Monetáris politika

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. A monetáris politikát általában meghatározott, az inflációra, a gazdasági növekedésre, vagy a foglalkoztatásra vonatkozó gazdaságpolitikai célok megvalósítására használják. A legtöbb országban a központi bank, vagy másnéven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb modern jegybank gyakorlatában az irányadó kamat szintjének meghatározása.

Az irányadó kamat emelését, és ezen keresztül a pénzmennyiség szűkítését restriktív monetáris politikának nevezik. A restriktív politika átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést, ugyanakkor segít megfékezni az inflációt. Az irányadó kamat csökkentésével a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket expanzív monetáris politikának hívják. Ez átmeneti élénkülést hoz a gazdaságban, ugyanakkor infláció-növelő hatású lehet.

Az Egyesült Államok jegybankjának, a Federal Reserve-nek a székháza Washingtonban

[szerkesztés] Monetáris politikai rendszerek

A monetáris politika törvényben meghatározott feladata, és gyakorlati kivitelezésének módja országonként és időben változatos képet mutat. A különbségek ellenére ugyanakkor mindegyik jegybank végső soron a gazdaságban levő pénz mennyiségét szabályozza, és ezen keresztül képes közvetlenül vagy kevésbe szorosan befolyásolni egyéb gazdasági változókat: a rövid és hosszú lejáratú kamatok szintjét, a devizák vagy az arany árfolyamát stb. A különböző monetáris stratégiák, működési keretrendszerek általában abban különböznek egymástól, hogy ezek közül a mérőszámok közül melyiknek a szintjét kívánja stabilizálni, befolyásolni a jegybank. A különböző rendszerekben tehát eltérnek s a monetáris politika ún. operatív és közbülső céljai. A különböző monetáris politikai rendszerek emellett végső gazdaságpolitikai céljukban is eltérhetnek egymástól.

A monetáris politikai keretrendszerek az alábbi csoportokba sorolhatók:

Inflációs célkövetés;
Árszintcél-követés;
Pénzmennyiség-célok követése;
Árfolyamrögzítés;
Valutatanács;
Aranystandard;
Kevert rendszerek.

[szerkesztés] Inflációs célkövetés

Az inflációs célkövetés rendszerében a jegybank végső célja az infláció alacsony szinten való stabilizálása (árstabilitás), melyet az inflációra vonatkozó előrejelzések, várakozások rövid kamatokon keresztüli kontrolljával ér el.

Az inflációs célkövetést folytató jegybankok az infláció egy meghatározott, a fogyasztói árindex éves százalékos változásában mért számszerű célt (inflációs cél) tűznek ki maguk elé. Az irányadó kamat szintjét úgy változtatják, hogy az inflációs cél teljesüljön. Rendszeres időközönként előrejelzést készítenek a jövőben várható inflációról, és amennyiben az számottevően meghaladja a célértéket, szigorítanak a monetáris kondíciókon, azaz kamatot emelnek, míg ha a várható infláció alacsonyabb a célnál, akkor lazítanak, azaz csökkentik a kamatot.

Az inflációs célkövetés kulcseleme az előretekintő jegybanki viselkedés. Hatékony megvalósításához megbízható inflációs előrejelző technikákra, a gazdaság és a monetáris politika hatásmechanizmusának kellő ismeretére van szükség.

Inflációs célkövetést folytat többek között az angol, a svéd, az ausztrál, a kanadai és az új-zélandi jegybank. 2001-ben a Magyar Nemzeti Bank is bevezette az inflációs célkövetés rendszerét.

[szerkesztés] Árszintcél-követés

Az árszintcél-követés hasonló az inflációs célkövetéshez, azzal a különbséggel, hogy itt a jegybank magát az árszínvonalat, nem pedig annak növekedési ütemét kívánja stabilizálni. A gyakorlati különbség a két rendszer között az egyszeri inflációs sokkok kezelésében nyilvánul meg. Míg az inflációs célkövetést folytató jegybank egy egyszeri inflációs sokkot követően megelégszik az infláció újbóli stabilizálásával, addig az árszintcél-követést alkalmazó jegybank egy hasonló sokk után - deflációt generálva - visszaszorítja az árakat a korábbi szintre.

Bár a monetáris közgazdaságtan elméleti modelljeiben gyakran felbukkan, a gyakorlatban csak Svédország próbálta ki az árszintcél-követést a két világháború közötti időszakban.

[szerkesztés] Pénzmennyiség-célok követése

A 70-es és 80-as években számos jegybank a pénzmennyiségre vonatkozó éves célokat fogalmazott meg, és követett. A mennyiségi célok követése mögött meghúzódó elgondolás az, hogy egyes pénzaggregátumok (M0, M1, M2) növekedése és az infláció között stabil, rövid távon is érvényesülő kapcsolat van. Így ha jegybank kordában tartja a pénzmennyiség alakulását, akkor az infláció is alacsony szinten marad. A 80-as évek végére kiderült, hogy a feltételezett stabil kapcsolat csak 10-20 éves időszakok átlagában érvényes, így rövid távon a pénzmennyiség szigorú kontrollja mellett is elszabadulhat az infláció.

Korábban pénzmennyiség-célokat követett többek között az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Németország jegybankja, mára azonban ritka a mechanikusan alkalmazott mennyiségi célkövetés.

[szerkesztés] Árfolyamrögzítés

Árfolyamrögzítés esetében a jegybank garanciát vállal arra, hogy az ország devizájának egy másik (horgony-)devizához vagy devizakosárhoz képesti árfolyamát egy meghatározott szinten, vagy szűk sávon belül tartja. Ha a horgonydevizát kibocsátó ország inflációja alacsony, akkor nyitott gazdaságokban az árfolyam stabilizálásán keresztül a legtöbb esetben közvetve az árszínvonalat is stabilizálja jegybank, mintegy importálva a horgonydeviza országának árstabilitását.

Rögzített árfolyamos rendszerben a jegybank általában nem képes önálló kamatpolitikát folytatni. Az irányadó kamat szintje gyakorlatilag követi a horgonydevizát kibocsátó ország kamatszintjét, hosszabb távú eltérések csak abban az esetben lehetségesek, ha a belföldi és külföldi szereplők közötti tőkeáramlást jogi eszközökkel korlátozzák, azaz a deviza konvertibilitását csökkentik. Az árfolyam rövid távú elmozdulásait a jegybank devizapiaci intervenciók keretében végrehajtott devizaeladési és -vásárlási műveleteket hajt végre.

Az árfolyamrögzítés előnye a rendszer egyszerűsége és átláthatósága. Hátránya ugyanakkor egyrészt, hogy a rögzített árfolyam hitelességének fenntartásához nagy mennyiségű külföldi devizatartalék felhalmozására van szükség, ami drága. Másrészt az árfolyamrögzítés hitelességét nehéz megőrizni: a árfolyamrögzítéseknek gyakran leértékeléssel járó [valutaválság]ok vetnek véget, melyek után az ország gazdasága akár évekre is recesszióba süllyedhet.

Az MNB által 1995 és 2001 között követett csúszó leértékelés az árfolyamrögzítés egy speciális fajtája. A hazai monetáris rendszernek jelenleg is részét képezi egy árfolyamsáv, ennek nagy szélessége azonban lehetővé teszi, hogy a sávon belül a jegybank az inflációs célkövetésre alapuló monetáris politikát folytasson.

[szerkesztés] Valutatanács

Az ún. valutatanács az árfolyamrögzítés egy speciális esete, amely kiküszöböli a hagyományos rögzítéssel járó hitelességi problémákat. A valutatanács rendszerében a monetáris hatóság nem végez fedezetlen pénzkibocsátást: a hazai pénz minden egyes forgalomban levő egysége mögött annak megfelelő értékű devizafedezetnek kell állnia. A pénzmennyiség tehát csak a devizatartalékok hasonló mértékű növekedésével párhuzamosan emelkedhet.

A valutatanács előnye az egyszerűség és a teljes devizafedezet által nyújtott hitelesség. Hátránya az önálló monetáris politikáról való teljes lemondás. Emiatt ha a hazai, illetve a horgonydevizát nyújtó másik gazdaságot eltérő sokkok érik, a monetáris politika nem tud ezekhez alkalmazkodni, gazdasági hatásukat tompítani.

Valutatanácsot alkalmaznak Hongkongban, Bulgáriában és Észtországban.

[szerkesztés] Aranystandard

(gold standard), aranypénzrendszer: Olyan monetáris rendszer, melyben egy ország pénzének értéke a törvény által megszabott módon az arany egy rögzített mennyiségével egyenlő és a belső valuta meghatározott mértékben aranyra váltható bankjegyek formáját ölti. Az aranypénzrendszer hatásaként az ország valutaárfolyama a többi aranypénzhez képest szűk határok között állandósul.