Octavia (tragédia)
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Octavia, 983 verssorból álló tragédia, Lucius Annaeus Seneca tragédiái között őrizte meg a hagyomány. 62 és 65 között keletkezett. Egyetlen, teljes egészében ránk maradt példája a római fabula praetextának, amely témáját a római történelemből meríti. A Nero császár politikájával, magánéletével foglalkozó mű tendenciája mindmáig vita tárgya: nyílt és burkolt Nero-ellenességet és békés toleranciát egyaránt vélnek felfedezni benne, s a mű elfogultságától függően tulajdonítják Senecának, illetve vitatják el tőle.
A tendencia megítélésén kívül két dramaturgiai eljárás is kétségben tartja a tudományt: egyrészt a színen megjelenik maga Seneca is (ez egyeseket arra indított, hogy másnak tulajdonítsák a művet), másrészt a meggyilkolt Agrippina szelleme is feltűnik, és megjósolja Nero erőszakos halálát. A kutatók egy része ezt a „vaticinatio ex eventu” (a megtörténtből való jóslás) szokásos eljárásának tartja, s Nero halála után keletkezettnek tartja a művet, igy nem férhet bele Seneca életművébe, más részük viszont a filozófus költőnek a történelmi szükségszerűség felismerésére alapozott valódi „jóslását” látja a jelenetben, így az Octaviát Seneca sajátjának ítélik.
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)
- Seneca tragédiái (Budapest, 1977)
)
Based on work by