornyából állt.
A legtöbb kínai épület fából készült, kőlapra, felfeléhajlott szélű cseréptetővel. A tetőt faoszlopok tartották, melyek fadúcokkal kapcsolódtak a mennyezetgerendákhoz. Az épületek gyakran rendeződtek központi udvar köré és igen fontos volt a hely megválasztása. A legtöbb épület egyemeletes, de épültek többemeletes tornyok, pagodák is, melyek jellegzetes darabjai a kínai építészetnek.
[szerkesztés] Szobrászat
A sírokhoz vezető utakat mitikus alakok kőszobrai szegélyezték. Hszianban, a Csin-dinasztia fővárosában sok ezer életnagyságú agyagkatona és ló szobrát ásták ki. A nevük Cseréphadsereg, az első császár, Csin Si Huang-ti (i. e. 259-210) sírjából, ezek volt a császár túlvilági hadserege.
A Csin- és Han dinasztiák idején szolgákat ábrázoló kerámia sírszobrok készítése lépett az addigi emberáldozatok helyébe. A santungi reliefek sírok díszítésére szolgáltak, olyan laposak, hogy egyes alakoknak csak a sziluettje látszik. Egyébként a kínai mesterek nagyszerű megfugyelőképességéről és a sajátos ábrázolásmód kialakításáról tanúskodnak. A vágtató lovasokat, sétakocsikázást, császári fogadásokat ábrázolnak, alázatosan hajlongó udvari személyekkel.
A repülő ló szoborból rendkívüli dinamizmus árad. Ahhoz a bronzból készült, katonai alakulatként elrendezett lovassági egységhez tartozik, amely 220 más tárggyal a keleti Han-dinasztia (i. sz. 23-220) egyik tábornokának sírjából került elő. Az 1. században számtalan kő, márvány és aranyozott Buddha-szobor készült.
A Tang-dinasztia a kínai művészet virágkora, rengeteg buddhista szobrot készítettek.
[szerkesztés] Kalligráfia, festészet
A kínaiak számára a kalligráfia és a festészet a legfontosabb művészeti ágak közé tartozott. Eszközei az ecset, a tinta és a papír. Gyakran festettek hosszú tekercsre, vagy vízszintesen függő faliképre.
A Han-dinasztia idején a festészet szimbolikától mentesen örökítette meg az embert, a tájnak másodlagos szerepet szánt. A 4. századtól általánossá vát a kalligrafikus stílus: Ku Kaj-cse kalligráfiái harmonikusan illeszkednek a rajzos kompozícióba.
Az alakos festészet elérte a csúcspontját a Tang-dinasztia idején, kialakult a tájképfestés. Vang Vej rendszerbe foglalja a tájkép elemeit, neki tulajdonították az egyszínű tusfestmény találmányát, és őt tekinti példaképének minden kínai művelt festő. Vízfestészet lett a kedvelt műfaj, a taoista misztika és a buddizmus a tájfestést jobban kedvelte mint az emberábrázolásokat.
A Szung-dinasztia alatt a kalligráfia individuálisabb lett. Az e korból származó tájképek csúcsos hegyeket és megcsavarodott törzsű fákat ábrázolnak, a köd a távolság érzetét kelti. Az alakok apróvá zsugorodnak, hogy az ember viszonylagos lényegtelenségét jelezzék. A csan-buddhista festészetet vad, impresszionista jellegű ecsetvonásaival különösen Japánban kedvelték.
A mongol Jüan-dinasztia idején néhány festő visszatért az ősi stílushoz. Néhány Csing-kori (1664-1911) művész újraértelmezete a Szung- és Jüan-kori tájképeket. A festészetben egyre inkább jelentkezett az ember, kedvelt lett a virág és állatábrázolás is.
Az egyszínű kínai tájkép rendeltetése egyrészt az, hogy visszaadja a természet harmóniáját, másrészt, hogy valamilyen szellemi mondanivalót, lelkiállapotot jelenítsen meg. Három alapvető eleme az ég, a föld és a víz.
Based on work by