Nyitvatermő ősfák

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Cordaites

Rendszertan

Ország:	Növények (Plantae)
Törzs:	Nyitvatermők (Gymnospermatophyta)
Osztály:	Nyitvatermő ősfák (Cordaitopsida)
Rend:	Valódi ny. ősfák (Cordaitales)
Család:	Cordaitaceae
Nemzetség:	Cordaites

Tartalomjegyzék

1 A nyitvatermő ősfák besorolása
2 Nyitvatermő ősfák a földtörténet folyamán
3 A nyitvatermő ősfák anatómiája
4 A nyitvatermő ősfák jelentősége
5 Felhasznált és ajánlott irodalom

[szerkesztés] A nyitvatermő ősfák besorolása

A nyitvatermő ősfák (Cordaitopsida) besorolása még ma sem tisztázott. Egyes kutatók szerint külön osztálynak kell tekintenünk őket a nyitvatermőkön belül, mások szerint a toboztermők egyik alosztályát képviseleik. Egyesek szerint annyira közeli a kapcsolat a fenyők és a Cordaitesfélék között, hogy elegendő őket egy fenyőrendnek tekinteni. Az alul olvasható besorolás egy hagyományos rendszert követ, a hazánkban mái napig legelterjedtebb Soó Rezső-féle osztályzást.

Ország: Növények (Plantae)

Tagozat: Hajtásos vagy szövetes növények (Cormophyta)
- Altagozat: Magvas növények (Spermatophyta)
  - Törzs: Nyitvatermők (Gymnospermatophyta)
    - Altörzs: Fenyőszabásúak vagy tobozos nyitvatermők (Coniferophytina)
      - Osztály: Nyitvatermő ősfák (Cordaitopsida)
        
        Rend: Nyitvtermő ősfák (Cordaitales)(A szócikk velük foglalkozik.)
        
        Rend: Pityales

[szerkesztés] Nyitvatermő ősfák a földtörténet folyamán

A nyitvatermő ősfák valószínüleg a heterospórás előnyitvatermő-páfrányok (Archaeopterididae) alosztályából, azon belül is az Archeopteridales rendből származtathatók. Valamivel később alakulhattak ki, mint a magvaspáfrányok (Pteridospermatopsida), de mint sokan hiszik, nem azok leszármazottai. Az alsó-karbonban alakultak ki, a felső-karbonban hamar el is terjedtek, főleg a haraszterdők mögött, távolabb a mocsaraktól alkottak hatalmas kiterjedésű, zárt koronájú erdőket, sokszor társulva pikkely- és pecsétfákkal (Lepidodendoraceae, Sigillariaceae), nagyobb termetű magvaspáfrányokkal. Az alsó-permben a mocsarak visszahúzódásával az ő számuk is csökkent, de mivel a virágtalan fák nagyrésze kihalt, a legjelentősebb növénycsoporttá váltak. Megjelentek a déli félgömb Glossopteris-flórájában is (Gondwana), bár itt kevésbé voltak jelentősek. A felső-permben számuk megcsappant, majd a paleozoikum idő (óidő) végére teljesen kivesztek, az alsó-triászi társulásokban már nem is találhatjuk meg őket. Nem haltak ki utód nélkül, valószínűleg a páfrányfenyők (Ginkgopsida), ősfenyők (Voltziales) és közvettve, de a ma élő fenyőcsaládok (Coniferales) és tiszafák (Taxopsida) ősei is.

[szerkesztés] A nyitvatermő ősfák anatómiája

A nyitvatermő ősfák az óidő legmagasabb növényei voltak, elérték a 30-40 m-es magasságot is. Törzskerületük 2 m körül lehetett.

[szerkesztés] Törzsszerkezet

A törzs belsejében fejlett, rekeszes központi bélszövet volt. Elsődleges fájuk (protoxylem) hozta létre az erősen fejlett másoglagos fát. Ebben évgyűrűket csak a déli feltekén, a Glossopteris -flórában élő nyitvatermő ősfákban találunk. Tracheidáikon (vízszállító sejtek) a mai Araucariafélékre (Araucariaceae) jellemző gödörkés sejtfalmegvastagodást figyeltek meg. Ez az ún. araukaroid gödörkézettség, mely azt jelenti, hogy a tracheidák gödörkéi egymást érik, és átellenes oldaluk ellapul, nem egy magasságban helyezkednek el, henem váltakozva, több sorban. Ez a típusú gödörkézettség csak az óidei (paleozoikumi) famaradványokon fordul elő. Figyelemre méltó továbbá, hogy a gödörkéknek nincs középső vastagodásuk - ez a cikászokra(Cycasopsida) is jellemző.

[szerkesztés] Levélzet

A Cordites levelei tömött csokrokban álltak az ágvégeken, egyes típusoknál elérték az 1 m-t, szálas-lándzsás levelek voltak, szélességük alig érte el a 15 cm-t. Eleinte azt hitték, hogy ezek egyszikű pálmák levelei, mert párhuzamos levélerezetük van. Valójában azonban enyhe hegyesszögben ágaztak el, tehát a levél villás erezetű volt.

[szerkesztés] Virágzat

A nyitvatermű ősfák kivéltel nélkül egylaki növények voltak, egyivarú virágokkal, melyek nem az ágak csúcsán, hanem kissé lentebb helyezkedtek el. Ezeket a virágmaradványokat Cordaianthus néven foglalják össze. A virágok két sorban álló murvalevelekből (bractea) és azok hónaljában fejlődő, tobozszerű rövidhajtásokból (virágokból) álltak. A termős virágok 30 cm hosszúak, a porzós hímvirágok szórt állású, lándzsás, meddő és termőlevelekből álltak. Az utóbbiak csúcsán nyalábosan 4-6 felálló pollenzsákból álló csokor fejlődött. A pollenszemcsék oldalukon légzsákokat viseltek. A termős virágok tengelyén szórtan álltak az egyszerű vagy villás meddőpikkelyek, a csúcsán pedig - sok, négy vagy egy - keskeny termőlevél. A Cordaitesfélék magva igen nagy volt, kétoldali szimmetrikus (szív alakú), keskeny vagy széles szárnyas szegélyük volt, melynek alapján több nyitvatermő ősfa nemzetséget lehet elkülöníteni.

[szerkesztés] A nyitvatermő ősfák jelentősége

A nyitvatermők ősfák ugyan az óidő végére kivesztek, de nem utód nélkül. Első továbbfejlődött alakjaik a felső-karbon - alsó-perm folyamán alakultak ki, ma az ősfenyők rendjének Lebachiaceae családjába tartoznak, de sajnos ez a típus is kihalt. Ebből a családból alakulhatott ki a Voltziaceae család, azaz az ősfenyőfélék családja, melyből levezethető a jegenyefélék családja (Abietoideae), ahova sok (iparilag is értekes) faj tartozik (pl. a mi közönséges lucunk - Picae nem). A Cordaitalesből egyesek szerint teljes egészében (ha nem is közvetlenül) levezethető a fenyők osztálya (Coniferopsida). A tiszafák (Taxopsida) a fenyőkön át, közvetve, de a Cordaitesek utódainak tekinthetők. Egyre biztosabb az a feltevés is, hogy a páfrányfenyők (Ginkgopsida) fejlődése is ősi Cordaitesekből indult, bár jóval hamarabb, mint az első ősfenyők kiválása. Tehát az itt említett négy osztály (Cordaitopsida, Coniferopsida, Taxopsida, Ginkgopsida) a nyitvatermőkön belül természetes, rokonsági (evolúciós, törzsfejlődési) és anatómiai(!) egységet alkot. Indokolt volt ezért őket egy nyitvatermő altörzsben összevonni, mely a fenyőalakúak vagy tobozos nyitvatermők (Conferophytina) nevet kapta.