V. Adorján pápa

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

V. Adorján néven lépett Szent Péter trónjára a katolikus egyház történetének 186. pápája. Alig több mint egy hónapos pontifikátusa a klérus felső részének megosztottságát tükrözi. Ráadásul a korabeli források alapján következtetni lehet rá, hogy Adorján nem biztos, hogy a legmegfelelőbb klerikus volt az egyház legfőbb hivatalának betöltésére. Mind jellemben, mind rangban elmaradt a köznép által elvárttól. Pontifikátusának szinte nem maradt fenn egyetlen érdemleges momentuma sem, de a tiara előtti diplomáciai szolgálatai igen fontosak voltak.

[szerkesztés] Élete a kezdetektől haláláig

Eredetileg Ottobuono de'Fieschi néven született 1205 körül a virágzó Genovában. Családja nemesi származású volt, így a gyermek Ottobuono kiváló neveltetése mellé elsőrangú kapcsolatokat is kapott egész Európában. A befolyásos család kiváló mesterekkel taníttatta a gyermek Ottobuonot, aki tanulmányai után az egyház szolgálatába állt. 1243-ban a pápai kúria káplánja lett. Ebben az évben lépett a pápai trónra nagybátyja, IV. Ince pápa, akinek hatására Ottobuono egyházi karrierje is felívelt. 1251-ben a San Adriano-templom fődiakónusa lett, majd először Párma, később 1250-ben Rheims archidiakónusa lett. Egyszerre több magas hivatalt is birtokolt az egyházi hierarchiában.
Később támogató nagybátyja halála után Ottobuono kissé háttérbe szorult a pápai udvarban. 1265-ben IV. Kelemen Anglia pápai legátusának nevezte ki, majd Londonba küldte, hogy közvetítsen III. Henrik király és a bárók között. Másodsorban Ottobuononak az volt a feladata, hogy meghirdesse a közelgő keresztes hadjáratot. Egészen 1268-ig volt a pápa követe a távoli keresztény országban. A korabeli Angliában a pápa és ezáltal a legátus diplomáciai súlya is igen jelentős volt. Ottobuono pedig az ott töltött három éven keresztül ki is használta befolyását, és jelentős nyomot hagyott az angol történelemben. Kiemelkedő szerepe volt az 1267-ben kiadott törvénykönyv megszületésében, amelynek egyes fejezeteit kifejezetten az ő kérésére írtak meg. 1268-ban pedig kánonjogi gyűjteményt szerkesztett, amely egészen a 16. századig az angol egyház joganyagának az alapját képezte.

Amikor V. Ince pápa 1276. június 22-én meghalt, a bíborosok kollégiuma a törvények szerint ült össze megválasztani az új egyházfőt. A megosztott klérus ezúttal is úgy választott, hogy döntésének igazán ne legyen következménye. A több mint hetvenéves Ottobuonora esett választásuk, akit még csak pappá sem szenteltek fel. Viterboban július 12-én született meg a döntés, és Ottobuono ekkor felvette az V. Adorján uralkodói nevet. Megválasztása után a klérus nem szentelte fel pappá, majd püspökké, így hivatalosan Adorján nem viselhette a Róma püspöke címet. Ennek legfőbb oka egyébként az volt, hogy alig egy hónap múltán, augusztus 18-án meghalt. Egyetlen fontos cselekedete az volt, hogy felülvizsgálta X. Gergely pápa törvényeit, amelyek közül a konklávét érintőket érvénytelenítette, de helyükre már nem volt ideje újakat alkotni, így minden maradt a régiben. Egyes források vitatják Adorján legitimitását, hiszen a törvényekkel szemben őt nem szentelték fel pappá majd püspökké. A vatikáni évkönyvek azonban egyöntetűen Adorján törvényessége mellett foglalnak állást. A San Francesco-templomban helyezték örök nyugalomra. Ezt az örök békét próbálta felborzolni Dante Alighieri, amikor megírta Isteni színjátékát. Ebben a költő alvilági útja során találkozik Adorjánnal is, aki a kapzsik és hatalomvágyók között jelenik meg, hogy örökké vezekeljen földi életének mohósága miatt.

Előző pápa: V. Ince pápa

Római pápa 1276

Következő pápa: XXI. János pápa