Fúga

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A fúga (ol. Fuga, franc. és ang. Fugue, ném. Fuge) az ellenpontozó műformák közt a legjelentékenyebb, mely a századokon át fejlesztett többszólamú zenéből végül a 18. században magas színvonalra emelkedett, kiváltképen Johann Sebastian Bach és Georg Friedrich Händel műveiben.

A fúga név a latin fugere (kergetni) szóból keletkezett, mert lényege abból áll, hogy több szólam egy rövif zenei frázist vagy hosszabb-rövidebb tételt több száz ütemen keresztül, minden - főleg - rokonhangnemben ismétel; úgymond egyik a másikat pihenés nélkül kergeti, hajszolja, mialatt a többi szólam hozzájuk a kiséreti szólamokat szolgáltatja.

A fúgának legtökéletesebb formai szerkezete a négyszólamu fúga, mely a négy fő emberi hangfajra (szoprán, alt, tenor és basszus) támaszkodik. A korábbi századokban csak kétszólamu fúgák voltak divatban - s azok is az egyházi figurált éneklésből fejlődtek ki - hosszabb ideig nem is voltak egyebek, mint szoros utánzatok kánon alakjában; hol a kezdő szólamot egy másik szolgai módon utánzott, előbb egy oktáv-, később más párhuzamban is. Majd egy harmadik- és végül egy negyedik szólam is bekerült ebbe a körforgásba. Lassanként aztán szabvánnyá vált, hogy a fő dallamszólamot csak egy másik szólam utánozza, különböző, de mindig rokonhangnemben, a többi pedig azalatt a főszólamtól eltérő kisérő szólamot csatoljon hozzá olyformán, hogy a három vagy négy szólam mindig szabatos harmóniai tételeket képezzenek.

A fúga szerkezetének rendszere a következő:

1. Dux (vezérszólam), vagy Guida (téma), melyet a szereplő ének vagy hangszerszólamok bármelyike egymagában elkezdhet. Az ilyen főtéma terjedelme tetszés szerinti: lehet két-három taktusból álló dallammotívum, vagy tíz-tizenkét taktusra terjedő periódus is, de a taktusszám későbbiekben minden szólamnak szorosan be kell tartania.
2. Comes (társzólam), vagy Riposta (felelet), amely azáltal érvényesül, hogy amikor a főtéma kezdő frázisának vefejeződik, és ezt egy másik szólam veszi át, a Dux, a vezérszólam hozzá kiséretül szegődik.
3. Repercussio (kidolgozás), amely azáltal érvényesül, hogy mielőtt a főtémát utánzó szólamok valamelyike „fölvenné a fonalat”, a többi szólam együttesen a Dux és Comes hangkészleteiből szőtt, de más-más alakú hangképleteket csoportosít egynéhány taktuson át, mintegy előkészítendő hidat képezve a főtéma újbóli fölcsendüléséhez.

Minél több szólamra van a fúga fektetve, annál gazdagabb és változatosabb lesz az ilyen kidolgozás is. A főtéma fellépése rendesen a rokonhangnemekben (domináns, szubdomináns) történik, közben a dúr és moll jelleg váltakozik. Az is gyakori eset, hogy az első feleletet képviselő szólam hangképlete más hangnemekben is ismétlődik.

A főtéma első ismétlése szabályszerűen mindig az alaphangnemrt uraló hangnemben lép fel, pl. ha a fúga alaphangneme C, tehát G-ben. Mivel minden hangnemnek több közeli rokona van, amelyek tőle egy módosítójellel több vagy keveseb, és azok párhuzamos hangnenemek, világos tehát, hogy egy négyszólamu fúga több száz ütem terjedelmet is elérheti, ha a főtéma csak az ilyen hangnemekben egyedül fut át az összekötő melléktételekkel együtt. De emelett tágítja a fúga keretét az un. orgonapontra támaszkodó zárlati rész is, mely rendesen az egész mű folytán szerzett hangképleteket kinyújtva v. összevonva tünteti fel a főtéma vagy annak csak egyes motívumai közé csoportosítva. Az ilyen orgonapontok a legérdekesebb részét szokták képezni a fúgának, és gazdag ritmikai és harmóniai kombinációkra nyitnak tért. Az orgonára irt fúgáknál az orgonapontot képező tonika vagy a vele váltakozó uralkodó hang hatását nagyban emelik a pedál-hangok, melyek a legmélyebb hangokat szólaltatják meg.

A rövidebb fúga a fughetta.

[szerkesztés] Típusok

• Permutációs fúga esetén hangcsere történik: a kontrapunktok megtartódnak, és ablak modjára rázáródnak a főtémára.

• A duplafúgák esetén a fúga két témát tartalmaz. A következőképpen lehet őket elosztani: első téma fúgája - második téma fúgája - fúga mindkettőre (pl. Wohltemperiertes Klavier, II. kötet, gisz-moll fúga); első és második téma egyszerre (pl. Bach: Passacaglia c-moll, Thema fugatum); első téma fúgája, majd a kettő közös fúgája (pl. Wohltemperiertes Klavier, II. kötet, H-dúr fúga).

• A triplafúga 3 témát tartalmaz, ahol először a témák kerülnek bemutatásra, mejd ezek kontrapunktikusan variálódnak.

• A quadrupelfúga a nevéből adódóan 4 témát tartalmaz, szerkezete a triplafúgához hasonlítható. Azon művek, amelyek ilyen módszerrel készültek, általában nagyon hosszúak, mert mind a négy téma kifejtése igens sok időbe tellik.

• A tükörfúga a legtrükkösebb: a zene a kotta megfordításával is „működik”.

Forrás: Pallasz Lexikon