Ismail Kadare

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Ismail Kadare (Gjirokastër, 1936. január 28.) albán író, költő, esszéíró. A kortárs albán irodalom legnagyobb, nemzetközileg is elismert alakja, ugyanakkor hazájában pártállami múltja miatt megítélése ambivalens. Francia nyelven írt műveit Ismaïl Kadaré név alatt jelentette meg.

Tartalomjegyzék 1 Élete 2 Életműve 3 Megítélése 4 Művei 4.1 Magyarul megjelent művei

[szerkesztés] Élete

A dél-albániai Gjirokastër városában született egy törvényszéki kézbesítő fiaként. 1956-ban tanári diplomát szerzett a Tiranai Állami Egyetem történelem és pszichológia szakán. 1958-ban a moszkvai Makszim Gorkij Irodalmi Intézet ösztöndíjas hallgatója lett. 1960-ban – miután a Szovjetunió és Albánia közötti kapcsolatok elhidegültek – visszatért hazájába, és újságíróként kezdett dolgozni.

Hogy a rendszerben elképzelhető viszonylagos szabadsággal alkothasson, Kadare alkalmazkodott a párt diktálta vonalhoz és elvárásaihoz, és az 1960-as évek második felétől a szocialista realizmus élen járó szóvivője lett. 1974-ben a Zeri i Popullit című pártlapban még vezércikket is írt A szocialista realizmus – a forradalom magasművészete címmel, ugyanakkor mértékadó irodalmi elemzések szerint néhány kivételtől eltekintve prózai művei nem tekinthetőek a szocialista realizmusban fogant alkotásoknak.[1] 1975-ben rövid időre tiltólistára tették, de néhány, a cenzúra által nonkonformistának bélyegzett műve kiadását pártpotentátok (pl. Ramiz Alia) kijárták, arra hivatkozván, hogy Kadare „Albánia új hangja”. Emellett 1970–1982 között az állampárti Albánia nemzetgyűlési képviselője volt, illetve a Nemzeti Front alelnöki tisztét is ellátta. Tagja volt az Albán Tudományos Akadémiának, alelnöke az Albán Írószövetségnek és társelnöke az Albánok Világszövetségének.

1990. október 26-án, a kommunista rendszer összeomlása előtt két hónappal Kadare politikai menedéket kért Franciaországban. A vasfüggönyön túli világ legzordabb országából érkezett albán író egy csapásra hihetetlen népszerűségre tett szert. Kadare élt is a szabad és cenzúra nélküli alkotás lehetőségével, és párizsi tartózkodásának évei bizonyultak legtermékenyebb írói korszakának. Albánul és franciául egyaránt publikált, a Fayard kiadó pedig 1993 és 2004 között mindkét nyelven, tíz kötetben kiadta összegyűjtött műveit. 1996-ban az Académie des Sciences morales et politiques rendes tagja lett.

Az 1990-es évek közepétől Kadare felváltva a francia és az albán fővárosban tartózkodott, 1999 óta Tiranában él. Felesége, Helena Kadare szintén regényíró.

[szerkesztés] Életműve

Kadare életműve regényei és lírai költeményei tükrében egyaránt jelentős, az elmúlt három évtized albán irodalmának vezéralakja. Irodalmi pályáján gimnáziumi éveiben költőként indult, s két eredeti szellemiségű verseskötetet is publikált (Frymëzimet djaloshare, ’Ifjúkori inspirációk’, 1954; Ëndërrimet, ’Álmok’, 1957). 1961-ben Shekulli im (’Az én évszázadom’) címmel megjelent verseskötete modernista hangütésével új utakat nyitott az albán költészetben. Őszinte és szókimondó szerelmi lírája hasonlóképpen újszerűen hatott a hagyományosan szemérmes albán irodalomban. 1964-es Përse mendohen këto male (’Amiről hegyeink elmélkednek’) című gyűjteményének darabjai a vészterhes Enver Hoxha-korszak megélésének legletisztultabb költeményei. Kadare korai költészete kevésbé dagályos, mint a megelőző korszakoké, s könnyen utat talált a magukra és érzéseikre ismerő tömegek szívéhez. Versei az 1960-as évek albán ifjúságának emblematikus alakjává tették.

Az 1960-as évek első felében, huszonéves korában mutatkozott meg széles körben prózaírói tehetsége is. 1963-ban jelent meg első regénye, a Gjenerali i ushtrisë së vdekur (magyar címén A halott hadsereg tábornoka), amely egy csapásra népszerűséget hozott neki. Kadare előszeretettel helyezi regényeit és elbeszéléseit történeti kontextusba, művei a Balkán-félsziget és hazája történelmének, kultúrájának alapos ismeretéről vallanak. Nem a szó klasszikus értelmében ír történelmi regényeket, mert bár a műveiben megjelenő korok és helyszínek aprólékosan kidolgozottak, az események láncolata a legtöbb esetben valamely társadalmi-társadalompszichológiai probléma kibontását szolgálja. Néhány korábbi művét egyesek a Hoxha-rendszer melletti kiállásként értékelik, ilyen például a Dimri i madh (’Hosszú tél’) című regénye, amely néhány elemzés szerint a rettegett pártfőtitkár irodalmi emlékműve.

1982-ben olasz–francia koprodukcióban, Anouk Aimée, Michel Piccoli és Marcello Mastroianni főszereplésével Luciani Tovoli azonos című filmet rendezett Kadare A halott hadsereg tábornoka című regényéből. Az 1990-es évek óta több művelődéstörténeti, társadalomfilozófiai esszét írt. Kadare művei több mint negyven nyelven jelentek meg (magyarul kiadott könyveinek listája itt megtalálható. 1992-ben munkásságát a Cino Del Duca Nemzetközi Díjjal jutalmazták. Neve 1994 óta évről évre szerepel az irodalmi Nobel-díjra jelöltek névsorában. 2005. június 27-én elsőként ő vehette át a frissen alapított Nemzetközi Man Booker Díjat.

[szerkesztés] Megítélése

Az 1991-es demokratikus fordulat óta Kadarét több oldalról is támadások érték. Azzal vádolják, hogy a kommunista rendszer alakja, Enver Hoxha nómenklatúrájának tagja, az egyetlen támogatott, éppen ezért konformista irodalmár volt, és csak a felelősségre vonás elől menekült Párizsba az eresztékeiben is recsegő Albán Népköztársaságból. Kadare Gjirokastër Palorto nevű negyedében született, ahogy Enver Hoxha is, és ezt sokan szintén érvként használták fel Kadare kommunista múltja kapcsán. Kadare támogatói azzal érvelnek, hogy akárhogy is alakult Kadare múltja, az információktól elzárt, irodalmilag elzüllesztett pártállami érában munkássága volt az egyetlen vigaszt és reményt nyújtó „ablak” a külvilágra. Maga Kadare e közbeszédhez csak annyit tett és tesz hozzá, hogy nem kell védekeznie, ma is érvényes művei magukért beszélnek.[2]

Legutóbb 2006 októberében támadták újult erővel Kadarét az albán sajtóban, azzal vádolva őt, hogy a kommunista korszakban egy személyes sérelem miatt járta ki Hoxhánál a sérelmet okozó család üldöztetését. Ugyanekkor felrótták neki vélelmezett muzulmán- és aromunellenességét, rasszizmusát. A Kadare elleni közhangulatot tematizálók között találunk olyan közszereplőket, mint a koszovói Rexhep Qosja irodalomkritikus, Kristo Frashëri történész, Fatos Lubonja író és Paskal Milo politikus.

[szerkesztés] Művei

[szerkesztés] Magyarul megjelent művei

• A halott hadsereg tábornoka. Fordította Schütz István. Budapest: Európa. 1972. [Regény.]
• A fellegvár. Fordította Békés András. Budapest: Zrínyi. 1982. [Regény.]
• A piramis. Fordította Csaba Emese. Budapest: Holnap. 1994. [Regény.]
• Kettétört április. Fordította Szántó Judit. Budapest: Ulpius-ház. 2000. [Regény.]
• Aiszkhülosz, a nagy vesztes. Fordította Schütz István. Budapest: Európa. 2001. [Művelődéstörténeti esszé.]
• A háromlyukú híd. Fordította Takács M. József. Budapest: Ulpius-ház. 2001. [Regény.]
• Az Álmok Palotája. Fordította Takács M. József. Budapest: Ulpius-ház. 2003. [Regény.]