Forgách Simon
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Forgách Simon (1669 - Lemberg, 1729) császári és királyi tábornok, II. Rákóczi Ferenc tábornagya.
A katonai pályán működött, nagy szerepet játszott főképp a Rákóczi-szabadságharc alatt. 1697-ben részt vett a török hadjáratban, amikor 12 000 embert vezérelt Batthyány Ádám horvát bánnal együtt, de a föléjük rendelt Auersperg gondatlansága miatt sikertelenül működtek. A Rákóczi-forradalom kitörése elején az osztrákok pártján állott, az udvarnak, főképp a trónörökösnek, Józsefnek még gyermekkori bizalmasa lévén. 1704-ben átállt a nemzeti pártra. Átállása okául a horvát báni méltóság betöltésénél való mellőztetését, és néhány szolgájának ellene való gyanúból elfogatását adta; de később a törökországi száműzetésben bevallotta Rákóczinak, hogy József beleegyezésével szökött meg Bécsből, azzal a széndékkal, Rákóczit és pártját rábírja, hagyjanak fel az új királyválasztással, és csak azt követeljék, hogy József azonnal, még atyja életében vegye át a kormányt.
Még ugyanabban az évben az ugyancsak átpártolt Esterházy Antallal majdnem az egész Dunántúlt meghódították Rákóczi részére. 1704. június 13-án nagy vereséget szenvedett Koroncónál Heister császári tábornokkal szemben, de Károlyi Sándor segítségére érkezett, és a veszteséget a kéthelyi völgyben megbosszulták.
1704. november elején bevette Kassát, Eperjest és december 25-én a fejedelem nevében Szatmárt is átvette. 1705 elején a fejedelem nagy sereggel fővezérként Erdélybe küldte, hogy Rabutint teljesen kiszorítsa onnan.
A szécsényi országgyűlésen a 24 tagú főtanácsba is beválasztották. Innen a fejedelem ismét Erdélybe küldte, megbízatásokkal. 1706 őszén a fejedelem Pozsony várának csellel való elfoglalására küldte. De Forgách mit sem gondolva a Pozsony ellen végrehajtandó csellel, Bazinban állapodott meg, és a szomszéd Modort és Szent-Györgyöt sarcolgatta. A fejedelem várfogságra ítélte, és előbb Krasznahorkán, majd Szepesváron őriztette. Itt egy éjjel szökési kisérlet közben (a kötél, melyen leereszkedett, leszakadt) lábát törte, ezúttal Munkács várába zárták, és ott raboskodott a szabadságharc végéig.
Jó fényt vet igaz hazafias érzületére, hogy dacára az elszenvedett fogságnak, a szatmári béke után nem akart élni annak kedvezményeivel, inkább Lengyelországban bújdosott. Az egyetlen családi kincs, amit magával vitt, családi levéltára volt, melyet féltékenyen őrzött, s rokonai sürgető kéréseire sem adott vissza; Lembergben helyezte biztonságba, meghagyva, hogy még könnyelmű, még ifjú Zsigmond fiának se adják át.
Based on work by