Web Analytics
Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Maurizio Galbaio - Wikipédia

Maurizio Galbaio

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Maurizio Galbaio volt Velence történetének hetedik dózséja. 764-ben választották meg a velencei kereskedők vezetőjüknek, és egészen 787-ig, azaz huszonhárom éven keresztül tudta tartani uralmát a kényes hatalmi viszonyokkal küzdve Itáliában. Ez abban a korban igazán kiemelkedő teljesítmény volt, de Maurizio uralkodása az összes velencei dózse hivatali ideje közül is kiemelkedik.

Maurizio egyszerű, paraszti családból származott. A krónikák szerint Heracleia városában született. Évek múltán a politika nagy változásokon ment keresztül. Velence korábbi urai nem tudtak lavírozni a longobárdok Itáliai Királysága, Kis Pippin Frank Birodalma, Bizánc és a pápák hatalma között. 764-ben a frankok elhagyták a félszigetet, és az Alpok biztonságosnak vélt oltalma mögé húzódtak vissza. Ez Bizánc itáliai megerősödéséhez vezetett, ugyanis a frankok alaposan meggyengítették a lombard uralkodó, Desiderio erőit.

A velencei dózse megválasztását Konstantinápoly is nagy figyelemmel kísérte, és a velenceieknek sem volt mindegy, hogy Bizánc miképpen vélekedik az új dózséról, hiszen egyik legnagyobb kereskedelmi partnerként tartották számon a császárságot a lagúnák kereskedői. Ezért egy olyan személyre esett a nép választása, aki nem rendelkezett mindaddig hírnévvel, tehát nem lehetett róla tudni, hogy melyik itáliai hatalomhoz húz, és a Bizánc által jobban támogatott Heracleia városából származik. (Malamocco szigetén még mindig többen támogatták a frankokat, ezért a központ nem nyerhette el Bizánc kegyeit.) Ezen felül a velencei kalmártársadalmat egyre inkább fenyegette a római pápa hatalma is, amelyet a longobárdok már nem tudtak ellensúlyozni. Ez a tény is Bizánc támogatása mellett szólt.

IV. Leó császár üdvözölte Maurizio megválasztását, és hamarosan kettős rangot adott a velencei dózsénak. Maurizio megkapta a magister militum (hadvezér) és az ipato (consul) címet is. Ez a diplomáciai siker kiváltotta a szomszédos longobárdok haragját, amelyet I. Adorján pápa igyekezett kihasználni, hiszen a gazdag kereskedőváros már régóta a Laterán begyében volt. Buzdításképpen Adorján az „Egyház védelmezője” címmel ruházta fel Desideriót, aki lassan összeszedte hadait, de korántsem voltak egyháztámogató tervei. A lombard hadak a letűnt Itáliai Királyságot akarták visszaállítani, ezért Desiderio gyorsan elfoglalta az egyházi patrimóniumokat és Isztriát is. A hadjáratok folyamán Desiderio elrabolta Maurizio gyermekét, Giovannit is, és túszáért súlyos adókat követelt Velencétől.

A dózse és Adorján pápa szövetségre léptek, és kijátszva a lombard határőröket követet küldtek Nagy Károly frank uralkodóhoz, hogy segítse meg őket. Károly nagy haddal kelt át az Alpokon, hogy megtorolja Desiderio szerződésszegését. 774-ben a frank hadak körbezárták Páviát, és az ostrom befejeztével véget ért a lombardok uralma Itáliában. Károly felvette a lombard király és a ravennai exarcha címet is. Az ismét Itáliába érkező hatalom ezúttal nem mondott le szerzeményeiről: a Pentapoliszt nem adta vissza az egyháznak, és egyre erősebb nyomás nehezedett Velencére is.

Maurizio válaszul még szorosabbra fűzte a kereskedőváros bizánci kapcsolatait, és a konstantinápolyi udvar engedélyével társuralkodójának nevezte ki visszakapott gyermekét. Nagy Károly birodalmába akarta olvasztani Itáliát, ezért hamar szembekerült a pápával és a dózséval is. Velence mindenesetre kemény diónak bizonyult, ugyanis Maurizio nem engedett a frank befolyásnak, és még csak adót sem fizetett a frankoknak. Károly 785-ben úgy döntött, hogy a Pentapolisz területéről kitiltja az összes velencei kereskedőt. Döntését azzal indokolta, hogy a velenceiek rabszolgákkal és eunuchokkal, valamint az azoktól elvett értékekkel kereskednek (ez egyébként nem nélkülözött minden alapot).

Mindent összevetve Maurizio igen ügyesen forgolódott a nagyhatalmak között, nem haragította magára az egyébként érzékeny velenceieket sem, ezért sikerült elkerülnie elődjei szomorú sorsát. 787-ben természetes halállal halt meg. Utódjául fiát, Giovannit jelölte meg.

Elődje:
Domenico Monegario
Dózse
764-787
Velence címere Utódja:
Giovanni Galbaio
THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: