Stagfláció

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A stagfláció közgazdasági fogalom: olyan magas infláció (áremelkedési ütem), amely lassú gazdasági növekedéssel vagy akár recesszióval, illetve magas munkanélküliséggel párosul.

A szó maga a "stagnálás" és az "infláció" szavak összevonása.

Ha egy gazdaság stagflációba lép, ezt problémának szokták tartani, mert egy ilyen helyzet megnehezíti a költségvetési politika és a monetáris politika hagyományos eszközeinek az alkalmazását, amelyek általában arra a logikára épülnek, hogy a gazdasági növekedés lelassítása alacsonyabb, felgyorsulása magasabb inflációval jár. Stagflációs helyzetben, amikor a növekedés alacsony, az infláció pedig magas, az egyik probléma orvoslása a méásik súlyosbításához vezethet és ez áttételes hatásokon keresztül negatív módon visszahathat az orvosoltnak hitt problémára is.

A jegybankok stagflációs helyzetben csak két olyan politika közül választhatnak, amelyek negatív hatásokhoz vezetnek:

A pénzkínálat emelésével ösztönzik a gazdaságot, ami felgyorsíthatja az amúgy is magas inflációt.
Az infláció csökkentése érdekében szigoríthatják a monetáris politikát (aminek fő eszköze a kamatok emelése lehet), ez azonban még magasabb munkanélküliséget és még lassabb gazdasági növekedést okozhat.

Az állami költségvetésre ennél bonyolultabbak lehetnek a stagfláció hatásai. A magasabb infláció, ha monden egyéb változatlan, megemelheti az állam bevételeit és kiadásait is, és mind a bevételek, mind a kiadások csökkenhetnek, ha lassul a gazdasági növekedés. Egy közgazdasági iskola szerint a helyes politikai keverék stagflációs helyzetben, ha a kormányzat ösztönzi a növekedést a kiadások emelésével vagy az adók csökkentésével, míg a jegybank kamatai emelésével küzd az infláció ellen. A különböző stagflációs helyzetekben azonban különböző gazdaságpolitikai keverékre lehet szükség.