Ion Antonescu
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ion Antonescu (1882. június 15.–1946. június 1.) román katonatiszt, diktátor.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Katonai pályán
Piteştiben született. Fiatalon katonai pályára lépett, francia katonai iskolába járt, majd a hadseregbe került. 1907-re hadnagyi rangban szolgált, amikor részt vett egy Galac körüli parasztfelkelés leverésében, miközben kegyetlenségével és kezdeményezőkészségével felhívta magára felettesei figyelmét. 1911-ben elvégezte a hadi akadémiát, és az 1913-as II. Balkán-háborúban elnyerte a legmagasabb román hadikitüntetést.
[szerkesztés] Az I. világháborúban
Amikor 1914-ben kitört az első világháború, Románia semleges maradt, és csak 1916. augusztus 27-én lépett be a harcba az antant-hatalmak oldalán. Eleinte rosszul alakult számára a háború: a központi hatalmak elfoglalták Bukarestet és megsarcolták az Romániát. A helyzet csak az antant győzelmével fordult jóra. Antonescu a háború alatt Prezan parancsnok hadseregének volt hadműveleti főnöke, majd a győzelem közeledtével már az egész román haderő hadműveleteiért felelt. A győzelem után Románia területe majdnem kétszeresére nőtt, mivel 1919-ben elismerték igényét a románok lakta Erdélyre, Bukovinára és Besszarábiára. A sok másnemzetiségű jelenléte a román nacionalista sovinizmus és antiszemitizmus erősödését vonta maga után. 1922 októberében I. Ferdinánd lett Nagy-Románia királya. 1923-ban új alkotmányt adtak ki, ami az országban egy erős, centralizált hatalmat hozott létre: a király joga volt a miniszterelnök kinevezése is. Egyúttal a romániai zsidókat emancipálták.
[szerkesztés] Diplomáciai feladatok, válság Romániában
Antonescu 1922-ben Párizsban volt katonai attasé, majd 1923-1926 között Londonban töltött be hasonló funkciót. Bár magát esküdt antiszemitának tartotta, londoni évei alatt feleségül vett egy francia zsidó nőt, akitől még gyermeke is született, bár hamarosan elváltak, és a gyerek is korán meghalt. Közben 1924-ben Romániában betiltották a kommunista pártot annak szovjet kapcsolatai miatt, de a mozgalom tovább működött illegálisan.
Az 1929. októberében kitört gazdasági világválság hatalmas csapást mért Románia döntően agráralapokon álló gazdaságára. Ez a harmincas években a vérmesen idegengyűlölő Vasgárda megerősödéséhez vezetett. A gárda tagjai, a „légionisták” háborút hirdettek a kommunistákkal és a zsidókkal szemben, zaklatták és bántalmazták őket a nyílt utcán, illetve titokban politikai gyilkosságokat terveltek ki és hajtottak végre. 1930-ban meghalt Ferdinánd király, utódja II. Károly lett.
[szerkesztés] Vezérkari főnök és hadügyminiszter
1934-ben Antonescu tábornokká lépett elő, és a román hadsereg vezérkarának főnöke lett.
Franciaország nyomására 1933-ban hivatalosan feloszlatták a Vasgárdát, de az a valóságban tovább működött „Mindent az Országért” (Totul Pentru Tara) néven. A Gárda hamarosan a náci Németország támogatását is élvezhette, és a legnagyobb hatású balkáni szélsőjobboldali mozgalommá nőtte ki magát, miközben erőteljesen hozzájárult Románia politikai életének destabilizálásához. Az 1937-es választásokon 16%-ot ért el, és 66 parlamenti székkel a harmadik legnagyobb párttá vált. A király részvételükkel alakíttatott koalíciós kormányt, ami kitiltotta a zsidókat a hadseregből és a civil szférából, megtiltva számukra a tulajdonszerzést és bizonyos szakmák gyakorlását. Antonescu e kormány hadügyminisztere volt.
1938-ban a politikai zűrzavart látva II. Károly felfüggesztette az alkotmányt és diktátorrá lépett elő (február 12.). Szigorú cenzúrát vezetett be, megerősítette a rendőrségi felügyeletet és a kisebbségek ellen is intézkedéseket foganatosított. A tavasz folyamán több vasgárdista vezetőt elfogtak és kivégeztek.
[szerkesztés] A miniszterelnöki székben
1939-ben kitört a II. világháború. Armand Călinescu miniszterelnök szeptember 6-án deklarálta a semlegességet, mire a vasgárdisták megölték szeptember 21-én. A király továbbra is fenn próbálta tartani a semleges állapotot, de végül rákényszerült a Hitlerrel való kiegyezésre. 1940 folyamán vissza kellett adnia a Szovjetuniónak Besszarábiát, illetve Magyarországnak Erdély egy részét (második bécsi döntés, 1940. augusztus 30.), illetve Dél-Dobrudzsát Bulgáriának. Az ország területének harmada ezzel elveszett, és megrendült a király népszerűsége. II. Károly egy Vasgárda vezette felkelés elkerülése érdekében ismét felfüggesztette az alkotmányt, és Antonescut nevezte ki miniszterelnöknek 1940. szeptember 4-én. Ő azonban hamarosan, maga mögött tudva a Vasgárda, néhány tiszt és Németország támogatását, követelte a király távozását és lemondását a trónörökös, Mihály javára. Horia Simával, a Vasgárda vezetőjével együtt megalakította a „Nemzeti Légionárius Kormányt”, aminek Antonescu Conducator (vezér) a feje, Sima pedig a miniszterelnök-helyettese volt. A vezér a Führert is meglátogatta, és október 7-én német csapatok érkeztek Romániába, hogy biztosítsák az olajmezőket. November 23-án a románok a Tengelyhatalmak oldalán csatlakoztak a háborúhoz. Szigorú zsidó-, görög- és örményellenes intézkedéseket vezettek be. Antonescu Romániája Hitler egyik legfontosabb szövetségese volt: rengeteg katonával, élelemmel és üzemanyaggal látta el a németeket a háború alatt, amint ebben a sorozatos találkozókon megegyeztek.
[szerkesztés] Antonescu diktatúrája
Romániában a Conducator beleegyezésével a Vasgárda iszonyú terrorba fogott: a lemondatott Károllyal kapcsolatba hozható személyek mellett rengeteg zsidót öltek meg mindaddig, amíg tevékenységük túlzottan zavaróvá nem vált, és a román illetve német hadsereg el nem kezdte lefegyverezni őket. A Vasgárda ezért 1941. január 27-én fellázadt, és egy háromnapos öldöklés keretében 127 zsidót végzett ki, míg a román és német haderő néhány héten belül le nem verte, és feloszlásra nem kényszerítette őket. Antonescu ekkor diktátornak (államfővé, a minisztertanács elnökévé és októberben marsallá) nyilvánította magát. További antiszemita intézkedéseket is hoztak: A Nemzeti Romanizáló Központ feladata a zsidók eltűntetése volt a román életből.
[szerkesztés] Népirtások
A Conducator 1941. június 22-étől kezdve körülbelül egymillió katonával támogatta a németek Szovjetunió elleni támadását, és egyúttal megnövelte a szövetségeseinek juttatott kőolaj- és élelmiszerszállítmányok mennyiségét. A harcok nagy jutalommal kecsegtették Romániát: megkaphatta Észak-Bukovinát, Besszarábiát, sőt a Dnyesztertől keletre eső területek nagy részét egészen Ogyesszáig. Az elfoglalt területeken élő zsidókat potenciális szovjet kémnek tekintették, csakúgy, mint a „régi Romániában” lakókat. Június 19-én Antonescu 40000 romániai zsidó deportálását rendelte el városi gettókba és elkülönítő táborokba. Június 25-én Moldavia megye fővárosában, Iasiban legalább 9000 zsidót megöltek a románok és német segítőik, és több százan meghaltak a deportálások során.
Antonescu a hadsereget könyörtelenségre szólította fel annak érdekében, hogy megszabaduljon a bukovinai és besszarábiai zsidóktól. Ennek következtében több, mint 310000 zsidót űztek el az említett területekről román és német katonai egységek román, illetve ukrán civilek segítségével. Szeptember 15-én a Conducator elrendelte 150000 túlélő koncentrációs táborokba és gettókba zárását a németek által megszállt Ukrajna transznisztriai részén – itt a háború során 800000 európai zsidót végeztek ki a nácik és csatlósaik. A 150000 főből mindössze ötvenezren élték túl a deportálást (ők 1943. decemberétől a szovjetek közeledtére hazatelepülhettek). 1941. október 22-én az ogyesszai parancsnokságnál történt robbantás hatására Antonescu 200 fő kivégzését rendelte el minden egyes román és német tisztért. Másnap a városban 25000 helyi zsidót végeztek ki a partizánok akcióját megbosszulandó.
Összességében elmondható, hogy a Romániában háború előtt élő 760000 zsidó közül 420000 halt meg, főleg Besszarábiában, Bukovinában és a Magyarország részét képező Észak-Erdélyben (itt a német megszállás idején). Románia magterületén azonban Antonescu nem engedélyezte a tömeges deportálásokat, félve, hogy gazdasági összeomlást okozna.
Bár Antonescu személyes felelősségéről voltak viták, 280000-380000 zsidó halálért tartják felelősnek. Direkt felelősségét egy bizottság állapította meg, amelyet a Nobel-békedíjas Elie Wiesel vezetett és amelynek jelentését 2004-ben a román kormány hivatalosan is elfogadta.
[szerkesztés] A Conducator bukása
1943-ban a németek és szövetségeseik ellen fordult a hadiszerencse: a sztálingrádi vereség után szovjet ellentámadás indult nyugat felé. Rengeteg román esett el a harcokban, a hadsereg maradéka pedig erősen demoralizálódott, mire megérkeztek a Vörös Hadsereg alakulatai Romániába 1944. augusztus 20-án. Három nap múltán Mihály király, akit néhány tiszt, fegyveres kommunisták és a Nemzeti Demokratikus Blokk támogatott, elrendelte Antonescu letartóztatását, átvette a kormány irányítását, hadat üzent Németországnak és visszaállította az 1923-as alkotmányt. A szovjetek augusztus 31-én értek Bukarestbe, fegyverszünetet pedig szeptember 12-én kötöttek a sikeresen kiugró románokkal, akik ezután a szövetségesek oldalán részt vettek a magyarországi és szlovákiai harcokban. A háború lezárulása idejére a román emberveszteségek majdnem egymillió főre rúgtak. Antonescut a Szovjetunióban hallgatták ki, aztán kiadták hazájának, hogy háborús bűnösként ítélkezhessenek róla. Május 17-én golyó általi halálra ítélték. Június elsején lőtték agyon Bukarest külvárosában, a Jilava erőd börtönénél.
Based on work by