Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Feliksz Edmundovics Dzerzsinszkij (1877. augusztus 30., Dzerzsinovo – 1926. július 20., Moszkva) lengyel származású bolsevik forradalmár, államférfi, később a politikai rendőrség vezetője.

[szerkesztés] A forradalmi mozgalomban

Dzerzsinszkij nyolcgyermekes földbirtokos fia volt. Korán elvesztette a szüleit. 1887-ben beiratkozott a vilnai (ma:Vilnius, Litvánia) középiskolába. Első osztályban orosz nyelvből megbuktatták. 1894-ben belépett egy szociáldemokrata önképzőkörbe, egy évvel később pedig Lengyelország és Litvánia Szociáldemokrata Pártjába, az SDKPiL-be. Itt olyan párttársai voltak, mint Rosa Luxemburg, Adolf Warski vagy Karl Radek. Az 1890-es évek közepére fontos ember lett az ipari tanulók között. 1896-ban aztán önként kilépett a gimnáziumból. 1897-ben, a kownoi szociáldemokrata szervezet lebukása után Dzerzsinszkijt küldték oda, hogy állítsa helyre a szervezetet. Feliksz szokásos vehemenciájával látott munkához: sztrájkot szervezett, az újságba írt, de 1898-ban a rendőrség egy spicli feljelentése alapján letartóztatta, és a vjatkai kormányzóságba száműzték, majd Kajdogorszkba. Kisebb megszakításokkal az 1905-ös forradalomig fogoly volt, a száműzetésben ismerkedett össze Trockijjal. Először 1899 végén szökött meg, Vilnából rövid időre külföldre küldték, aztán visszament Varsóba. 1900 februárjában ismét letartóztatták, két évig ült börtönben, majd száműzetésbe vitték Szibériába. Útközben megszökött, augusztusban részt vett a párt berlini konferenciáján, ahol beválasztották az elnökségbe. 1903-ban a párt Külföldi Bizottságának tagja lett. 1905 júliusában újra letartóztatták, de októberben amnesztiát kapott.

1906-ban, az OSZMDP stockholmi kongresszusán a bolsevikokat támogatta, de elutasította a Duma bojkottját. Beválasztották az OSZMDP Központi Bizottságába. 1906-ban rövid időre letartóztatták, aztán 1908-ban meghatározatlan Szibériába száműzték. 1909-ben szállították el a jenyiszejszki kormányzóságba, s útközben megszökött, aztán 1910 elején Capri szigetén megismerkedett Gorkijjal. Még ebben az évben visszament Lengyelországba, a földalatti tevékenységet szervezte. 1911 elején részt vett a párizsi konferencián, az 1912-es prágai konferencián viszont nem volt ott, így kimaradt a Központi Bizottságból. 1912 szeptemberében megint letartóztatták, és három évi börtönre ítélték. Másfél évig volt börtönben, majd Orjolba vitték kényszermunkára. Miután letöltötte a büntetését, újabb pert rendeztek, amin hat év kényszermunkát kapott, de ezt már nem töltötte le: a februári forradalommal kiszabadult. Szabadulása után azonnal bekapcsolódott a moszkvai pártszervezetbe. Jelen volt a párt áprilisi konferenciáján, a nemzeti kérdésben azonban összeveszett Leninnel, Lengyelország önrendelkezése ellen foglalt állást. Noha börtönbüntetése miatt lemondott arról, hogy a KB-be válasszák, mégis bekerült. A júliusi puccskísérlet után letartóztatták, de hamar kiengedték. A szeptember eleji Kornyilov-puccskísérlet után bekerült a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Bizottságába. Ott volt a fegyveres felkelésről határozó októberi KB-ülésen, és támogatta Lenin javaslatát. Október 24-én az ő irányításával foglalták el a postát.

[szerkesztés] A politikus, 1917-1926

Dzerzsinszkij volt a Forradalmi Katonai Bizottság egyik főnöke. November 17-én azt javasolta, hogy hozzanak létre speciális különítményt az ellenforradalom elleni harcra. December 7-én Dzerzsinszkij javaslatát elfogadták: létrejött az Összoroszországi Rendkívüli Bizottság az Ellenforradalom és Szabotázs elleni Harcra, azaz a Vé-Csé-Ká (Cseka). Lenin javaslatára Dzerzsinszkijt választották a szervezet elnökévé, helyettese a szintén lengyel származású Józef Unszlicht lett. A Cseka elnökeként segített megszervezni a Belügyi Népbiztosságot. Irányítása alatt számos összeesküvést lepleztek le, beindult a vörös terror. A polgárháború alatt széleskörű tevékenységet folytatott: 1918 végén a permi III. hadsereghez került Sztálinnal együtt. Többször összeütköztek Trockijjal. 1920 májusában a délnyugati front hátországának parancsnoka lett. A NEP bevezetése után közlekedési és hírközlési népbiztos is lett a Cseka-elnökség mellett. Elsősorban operatív vezetőként, szervezőként volt kiemelkedő; a párt által rábízott feladatokba ölte minden energiáját. 1921. december 23-án Dzerzsinszkij a ’’Pravdában’’ bejelentette, hogy a Cseka helyett felállítják az Állami Politikai Hatóságot (GPU). A GPU a Belügyi Népbiztosság különleges osztályaként működött, majd 1923-tól lett független szerv (OGPU néven). 1934-ben majd az OGPU-t összevonták a Belügyi Népbiztossággal (NKVD).

Dzerzsinszkij a Lenin körüli hatalmi harcba nem szállt be; csak a grúz ügybe keveredett bele: 1922-ben Sztálinnal és Ordzsonikidzével együtt a kis népek önrendelkezési joga ellen foglalt állást. Lenin halála után a véleménye változott. 1924-ben, Sztálin támogatásával a Legfelsőbb Népgazdasági Tanács elnökévé választották. Sztálin ekkor már Menyzsinszkijjel, Dzerzsinszkij helyettesével tárgyalt a koncepciós perekről. Formálisan mégis Dzerzsinszkij maradt az OGPU irányítója, egészen 1926-ban bekövetkezett haláláig. Július 20-án, a KB plénumán beszédet mondott, amelyben Pjatakovval és a mezőgazdasági népbiztos Kamenyevvel szemben foglalt állást. A beszéd után egy-két órával szívszélhűdést kapott. ( Ezt a sztálini érában szívesen állították be úgy, hogy utolsó erejéig a „trockista” ellenzék ellen harcolt. ) A Kreml falába temették.

Dzerzsinszkij a sztálini érában, sőt a rendszerváltásig is a forradalmi tisztaság, a párthoz való hűség, az erkölcs és a kiemelkedő forradalmár szimbóluma volt. Számos települést neveztek el róla a Szovjetunióban (Dzerzsinszk).