Sovinizmus
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Sovinizmus francia eredetű szó.
[szerkesztés] A szociológiában
- Más népek elleni gyűlöletet szító, a nemzeti felsőbbrendűséget hirdető szélsőséges nacionalizmus (Chauvin [e: soven] Napóleon-imádó francia színpadi alak nevéről).
- A szűk helyi érdekek elfogult, szélsőséges képviselete a magasabbak rovására.
[szerkesztés] Gyűlöletet szító beszédek
A Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének, Ján Slota beszédeinek keresztmetszete: egy nemzetet sértett meg méltóságában, kicsúfolta, megalázta, bemocskolta, pocskondiázta, nevetség tárgyává tette a világ előtt a magyarságot.
"Semmit sem adunk a magyar seggfejeknek!"
Részletek dr. Michl Ebner EP-képviselő gyűjteményéből, aki a Szlovák Nemzeti Párt vezetőjének az idézeteit közölte.
- "El kell mondjak egy rövid történetet. 1248-ban egy frank szerzetes ellátogatott a Kárpát medencébe, és a következőket mondta: ahogy a vidéken sétáltam, azon tűnődtem, hogyan adhatott az isten egy ilyen gyönyörű földet ilyen csúnya embereknek?" A szerzetes természetesen az ősi magyarokra gondolt, akik mongoloid külsejűek, görbe lábúak, és az undorító lovakkal éltek együtt. Kis lovakkal. Ezt írta a szerzetes, szóról szóra. És most, 800 évvel később, a mongoloidok valahogy eltűntek. Nem tudom, hogy mitől váltak civilizálttá, de azt hiszem, a szláv vértől. Sajnos. És nem tudom, hogy ezek a magyarok, akik magyaroknak nevezik magukat, azok mennyire magyarok. Szerintem úgy 90 százalék a szláv vér bennük, és 10 százalék az ómagyar. De még mindig megőrülnek a turulmadárért és ilyesmiért."
(2006. július, választási televíziós vita)
- "Ha a Szlovák Nemzeti Párt szélsőséges, akkor a magyarok a radioaktivitás erejével sugározzák magukból a szélsőségességet. Jobban, mint Csernobil. A legjobb megoldás az lenne, ha feltöltenénk az országot betonnal."
(2005. június 10.)
- "A magyarok rákos daganat a szlovák nemzet testén, amit késlekedés nélkül el kell távolítanunk."
(2005. április 15.)
- "A Magyar Koalíció Pártjának ténykedésétől még a 200 éve elhantolt szlovák holtak is felébrednek, kiugranak a koporsóból, hogy végre jól arconcsapjanak valakit."
(2005. január 24.)
- "A kisebbség terrorizálja a többséget. Mindenütt a világon a terror ellen harcolnak, de itt [Szlovákiában] sokan nem tudják, hogy kik ellen kell harcolni."
(2002. november 18.)
- "A szlovákok nagy általánosságban hülyék."
(Jan Slota válasza arra a kérdésre, hogy miért kaphatott a Magyar Koalíció több mint 11 százalékot a 2002-es választáson)
- "A szlovákiai Magyar Koalíció Párja olyan szervezet, amelyről a szlovák embereknek végre meg kellene érteni, hogy Szlovákia elpusztítására esküdött. Egy ilyen szervezet létezését nem is szabad engedélyezni."
(2002. április 29.)
- "A magyarok folyamatosan rugdossák a fejünket, miközben jószomszédi viszonyról beszélnek. Nagyon remélem, hogy a szlovák bérceken nem lesz újra magyar lobogó!"
(2002. január 14.)
- "Tényleg ezt akarjuk? Mi szlovákok? Hogy visszajöjjenek a magyarok és felakasszanak minket a lámpaoszlopokra? Hogy a miatyánkot tanítsák nekünk magyarul? Nem! Kizárt! A tankjainkba ugrunk, és eltapossuk Budapestet. Harcolni fogunk, a hazánkért, minden egyes négyzetcentiméterért. Semmit sem adunk a magyar seggfejeknek. Ó és bocsánat! Mi szlovákok rasszisták vagyunk. Ezért azt mondom, testvéreim: még megvannak a fegyvereink, még tudjuk, hogy kell tankot építeni. Köszönjük szépen!"
(1999. március 5.)
- "Azok, akik Szlovákia deli részén magyarnak képzelik magukat, valójában csak szlovákok, akik asszimilálódtak Magyarországhoz. … Az amerikai iskolákban angol nyelven kell tanulni. Azt akarjuk, hogy szlovák iskolákban szlovákul kelljen tanulni. A magyar iskoláknak el kell tűnniük. A magánoktatásban persze mindenki olyan nyelven tanít, amilyenen akar, akár pápua-újguineaiul is."
(1998. szeptember 22.)
- "Vissza kell hívnunk a csapatainkat Koszovóból, és Szlovákia déli részére kell irányítanunk, hogy megvédjük a szlovákokat a Magyar Koalíció autonóm akcióitól. (...) Nem törölhetjük el a hadkötelezettséget. Szükségünk van a tankokra, a tüzérségre, a légvédelmi erőkre, hogy az autonómiai törekvéseket eltaposhassuk. (...) Aki elaludt, azon kénytelen leszek használni a 200 kilós kalapácsomat és az 50 tannás tankomat, hogy ráébredjen a veszélyre!"
(1998 március)
[szerkesztés] Forrás
- Bakos Ferenc, Idegen szavak és kifejezések szótára
- Fenet felvidéki hírlap