Albán irodalom
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ez a szócikk az albán nyelvű szépirodalomról szól.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Régi albán irodalom (15–19. század)
A régi albán irodalom fő nyelve a középkorban a görög és a latin, a török uralom évszázadaiban pedig a török volt. Az albán vagy albániai szerzők által írott munkák javarészt a vallási tematikából merítettek, de a korabeli albán irodalom legbecsesebb darabja mégis egy hazafias történeti munka, Marin Barleti 1508 körül megjelent latin nyelvű Szkander bég életrajza (Historia de vita et gestis Scanderbegi Epirotarum principis).
A legkorábbról ismert albán nyelvemlék a Pal Engjëlli durrësi érsek 1462. november 8-ai keltezésű, latin nyelvű körlevelében található keresztelési formula. Fontos nyelvtörténeti emlék az országon átutazó német lovag, Arnold von Harf 1497-es albán szószedete. A 15–16. század fordulójára datálható Máté evangéliumának töredékes albán (toszk) fordítása, ismertebb nevén a Húsvéti Evangélium (Ungjilli i Pashkëve). Az első albán nyelvű nyomtatott könyv Gjon Buzuku 1554–1555 között írt misekönyve, a Meshari. A kötet kiforrott nyelvezete és gazdag szókincse arra enged következtetni, hogy a korban már létezett albán nyelvű írott hagyomány. Ugyanerre utal Tivari érsekének, a dominikánus Burchardus de Monte Sionnak egy jóval korábbi, 1332-es feljegyzése: „Noha az albánoknak nyelve egészen különbözik a latinusokéitól, ők maguk könyveikben mégis latin betűket használnak.” (K. Bihiku 1980. 13.)
Az albán nyelv a 17. századig elsősorban a népköltészetben virágzott. Az albán nyelvű irodalom a 17–18. században bontakozott ki. Ebben az időszakban elsősorban a vallásos irodalom dominált. Albán egyházi személyek katekizmusokat, szertartás- és imádságoskönyveket fordítottak le és adtak ki albán nyelven, amelyekben azonban saját vallásos költeményeiket is közreadták (pl. Pjetër Budi). Az első albán nyelvű eredeti prózai mű, a Cuneus prophetarum megírása Pjetër Bogdani nevéhez fűződik, aki 1685-ben megjelent könyvében ó- és újszövetségi traktátumokat, vallásos költeményeket adott közre.
Közép- és Dél-Albánia virágzó kultúrájú görögkeleti közösségeiben (Voskopojë, Elbasan, Gjirokastër, Janina) a 18. századtól a 19. század közepéig a cirill betűs, de albán nyelvű didaktikus és vallásos irodalom virágzott. Voskopojë-ban nyílt meg a Balkán első nyomdája, amely a kulturális felvirágzás évtizedeiben albán szerzők műveit is kiadta (pl. Theodhor Kavalioti, Anonimi i Elbasanit).
A 18. században szökkent szárba az albán nyelvű lírai költészet, a bejtedzsi irodalom, amely keleti, főként török hatásokat mutatott. A muzulmán albánok körében népszerű, albán nyelvű, de arab írású költészeti irányzat első, a 18. század végéig ívelő szakaszában jórészt világias tematikájú versek születtek (pl. Nezim Frakulla). Mellettük akadtak bejtedzsi költők, akik a kor társadalmára és eseményeire reflektáltak műveikben (pl. Hasan Zyko Kamberi, Zenel Bastari). A 18. század végétől a vallásos tematika lett hangsúlyosabb, s ezzel együtt népszerűségéből is vesztett, majd elenyészett a bejtedzsi irodalom.
Az albán költészet másik, haladóbb irányzatát a Dél-Itáliában élő arberesek lírája képviselte, leghíresebb költőjük Jul Variboba volt.
|
[szerkesztés] 19. századi albán irodalom
A 19. század második felében, az albán nemzeti tudat ébredésével, a Rilindja hazafias mozgalom kibontakozásával párhuzamosan jelent meg a romantikus költészet mellett az epika. A romantikus művek témája leginkább az albán nemzeti múlt volt, sorra jelentek meg a forradalmi hevületű verseskötetek, elbeszélések, történelmi regények, drámák. E korai albán szépirodalmi mozgalom legkiemelkedőbb alakjai a Frashëri fivérek voltak: a Konstantinápolyban élő Naim Frashëri költő (1846-1900) és Sami Frashëri író (1850-1904). A kor további híres szerzői voltak Pashko Vasa (1825-1892), valamint az arberes Girolamo De Rada író (albánul Jeronim De Rada, 1814-1903) és Giuseppe Serembe költő (albánul Zef Serembe, 1844–1901).
|
[szerkesztés] 20. századi albán irodalom
A 20. század elejének romantikus alkotói voltak Ndre Mjeda és Asdreni költők és Andon Zako Çajupi drámaíró. Ugyanekkor fordították le albánra a világirodalom néhány alapművét (Cervantes, Shakespeare, Ibsen stb. alkotásait).
A nemzeti függetlenség 1912-es elnyerése után a szépirodalmi tematika és stílus sokszínűbbé vált. A kor legnagyobb hagyományos stílusú költői Gjergj Fishta (1871-1940), aki verseiben először fordult a társadalmi igazságtalanságok ábrázolása felé, és Fan Noli (1882-1965) ortodox püspök és államférfi, aki egyben a kor legnagyobb irodalomkritikusa és műfordítója is volt. Nála jelent meg először a szatirikus ábrázolásmód is az albán irodalomban. A modern albán költészetet a rövid életű Migjeni (1911-1938) teremtette meg, aki verseiben az elődök hazafias útkeresését nosztalgiával idézi és a jelen kilátástalanságát ábrázolja. Az albán népköltészet összegyűjtését a magyar Nopcsa Ferenc (1877-1933) kezdte meg. A prózairodalomban Foqion Postoli (1889-1927) a történelmi regényeiről volt ismert.
A Hoxha-féle kommunista korszakban az irodalmi tevékenység számára is az állampárt jelölte ki az utat. A szocialista-realista sematikus szépirodalom témája a kommunizmus és a párt, a kommunista erkölcs és ember dicsőítése. E korszak legfőbb képviselői a költő Dritëro Agolli, Fatos Arapi, Dhori Qiriazi és Martin Camaj, az író Fatmir Gjata, de kevés számú, társadalomkritikát megfogalmazó regény is megjelenhetett (pl. Aleks Çaçi művei). A korszakban üdítőek voltak e tekintetben Qamil Buxheli társadalomszatírái és főképp Ismail Kadare (1935-) több mint 40 nyelven, így magyarul is megjelent történelmi regényei: A halott hadsereg tábornoka (1963), A fellegvár (1970), Kettétört április (1980) és Az Álmok Palotája (1981). A kommunista rezsim hol ünnepelte, hol évekig hallgatásra kárhoztatta Kadarét, egyes műveit pedig betiltották. A 80-as, 90-es évek másik nagy albániai prózaírója Teodor Keko volt (1958-2002). Csak az utóbbi években, halálát követően fedezték fel Mihal Hanxhari (1930-1999) különleges költészetét.
A kommunista korszakban igazán szabadon csak az Albánián kívül élő szerzők tudtak alkotni. Közülük megemlítendő például Hivzi Sulejmani, koszovói író (1912-1975) és Vorea Ujko arberes költő (1918–1989), valamint az olaszországi emigráns író, Ernest Koliqi (1903-1975) és a börtönévei után az Amerikai Egyesült Államokba menekült költő, Arshi Pipa (1920-1997).
|
|
[szerkesztés] Kortárs albán irodalom
Albánia legismertebb kortárs szerzője a Nobel-díjra is többször jelölt, Párizsban élő Ismail Kadare. A másik ismert mai albániai prózaíró Fatos Kongoli (1944-). A koszovói albán irodalom kiemelkedő alakjai a költő Rrahman Dedaj (1939-), Din Mehmeti (1932-) és Ali Podrimja (1942-), az író Rexhep Qosja (1936-), valamint az író-költő Eqrem Basha (1948-).
|
[szerkesztés] Irodalom
- Koço Bihiku: Histoire de la littérature albanaise. Tirana: 8 Nëntori. 1980.
Based on work by