Lucifer

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Sátán-Lucifer-ördög ábrázolás

Lucifer egy latin szóösszetétel a lux (fény) és ferre (hozni) szavakból, jelentése így „fényhozó”. Legelőször görög és római költők használták a Vénusz bolygó jelzőjeként. Szent Jeromos, amikor a Szeptuaginta alapján elkészítette a latin nyelvű Bibliát (Vulgata), ezt a szót használta a heoszphoros (hajnalhozó) fordításaként, többek között az Ézsaiás könyvében is (14:12), ahol Babilon királyára utal. A későbbi keresztények a szöveget átértelmezték, és a Lucifer szót tulajdonnévnek, az egyik arkangyal nevének olvasták. A középkori keresztény mitológiában Lucifer az egyik legfőbb angyal, aki fellázadt Isten ellen, ezért kitaszították a mennyből; Sátánnal és az ördöggel azonosították, az őt követő angyalokat pedig a démonokkal.

[szerkesztés] Lucifer a héber Bibliában

A héber Bibliában Ézsaiás 14:12-ben a helel ben-shachar (הילל בן שחר) kifejezés szerepel. Helel a Vénusz bolygó héber neve, ben-shachar jelenése „a hajnal fia”. Ézsaiás minden bizonnyal egy népszerű korabeli legendára utal, ami a hajnalcsillaghoz kötődik, és a túlzott büszkeség veszélyeire figyelmeztet (egy hasonló történet Phaëtoné a görög mitológiában).

A későbbi zsidó hagyomány sokat foglalkozik az angyalok bukásával, akiket Samhazai és Azael vezetett. A történetnek többféle befejezése is van; a Midrás egyik legendájában Samhazai csillagként függve marad félúton a menny és a föld között. Helel-Lucifer legendáját az i. e. 1. században kapcsolták össze Sátánnal; ez megfigyelhető például az Ádám és Éva könyve vagy a szláv Énókh könyve című apokrif iratokban. Az utóbbi szerint Sátán-Satanielt túlzott büszkeségéért levetették a mennyből, és azóta a levegőben repül a mélység felett.