Felsőszernye
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Felsőszernye (1899-ig Felső-Szrnye, szlovákul Horné Srnie) község Szlovákiában a Trencséni kerületben a Trencséni járásban. 2001-ben 2876 lakosából 2772 szlovák volt.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Fekvése
Trencséntől 15 km-re északkeletre a cseh határ közelében fekszik.
[szerkesztés] Története
A község területén már az őskorban is éltek emberek, az legkorábbi leletek a korai paleolitikumból valók. Később a puhói kultúra népe telepedett meg ezen a vidéken és hozott létre települést. Felsőszernyét 1439-ben egy birtokot POSSESIO SEU VILLA ZERNY alakban említenek itt oklevélben, a falu keletkezéséről azonban pontos adat nem áll rendelkezésre. Lakói főként mezőgazdaságból éltek, 1546-ban pásztorok telepedtek meg a falu környékén. 1623-ban a településnek malma volt és salétromot termeltek, 1633-ban szerepel Komensky János térképén. A falu első pecsétje 1710-ből való. 1788-ban üveggyár kezdte meg termelését, 1800-ban malom és fűrésztelep üzemelt itt. Első egyházi iskolája 1866-ban épült. 1883-ban egy trentói olasz tulajdonos kőbányát nyitott a településen. 1888-ban bekapcsolódott a vasúti hálózatba, a Morvaországba menő vonal halad keresztül a falun. 1910-ben 1091, túlnyomórészt szlovák lakosa volt. A trianoni békeszerződésig Trencsén vármegye Puhói járásához tartozott.
[szerkesztés] Nevezetességei
- Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt római katolikus temploma 1789-ben épült.