Mások
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Mások a magyarországi melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek (röviden m/l/b/t emberek) kulturális és érdekvédelmi folyóirata, amely havonta jelenik meg 1991 áprilisa óta.
Kiadója az 1991-ben megalakult Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság. (A lambda: λ a görög ábécé tizenegyedik betűje, a melegek egyik nemzetközi jelképe.) A lapnak nincs önálló szerkesztősége, hanem egy magánlakáson folyik a szerkesztés. 5000 példányban jelenik meg, jelenleg 76 oldalon, és az ország minden nagyobb újságárusító helyén kapható.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Története
A Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság az első kelet-közép-európai melegszervezetből, az 1988-ban alapított Homeros Egyesületből jött létre az újság kiadására nem hivatalos formában 1989-ben. Ugyanazon évben adta ki először szamizdat formában a Mások néhány fénymásolt, stencilezett számát, majd 1991-ben formálisan is megalakult a szervezet. A lap hivatalosan (ISSN számmal) 1991 áprilisában jelent meg először, fekete-fehérben, A4-es méretben, 20 oldalon.
Az oldalszám fokozatosan növekedett, a borítót pedig az 1991/6. számtól kezdve műnyomópapírra cserélték. 1994 januárjában kisebb, B5-ös alakra váltott, oldalszámát pedig 52-re növelte. E-mailen 1995 decembere óta érhető el, honlapja pedig az első magyarországi webhelyek között, 1996. március közepén jött létre.
Az első színes borító 1997 októberében tűnt fel. Az 1998-as és 1999-es év számai A5-ös méretben, de tovább bővülő oldalszámban (64, majd 72 lap) láttak napvilágot. A lap 100. száma 1999 júliusában jelent meg. 2000-ben a kiadó visszatért a korábbi, B5-ös mérethez, amely azóta is jellemzi a lapot. Az első színes oldalak – egy képregény apropóján – 2003 februárjában jelentek meg az újságban, számuk pedig fokozatosan emelkedett. 2004 júliusa óta a magazin teljes egészében műnyomópapíron jelenik meg, 76 oldala közül pedig 48 színes (2006-os adat).
Árának alakulása: 38 Ft (az első szám), 48 Ft (1991 decemberéig), 98 Ft (1992 decemberéig), 148 Ft (1995 májusáig), 198 Ft (1996 januárjáig), 248 Ft (1997 márciusáig), 298 Ft (1999 áprilisáig), 395 Ft (2001 januárjáig), 2001 februárja óta pedig változatlanul 495 Ft. (Az ár szinten tartásához 1997 óta a vásárlók is hozzájárulhatnak adójuk 1%-ának felajánlása révén.)
[szerkesztés] Tartalma
Rovatainak szerkezete 1996 novembere óta többé-kevésbé állandó. Mai rovatai a következők: Hírek, Kultúra, Tükörkép, Óvó hely, Hirdetések, Információk. – Korábban (kb. 2004-2006-ig) szerepeltek még a Meleg front, Magyar tarka, Életmód címek is, amelyek tartalma beleolvadt a fentiekbe. Alkalomszerűen előfordult a Képregény, az Olvasói levelek és egy-két további rovat.
A fentiek az alábbi témákat takarják:
- kb. 20 oldalon magyar és külföldi hírek, riportok, interjúk és publicisztika, valamint számítógépes rovat és humor;
- 25-30 oldal kultúra (könyv- és filmkritika, színházi ajánló, novella, kulturális hírek);
- 10-12 oldalon apróhirdetések (budapesti és vidéki társkeresők, állás, lakás, adásvétel stb.);
- kb. 10 oldalnyi programajánló és információk (szórakozóhelyek, tévé-, rádió-, mozi- és színházműsor, társasági élet, sport, lelki segély, jogvédelem, felhívások stb.);
- a fennmaradó részben pedig képek és reklámok.
A cikkek tartalma az egész LMBT közösségnek szól: melegtémák mellett a leszbikusok és transzneműek kérdéseivel is foglalkozik. A szolidan erotikus képanyag azonban a meleg férfiakat célozza, így olvasótábora is főként közülük kerül ki.
[szerkesztés] Hosszabb sorozatai
Fókuszban (51 szám egy-egy különböző fókusztémával; 1998 márciusától 2002 májusáig):
-
- 1998: A fitnesz és az egészséges életmód, Különbejáratú paradicsom, A sokszínű divat, Gay Guide, Az otthon, A Gay Pride, A melegolimpia, A számítógép, A lakoma, Az ünnep.
- 1999: Az újrakezdés, A maszk, A nő, A házi kedvenc, A szomszédaink, A coming out, Az évforduló [100. szám], A Gay Pride, A nyár hordaléka, Az iskola, A színház, A testvérek.
- 2000: 2000, A sport, A politika, A buzivicc, Az átváltozás, A társ, A kor, A Gay Pride, A fallosz, Az első élmény, A pénz, A család melege.
- 2001: A vendéglátás, Valentin-nap, Melegek az iskolában, Az elmúlt tíz év, A perverzió, A könyv, A fürdő, A Sziget, A világháló, A mimóza, A sereg, Az örökbefogadás.
- 2002: Micsoda malőr!, Állati homoszexualitás, A választás, A plakát, A nudizmus.
Melegek, akik formálták a világot (66 rész 2001 márciusától 2006 novemberéig, a szerző elhunytáig):
-
- 2001: Gilgames; Dávid és Jonatán; Achilles; Platón; Vergilius; Michelangelo; Christopher Marlowe; William Shakespeare; Francis Bacon; de Sade márki.
- 2002: Byron; Gogol; Herman Melville; Walt Whitman; Rimbaud és Verlaine; Oscar Wilde; Thomas Mann; André Gide; Marcel Proust; Roger Martin du Gard; William Somerset Maugham; (a decemberi számban elmaradt).
- 2003: E. M. Forster; Samuel Butler; Konsztantinosz Kavafisz; Henry James; (a májusi számban elmaradt); Federico García Lorca; Jean Cocteau; Virginia Woolf; Jean Genet; Tennessee Williams; Hirschfeld, Auden, Isherwood és Hitler; Christopher Isherwood.
- 2004: Wystan Hugh Auden; Patrick White; Mihail Kuzmin; Hart Crane; Evelyn Waugh; Klaus Mann; Marguerite Yourcenar; Jack Kerouac; Allen Ginsberg; (az októberi számban elmaradt); Pier Paolo Pasolini; James Baldwin.
- 2005: Truman Capote; Misima Jukio; Gore Vidal; William Burroughs; Michel Foucault; Gertrude Stein; Hans Christian Andersen; David Herbert Lawrence; Joe Orton; Szerb Antal; Reinaldo Arenas; John Rechy.
- 2006: Randy Shilts; August Graf von Platen-Hallermünde; Alan Hollinghurst; Ronald Firbank; Stefan George; Carson McCullers; Noel Coward; Mary Renault; Karl Heinrich Ulrichs; Kertbeny Károly; Rózságh Endre.
[szerkesztés] Források
- Cikk a magyarországi melegszervezetekről (Velvet, 2003. február 12.)
- Beszélgetés Láner Lászlóval, a Mások szerkesztőjével (Erdélyi Napló, 2000. július 25.)
- A VIII. Meleg és Leszbikus Fesztivál programfüzete, Bevezető (2003)
- Beszélgetés Takács Judit szociológussal a magyarországi melegkultúráról (Világegyetem, 1996. március)
- Az ILGA tájékoztató oldala a magyarországi meleghelyzetről (angolul; 2000-es adatok)
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Honlap
- Másfél évtizede Mások (Népszabadság, 2006. április 13.)
- Elmúlt tizenöt év (a Mások visszaemlékezése a kezdetekre, 2006. április)