Cserkészet
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A cserkészet egy világméretű ifjúsági mozgalom, melynek alapvető célja az ifjúság testi, lelki és szellemi nevelése, képzése. Azt szeretné elérni, hogy tagjai felnőtté válva a társadalom hasznos, cselekvőképes részévé váljanak.
„A cserkészet önkéntes és politikamentes vallásos ifjúsági nevelőmozgalom, mely mindenki előtt nyitott, származási, faji, vagy vallási megkülönböztetés nélkül. A mozgalom célját, elveit és módszereit az alapító Lord Robert Baden-Powell határozta meg.” (WOSM - World Organization of the Scout Movement, 1989)
Annak ellenére, hogy a cserkészet alapjában véve ifjúságnevelő mozgalom, minden korosztály megtalálhatja benne a helyét. A 6-11 évesek a kiscserkészek, a 12-16 évesek a cserkészek, 16 éves kortól lehet valaki rover (vándor) egészen addig, míg aktívan be tud még kapcsolódni a cserkészéletbe, ha pedig már nem (munka, család, stb. miatt), akkor felnőttcserkész (öregcserkész) lehet. A cserkészet életforma, egy életre szól.
A cserkészet alapegysége az őrs, mely 6-8 fő kis közössége, élén a náluk néhány évvel idősebb őrsvezetővel. Minden cserkésztevékenység alapvetően őrsi keretben történik: a hetente tartott őrsi gyűléseken sajátítják el vezetőiktől az ismeretanyagot a cserkészek, melyekből rendszeresen megtartott próbákon számolnak be. Több őrs alkothat egy rajt, melyet a rajparancsnok fog össze, több raj építi fel a csapatot. A cserkészcsapat élén a csapatparancsnok áll. A cserkészcsapatok közti munkát országos szinten a Magyar Cserkészszövetség koordinálja.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A kezdetek - Baden-Powell
A cserkészmozgalom alapítója Lord Robert Baden-Powell of Gilwell (a cserkészek számára röviden Bi-Pi), a brit gyarmatbirodalom katonatisztje. Rokonai között híres tudósok, feltalálók voltak (pl. a gőzmozdony feltalálója, Robert Stephenson). Gyermekkorában elit bentlakásos kollégiumban tanult. Katonatisztként szolgált Indiában és Dél-Afrikában. Részt vett a búr - angol háborúban, mely az első "modern" háború volt, sok halottal.Bi-Pi Mafeking ostrománál vette észre, 1897-ben, hogy a fiúk milyen jól használhatók kémkedésre, sérültek szállítására, s később ezen felbudulva alapította meg a fiúcserkészetet, hogy jobb fitatalokat neveljen belőlük. Bi-Pi negyvenévesen a leszerelését kérte a hadseregtől, élete további részét az ifjúság nevelésének szentelve. Mint kiképzőtiszt, fiatal fiúkkal is foglalkozott, és tudta, hogy megfelelő feladatokat adva nekik, milyen komolyan, éretten tudnak viselkedni. Mindezek után 1907-ben volt az első cserkésztábor Brownsea szigetén, és 1908-ban könyve, a „Scouting for boys” hirdette ki a cserkészet megalakulását. Mozgalma gyorsan elterjedt az egész világon, és bár az első világháború kissé visszavetette a mozgalom terjedését, 1920-ban létrejött az első cserkész világtalálkozó (dzsembori), amit azóta is rendszeresen megrendeznek. Bi-Pi 1941-ben, Kenyában halt meg.
[szerkesztés] A cserkészet Magyarországon
Magyarországon a cserkészmozgalom az 1910-es években kezdte meg hódítását: 1910-ben alakultak az első cserkészcsapatok, és 1912. december 28-án alakult meg a Magyar Cserkészszövetség (MCSSZ). A szövetség, miután a Tanácsköztársaság betiltotta, 1919 szeptemberében alakult újjá (bár a csapatok jelentős része illegalitásban folyamatosan működött). Az alakuló ülésén csak a „szocialista-kommunista úttörőcsapatokban magukat nem kompromittált” cserkészvezetők vehettek részt. Az alapszabály szerint az ő feladatuk volt a „talpraesett, a gyakorlati életben jártas, természetszerető, vidám és mindenekelőtt istenhívő” (1940-től a zsidótörvények okán: „kizárólag krisztusi világnézetű”) ifjak nevelése.
A magyar cserkészmozgalom számára óriási lehetőség volt, hogy az első világháborúban tönkretett, szétszabdalt Magyarország nyerte az 1933-as dzsembori rendezési jogát. A Gödöllői Királyi Kastély kertjében 30.000 cserkész táborozott, vendégül látták Baden Powell-t és Horthy Miklós kormányzót is. A mozgalom feje, a magyar főcserkész a későbbi miniszterelnök, Teleki Pál volt. A háború vége felé közeledve a hatalom igyekezett ellehetetleníteni az "angolbarát" cserkészmozgalmat, hogy saját, kevésbé népszerű Levente- és Őrszem-mozgalmát erősítse. 1944-ben a nyilasok fel is oszlatták az MCSSZ-t, bár a végrehajtásra már nem maradt idejük.
A II. világháború után a Magyar Kommunista Párt igyekezett az 1946-ban megalakuló Magyar Úttörők Szövetségébe beolvasztani a magyarországi cserkészmozgalmat. A konkurens cserkészek munkáját a belügyi hatóság nyílt és titkos állambiztonsági eszközökkel akadályozta. 1946. július 20-án a Szövetséges Ellenőrző Bizottság szovjet alelnökének segítségével elérték, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök betiltsa a "fasisztabarát" ifjúsági egyesületeket, köztük a Magyar Cserkészszövetséget. Július 22-én megalakult az új összetételű, kevésbé vallásos és kezelhetőbb vezetésű Magyar Cserkészfiúk Szövetsége.
Eközben megtörtént a kommunistáknak a mozgalomba való nagyarányú beépülése, 1947 elejére az MKP-vezetés 11 elvtársa a cserkészközpontban a legfontosabb pozíciókat már kezében tartotta: Surányi László mellett számosan – köztük Olti Vilmos, a Mindszenty- és Rajk-per vérbírója és Szabolcsi Miklós kalandos életű irodalomtörténész – végeztek fellazító tevékenységet a cserkészeknél. Így könnyű volt félreállítaniuk a legendás cserkészvezető Karácsony Sándort, és a csak korlátozott együttműködést vállaló Jánosi Sándor országos vezért. Surányi olyan sikeres oldotta meg a beépülést, hogy 1948. június 27-én ő került a főcserkészi székbe.
1948 nyarának végén, a csillebérci Úttörő Köztársaság és az úttörővasút első szakaszának avatásán került sor az Úttörőszövetség és a cserkészet egyesítésének aktusára. A cserkészet a rendszerváltáskori újjáalakulásig szünetelt Magyarországon, de a magyar cserkészet külföldi emigrációban tovább élt. Magyar központok vannak a mai napig az Egyesült Államokban, Németországban, Ausztráliában és még számos nyugati országban.
A rendszerváltás után sorra alakultak újjá a cserkészcsapatok - mind Magyarországon, mind a szomszédos országokban újjáalakult a magyar cserkészet.
A cserkészmozgalom és az úttörőszövetség rövid vetélkedését, majd egyesülését a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) mozgalomtörténeti szakosztálya nemrég tanulmányban tárta fel, melyet 2006 márciusában vitattak meg.
[szerkesztés] A Magyar Cserkészszövetség felépítése
Fő szócikk: Magyar Cserkészszövetség
A Magyar Cserkészszövetség 11 kerületből épül fel. A kerületeket körzetekre tagolták, és a körzeteken belül működnek a cserkészcsapatok. A földrajzi tagolástól függetlenül építették ki az ún. szakágakat, pl. vizicserkész-szakág, repülőscserkész-szakág, melyekben a cserkészek speciális érdeklődési körüknek megfelelően vehetnek részt. A vezetők differenciált képzési szintek szerint kapják megbízatásukat. Így őrsvezetők az őrsvezető-vezetőképzést (ŐVVK) végzett jelöltek lehetnek, a csapatok irányítói már segédtisztek és cserkésztisztek - képesítésüket a STVK-ban és CSTVK-ban szerzik. Ezek a képzések gyakorlati, pedagógiai és lelki felkészítést adnak a vezetői tevékenységhez.
[szerkesztés] Cserkész média
- Úságok
- Magyar Cserkész (havilap)
- Vezetők Lapja
- Internet
- honlapok
- www.cserkesz.hu (MCSSZ hivatalos honlapja)
- kerületek honlapjai: www.cserkesz.hu/(kerületszám)ker/
- csapatok honlapjai:www.cserkesz.hu/csapatszám/
- levelezőlisták
- honlapok
[szerkesztés] Cserkész fogadalom, törvény, jelmondat, köszöntés
A cserkészet 1907-es születése óta a világ összes cserkésze fogadalmat tesz, hogy megfelel a cserkészet eszméinek és betartja a cserkésztörvényt. A fogadalom szövege: Én .... fogadom, hogy híven teljesítem kötelességeimet, amelyekkel Istennek, Hazámnak és embertársaimnak tartozom. Minden lehetőt megteszek, hogy másokon segítsek. Ismerem a cserkésztörvényt és azt mindenkor megtartom. A cserkész fogadalom és a törvények pontos szövege országról-országra változik, de meg kell hogy feleljen a Cserkész Világszövetség (WOSM) elvárásainak.
A cserkész jelmondatot - Légy résen! - számtalan nyelven több millió cserkész használja 1907-óta. A cserkészek egymással bal kézzel fognak kezet, jobb kezük három ujját tisztelgésre emelve. Ez a három ujj jelképezi kötelességeiket Istennel, hazájukkal és embertársaikkal szemben.
A magyar cserkészek sajátossága a Jó munkát! köszönés. Minden cserkész tudatosan végrehajt naponta egy "jótettet".
A cserkészegyenruha nadrágból, övből, ingből, nyakkendőből és kalapból áll. A magyar cserkészek nyakkendője zöld színű, ingükön a háromszögű Hungária-jelvény jelzi magyarságukat.
[szerkesztés] Cserkészinduló
Szövegét írta: Sík Sándor
Zenéjét szerezte: Turry Peregrin
"Fiúk fel a fejjel, a harsona zeng,
Álljunk csatasorba vidáman.
Ránk vár a világ, ez a harc a mienk,
Katonái vagyunk valahányan.
Jó fegyverünk izmos karunk,
Égő szemünk, vidám dalunk.
Amerre nézünk, megterem
A győzelem, a győzelem.
Fiúk fel a fejjel, az óra közel,
Kel a magyar éjben a hajnal,
Most kell az erős kar, a férfiú-mell,
Ezeréves acél-akarattal.
Zúg, mint a harci trombita:
A Lomnic és a Hargita,
Értünk kiált, felénk süvölt
Az ősi föld, a drága föld.
Szabadba fiúk! A nap arca nevet,
Ott pezsdül a friss, tüzes élet.
Járjuk be a mezőt, meg a rengeteget,
Szabad ott a szabadban a lélek!
Ott szemben, szívben tiszta láng,
S az Isten arca néz le ránk.
Lehelletén ott megterem
Erő, szabadság, győzelem!"
[szerkesztés] A magyar cserkésztörvény tíz pontja
- A cserkész egyeneslelkű és feltétlenül igazat mond.
- A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.
- A cserkész ahol tud, segít.
- A cserkész minden cserkészt testvérének tekint.
- A cserkész másokkal szemben gyöngéd, magával szemben szigorú.
- A cserkész szereti a természetet, jó az állatokhoz és kíméli a növényeket.
- A cserkész feljebbvalóinak jó lélekkel és készségesen engedelmeskedik.
- A cserkész vidám és meggondolt.
- A cserkész takarékos.
- A cserkész testben és lélekben tiszta.
[szerkesztés] A cserkészmódszer
- A cserkészmódszer folyamatos, lelkiismeretre hallgató önnevelési rendszer, amely az alábbi elemekből tevődik össze: A cserkésztörvények és fogadalmak. A cserkészmódszer "szíve" az alapelveket életszabályként megfogalmazó cserkésztörvények és az azok megtartására önként tett fogadalmak.
- Cselekedve tanulás. A cserkészet arra törekszik, hogy az ismeretszerzés alapja a személyes megfigyelés, cselekvés és tapasztalat legyen.
- Kiscsoportos (őrsi) rendszer. A cserkészek a cserkészmozgalomban korosztályi igényeiknek megfelelően szerveződött öntevékeny kisközösségekben (őrsökben, rajokban, stb.) vesznek részt.
- Folyamatos, ösztönző és változatos programok. A cserkészek a céloknak és a résztvevők érdeklődésének megfelelő folyamatos, ösztönző és változatos programokon és tevékenységekben vesznek részt, amelyek ismeretszerzést, játékokat, énekeket és hasznos gyakorlatokat, valamint közösségi szolgálatokat foglalnak magukba. Ezen tevékenységek keretét próbarendszerek határozzák meg.
- Szimbolikus keret. A cserkészetben a jelképek és a keretmesés környezet használata olyan eszközök, amelyek a cserkészet által vállalt elvek és célok megértését segítik.
- Természeti környezet. A természet minden téren előnyösen járul hozzá a fiatalok fejlődéséhez. Ezért a cserkészek a programokat lehetőleg a szabadban, természeti környezetben végzik.
- Önnevelés. Minden cserkész tudatosan és aktívan vegyen részt saját fejlődésében személyes fejlődési célok és az ehhez vezető módszerek meghatározásával, illetve a feladatok végrehajtásával és értékelésével.
- Felnőtt vezetők részvétele. A cserkészetben a felnőttek részvétele a felnőtt vezetők és a fiatalok önként vállalt kapcsolatán, barátságán alapszik. A vezető feladata az önnevelési folyamat segítése a cserkészet módszereivel, a céloknak és alapelveknek megfelelően.
[szerkesztés] A világcserkészet ma
A világon hét olyan ország van jelenleg, amelyben nincs cserkészet (be van tiltva: Afganisztán, Kuba, Laosz, Kínai Népköztársaság (bár Hong-Kongban megmaradhatott), Koreai Népköztársaság, Mianmar; nincs: Andorra). A világ cserkészeit két világszervezet fogja össze: a koedukáció elve szerint működő Cserkész Világszövetség, azaz WOSM (World Organization of the Scout Movement) és a hangsúlyozottan leányneveléssel foglalkozó Cserkészlány Világszövetség, azaz WAGGGS (World Association of Girl Guides and Girl Scouts). A WOSM létszáma kb. 28 millió, a WAGGGS-é kb. 10 millió. Eszerint a világ lakosságának több mint fél százaléka a cserkészmozgalom aktív tagja.
A világcserkészet sokszínű. Egyes országok cserkészete az eltérő hagyományok, különböző társadalmi háttér és egyéb tényezők miatt sokban különbözhet egymástól; sőt, ugyanazon ország két cserkészszövetsége is eltérő módon működhet.
Négy évenként a cserkészek világtalálkozót rendeznek, ún. dzsemborit ahová a világ összes olyan országából érkeznek cserkészek ahol a mozgalom működik. Minden alkalommal más ország ad otthon ezeknek az óriási rendezvényeknek - a következő 2007-ben lesz Angliában az első cserkésztábor 100 éves évfordulójára emlékezve.