Lazar Mojszejevics Kaganovics

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Lazar Mojszejevics Kaganovics (Kabany, 1893. november 22., - Moszkva, 1991. július 15., szovjet kommunista politikus, Joszif Visszarionovics Sztálin egyik munkatársa.

[szerkesztés] Életpályája

A kijevi kormányzóságban született, zsidó családban. Nem járt iskolába. Már 14 éves korától dolgozott mint cipész. 1911-ben belépett az OSZMDP-be. 1915-ben letartóztatják illegális propaganda terjesztéséért. Az októberi fordulat után az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben lett küldött. A polgárháború alatt a Déli Front vezetőivel, így Sztálinnal, vagy Vorosilovval is kapcsolatba került. Ennek 1922-ben látta hasznát, amikor beválasztották (alig 2 hónappal azután, hogy Sztálin pártfőtitkár lett) a Központi Bizottságba. A szervező-káderelosztóosztály élén állt. A XIII. pártkongresszuson (1924-ben) a KB titkárává választották. 1925-től 1928-ig az Ukrajnai Kommunista Párt első titkára volt. Ezután 1930-ig szakszervezetis, aztán a moszkvai pártbizottság elnöke. A közlekedést szervezi 1931-től. 1931-35: moszkvai metró építése, Kaganovicsról nevezik el. Ő irányította a Megváltó Krisztus temploma felrobbantását is, aminek a helyére a gigantikus Szovjetek Palotáját tervezték, amit a háború miatt nem tudtak felépíteni.

Kaganovics ezután is fontos szerepet játszott az Ukrán Kommunista Párt életében: 1930-ban Molotovval együtt kollektivizálást erőltette, aminek az eredménye lett 1932-33-ban a nagy ukrajnai éhínség (holodomor). Több millióan éhen haltak. Tádzsikisztánban is ugyanilyen éhínség volt, aztán a kubanyi régióban, a Krímben stb. stb. Robert Conquest történész szerint Kaganovics és Molotov személyesen felelős az éhínségért. Kb. 140 halálos ítéleteket tartalmazó listát írt alá a csisztka alatt is.

1937-től nehézipari, 1939-től fűtőanyagipari, 1939-40 között olajipari népbiztos. A háború után építőanyagipari népbiztos volt. 1947-től a Minisztertanács elnökhelyettese. 1952-től az Elnökség tagja.

Kaganovics Sztálin halála előtt kissé elvesztette tekintélyét a pártban: több történész szerint Sztálin újabb tisztogatást tervezett. Zsidó volta miatt az antiszemita kampányban is sor kerülhetett volna rá.

Sztálin halála után miniszterelnök-helyettes lett, de kb. minden tekintélyét elvesztette. Meggyőződéses sztálinista volt. 1957-ben szembefordult a Központi Bizottság desztalinizálást követelő többségével, a személyi kultusz felszámolására irányuló politikával. Malenkovval és Molotovval együtt kizárták a KB-ből (1957), majd a pártból is (1961, XXII. kongresszus). Idős korára csaknem megvakult. Leginkább azon problémázott, hogy ha Molotovot visszavették a pártba, őt miért nem. David Remnick leír egy esetet, amikor az öreg Kaganovics azt nyilatkozta, hogy nem bánt meg semmit, amit csinált, és nem értette, kinek mi baja Sztálinnal, ha megmentette a világot a fasizmustól. Gorbacsov reformjait "katasztrófának" tartotta. 1991. július 15.-én halt meg, 3 héttel a rendszerváltás előtt.