Magyar forgalmi rendszámok
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A magyarországi forgalmi rendszámok története.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Múlt
Az „automobilok” terjedésekor hamar igényé vált azok megjelölése. Már az 1901-ben hozott rendeletek is előírják a hatósági rendszám használatát és a kötelező műszaki vizsgálatot. 1906-ban a „Magyar Automobil-Club” jegyzéke szerint a legnagyobb rendszám a 351-es volt (ezt Törley József egyik teherautója használta).
A második világháború után új szabályozást vezettek be. A roncsokból felépített vagy külföldről behozott legális járművekre csekély összegért adtak használati engedélyt. A nyersanyaghiány miatt a rendőrség nem tudott rendszámtáblákat gyártani, ezért azt a tulajdonosok maguk készítették. (Ezért nincs pontos statisztikai az akkori gépjárműállományról.)
1948-ban a benzinjegyek bevezetésekor derült ki, hogy sokan kitalált rendszámokat használtak és engedély nélkül közlekedtek. Sok volt a műszaki hiba miatti baleset is. Ezért a 20 000/1948 Közl. M. rendeletben kötelezővé tették a gépjárművek műszaki szemléjét, valamint új rendszámokat adtak ki. Az akkori állapotokra jellemző, hogy az első négy napon jelentkező 329 kocsiból csak 70 kapott rendszámot és 29-et véglegesen kitiltottak.
A jelenlegi rendszer előtt is 6 karakteres rendszámokat használtak, két betűből, négy számból állt (pl. AA 12-34) Az első rendszámtábla kisebb volt a hátsónál. A négyzet alakú rendszámoknál a felső sorban csak betűk szerepeltek. Ebben az időben a rendszámtábla még a hatóság tulajdonát képezte, de a jármű tulajdonosának kötelező volt törődnie vele, akár újra is kellett festenie. A két betű, négy szám felosztás lehetséges variációi azonban nem tudták lefedni az 1990-es évek szaporodó autóállományát. Az addig használt rendszámokat, ha visszavonásra kerültek, később újra kiadták. A végül kiadott „dupla betűs” (AA, BB, stb) rendszámok már egyfajta tűzoltómegoldást jelentettek.
[szerkesztés] Jelen
Magyarországon jelenleg 6 karakter hosszúságú forgalmi rendszámok vannak használatban. Ezek sorozat rendszám esetén három betű, három szám felosztásban követik egymást, fehér alapon fekete karakterekkel. Bérfuvarozók estében sárga az alapszín.
A rendszámtábla bal felső részén egy piros-fehér-zöld zászló; alatta pedig egy H betű (nemzetközi autójel) található. Ez a H még az EU területén sem váltja ki a külföldi utazáskor kötelezően kihelyezendő államjelzést.
A 2004 májusi Európai Uniós csatlakozás után kerültek használatba a bal oldalon (az ábrák alatti részen) kék alapszínű rendszámtáblák. (A JDA-001-től kezdve.)
A jelenlegi szabályozás szerint a rendszámtábla az állampolgár tulajdona. Már nem kell átadni eladáskor; leadni forgalomból való kivonáskor.
[szerkesztés] Típusai
A - normál (hosszú)
B - normál (négyzet)
C - kisméretű
D - matrica, csak előre
[szerkesztés] Rendszámok csoportjai
Exx-123: Taxik rendszáma. Sárga alapon fekete karakterek - bérfuvarozás.
Fxx-123: Tehergépkocsik, kamionok rendszáma. Sárga alapon fekete karakterek - bérfuvarozás.
Xxx-123: Utánfutók rendszáma.
Uxx-123: Motorkerékpárok rendszáma; de ilyet kaphatnak azok is akiknek C méretű rendszámra van szükségük.
Yxx-123: Lassú járművek rendszáma. Fehér alapon piros karakterek.
CK 12-34: A konzuli testületek diplomáciai mentességet nem élvező tagjainak járművei. Fehér alapon piros karakterek.
DT 12-34: A diplomáciai testületek hivatalos járművei. Kék alapon fehér karakterek.
HC 12-34: "Tiszteletbeli konzul" (Honorary Consul) titulust birtoklók járműveinek rendszáma. Fehér alapon piros karakterek.
CD 12-34: A diplomáciai testületek járműveinek az ország végleges elhagyásával járó hazaszállítására használt járműveinek rendszámai. Fehér alapon fekete karakterek.
HA 12-34: A Magyar Honvédség járműveinek rendszámai.
MA 12-34: A Mentőszolgálat járműveinek rendszámai.
OT 12-34: Old-timer, azaz minősített veterán járművek rendszámai.
RB 12-34: A Rendőrség járműveinek rendszámai (de sorozat rendszámokat is használnak).
RR 0x-xx - RR 4x-xx: A Büntetésvégrehajtás járműveinek rendszámai.
RR 5x-xx - RR 9x-xx: A Vám- és Pénzügyőrség járműveinek rendszámai.
C-X 1234: Külföldi állampolgárok Magyarországon üzemeltetett gépjárműveinek rendszámai.
X-A 1234, X-B 1234 és X-C 1234: Bérautó.
E-12345: Ideiglenes rendszámtábla. („Elveszett”)
P-12345: Forgalmi vizsga nélkül, a vezető felelősségére használt járművek. („Próba”)
V-12345: Vámügyintézés alatt álló járművek rendszámai. (Magyarországra behozott járművek)
Z-12345: Vámügyintézés alatt álló járművek rendszámai. (Magyarországról kivitt járművek)
[szerkesztés] Egyedi rendszámok
Manapság már úgynevezett „egyedi rendszámok” is kérhetőek, az alábbi megkötésekkel:
- Az első karakter betű kell, hogy legyen
- Az utolsó karakter szám kell, hogy legyen
- A betűk után már csak számok következhetnek
[szerkesztés] Foglalt rendszámsorok
BPO-123 és BPI-123: A BKV Zrt buszainak rendszámai. (A BKV-nál ez: BP-0123 és BP-1123)
VID-123: A BKV Zrt buszainak rendszámai. (Bp. környéki, azaz „vidéki” járatok; pl. HÉV-pótló)
BMW-002 - BMW-232: BMW rendszámok. Eredetileg a magyarországi márkakereskedőtől vásárolt autókhoz.
GAZ-123: A Fővárosi Gázművek Rt. rendszámai.
KAA-001 - KAA-150: Ford Ka rendszámok. Eredetileg a magyarországi márkakereskedőtől vásárolt autókhoz.
MMM-123: A 3M magyarországi forgalmazójának járművei (1-100-ig).
MSZ-123: A Magyar Máltai Szeretetszolgálat járművei.
MTV-123: A Magyar Televízió Rt. rendszámai.
SAP-123: Az SAP Hungary Kft. rendszámai (de sorozat rendszámokat is használnak).
HTC-123 és HTE-123: A Magyar Telekom Nyrt. rendszámai. (de használnak már sorozat rendszámokat is.)