Vita:Kommunizmus Magyarországon
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
[szerkesztés] egyesek
- Egyesek, politikai meggyőződésük alapján, a magyarországi szocializmus minden és mindenkori irányzatát ide sorolják.
E mondatot mintha IGe írta volna: távol áll mindenfajta lexikonszerű tartalomtól.
- Egyesek: weasel term, nem tudni, kikről van szó
- Szocializmus minden és mindenkori irányzata: a "szocializmus": ismét nem lehet tudni, itt miről van szó (a szociáldemokrácia is ide tartozna?). Ráadásul nem is semleges, hisz nagyon sokart lehet vitázni arról, mi a különbség a szocializmus és kommunizmus között (ez különféle vitalapokon már meg is történt). ♥♥♥: Gubb ✍ 2006. augusztus 20., 13:55 (CEST)
- Nem kell ezen vitázni.
- Igenis poltikai meggyőződés kérdése, hogy a szocializmus és a kommunizmus szó közé egyenlőségjelet teszünk-e. Az egyesek helyett a lakosság felét írhatnám, miközben a másik fél elutasítja ezt a tendenciózus beállítást.
- Az "egyesek" azért indokolt, mert vannak nálunk olyanok, akik nem akarnak és nem tudnak különbséget tenni az MSZMP és az MSZP között. Ezt pedig egy lexikon nem tánmogathatja, legfeljebb egy politikai irás.
- Írd csak szépen vissza, mert erre a mondatra szükség van, pont afelesleges viták elkerülésére.--Linkoman 2006. augusztus 20., 14:00 (CEST)
Szocializmus nem egyenlő kommunizmus, saját önmeghatározása szerint is inkább afféle "ugródeszka" volt a kommunizmushoz. Az "egyesek" helyett jobb lenne valami más kifejezés, valóban... Data Destroyer 2006. augusztus 20., 14:02 (CEST)
Linkomannak: Nem egészen értem, miről beszélsz: egy politikai csasztuskát látok mszp-ről és mszmp-ről, meg a "tendenciózusságról" való magánvéleményeddel, de egy választ sem látok az érveimre (hol beszéltem én mszp-ről?). A szocializmus és kommunizmus kérdése inkább terminológiai, mint politikai vita: arról van szó, hogy ugyanazt a valamit (elsősorban a Kádár-rendszert) egyesek így, mások másképp nevezik. Ha jól látom, te egy adott véleményről írtál egy másik kisebbségi véleményt elfogadva, ez semmiképp sem fogadható el semleges nézőpontnak. Ilyen formában semmiképp sem támogatom a mondatot, amely, ismétlem, már megfogalmazása miatt sem lexikoncikkbe való. ♥♥♥: Gubb ✍ 2006. augusztus 20., 14:09 (CEST)
[szerkesztés] Offtopic
(Vince eredeti megjegyzésének megfelelően egy vitát a Vita:Magyar Népköztársaság) lapról idemozgattam, ezzel a lentebbi vita értelmét vesztette. ♥♥♥: Gubb ✍ 2006. augusztus 20., 14:38 (CEST)
Ideológiai vitát a szocializmus vagy a kommunizmus lapon folytassatok. --Vince blabla :-) 2006. augusztus 20., 14:05 (CEST)
Most sem igazán látok ideológiai vitát, de ha ennyire hiányzik ez neked ma -mindenhová ezt akarod belelátni-, szívesen indítok egyet, csak a te kedvedért :D Data Destroyer 2006. augusztus 20., 14:10 (CEST)
Azon megy a vita, hogy mi kommunizmus, mi szocializmus, ki mit tekint ennek-annak. Nem pedig a Magyar Népköztársaságról, bármilyen, azt érintő kérdésről. R-Go offtopic, a fentebb említett két lap valamelyikére való. Jelentem, már korábban indítottál :D --Vince blabla :-) 2006. augusztus 20., 14:23 (CEST)
Szerintem nem, én csupán törileckét adtam neked :D Hogy jön ide Szikora Róbert? :P Data Destroyer 2006. augusztus 20., 14:27 (CEST)
Vince, mi a különbség aközött, hogy egy egyértelműsítő lapon zsúfolunk össze egy csomó szócikkcímet (amit te csinűltál - nem mintha ezt kifogásolnám), meg aközött, hogy a tartalmakat zsúfoljuk össze egy cikkben? Semmiféle ideológiai különbséget nem látok, hiszen a csoportosítás ugyanaz (szerintem szalmabábokkal hadakozol). A különbség pusztán a terjedelemben van. DD és az én kifogásaim alapja az volt, hogy átmozgattál egy cikket egy olyan címre, ami nem tükrözte a tartalmát. Szerintem te vagy az, aki offtopikot indítottál egy szerkesztőről, az "összekeverik az ideológiát ... stb." nevezetű, rejtélyes megjegyzéseddel. Fejezzük is be szvsz. A vita azért megy a itt szocializmusról, mert ha nem vetted volna észre, a "Kommunizmus Magyarországon" vitalap - átmozgatásod miatt - át lett irányítva erre a vitalapra (átmozgatáskor a vitalap is automatikusan átmegy az új címre. Ha ez ideológia, akkor a Wikipédia szoftver ideológiája :-)). ♥♥♥: Gubb ✍ 2006. augusztus 20., 14:28 (CEST)
- Higgadt, mértéktartó szavak ezek. A Magyar Népköztársaság hosszú viták után kialakított korszakcím, ami jelzi számos szerkesztőtársunk törkevését arra, hogy éppen azt tegyék lehetővé (szemben a "kommunizmus Magyarországon" címmel), hogy egy pontosan meghatározható, lezárult történelmi korszakot alaposan szemügyre vegyünk. Pontosan a "Kommunizmus Magyarországon" az ideológiai töltetű cím, mert elfeldekezik arról, hogy sajátos populista megfontolásokból 1948 után nem volt 1989-ig olyan egypárt Magyarországon, aki kommunistának nevezte volna magát.
- Ugyancsak az ideológia területére tartozik az a fogás, hogy a "szocializmus mint a kommunizmus alsó foka" volt sokáig a Kádár-rezsim hivatalos szóhasználata, tehát pont az egypárt tagadta, hogy a kommunizmus már megvalósult. Ez nem mentség a rendszer lényegére, de tény.
- Ugyancsak leszokott a Kádár-rendszer a proletárdiktatúra jelszaváról és ennek is ideológiai okai vannak.
- Ergo: van mit írni a kommunista ideológia magyarországi történetéről és a magyar állam 40 évéről anélkül, hogy mindig ugyanazt mondanánk el.
- Az államszervezetre vonatkozó információk is alapcvetők, mert az 1988- 1989 évi fordulat pont abban nyilvánult meg, hogy lerakták a plurális demokrácia alkotmányos alapjait.--Linkoman 2006. augusztus 20., 20:37 (CEST)