Brassai Sámuel

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Brassai Sámuel szobra a szegedi Pantheonban

Brassai Sámuel (Torockószentgyörgy, 1800. február 13. - Kolozsvár, 1897. június 24.), nyelvész, filozófus, természettudós, az „utolsó erdélyi polihisztor”, az MTA tagja

Tartalomjegyzék

1 Családja
2 Élete
3 Művei
4 Forrás
5 Lásd még
6 Hivatkozások

[szerkesztés] Családja

Nagyapja egy Welmes nevű, tehetős brassói szász családból származott, aki Torockón telepedett le, ahol asztalosmester volt és itt kezdték származása helyéről Brassainak nevezni; ennek fia Brassai W. Sámuelnek írta nevét és torockószentgyörgyi, utóbb szentmihályfalvi unitárius lelkész volt.

[szerkesztés] Élete

Brassai Sámuel a szülői háznál sajátította el a zenét és a természettudományokat. Miután a rendes iskolákat elvégezte, utazásokat tett Magyarországon és Erdélyben, elsősorban természettudományi szempontból; 21 éves korában nevelő volt eleinte egy Makrai, azután a gróf Bethlen családnál és kedvelt tudományából, a természetrajzból magánoktatásokat adott Erdély nevezetesebb családajainál. 1834-ben Kolozsvárra költözött, ahol megalapította a Vasárnapi Ujságot. 1837-ben tanszéket nyert a kolozsvári unitárius főiskolán, ahol 1848-ig a történelmet s földrajzot, később matézist és természettudományokat tanította; 1845-től a bölcselet tanára is volt. 1848-ban az országos katonai iskola (Ludoviceum) tanárává nevezték ki, azonban tudjuk, hogy sem az iskolából, sem a tanárságból nem lett semmi.

1850-ben Pestre költözött és itt élt 1859-ig, a Gönczy Pál-féle magán nevelőintézetben tanítva. Ezután visszament Kolozsvárra s az unitáriusok főiskolájában a bölcseletet és matematikát tanította. Ugyanekkor az erdélyi múzeum-egylet hívta meg a természetrajzi tár őrének és a múzeum igazgatójának. 1872-ben a kolozsvári tudományegyetem megnyitása alkalmával az elemi matézis rendes tanárává neveztetett ki, azonnal prorektornak választották meg; 1875–1876-ban dékán volt a matematikai és természettudományi karnál és 1879–1880-ban egyetemi rektor volt. Előadta még a szanszkrit nyelvet és az általános nyelvtudományt. 1884-ben nyugalomba vonult.

Az MTA 1837. szeptember 7-én levelezõ, 1865. december 10-én rendes taggá választotta a történelmi és filozófiai osztályba. 1887. május 13-án tiszteleti taggá választatott. A bécsi cs. és kir. állat- és növénytani s a nagyszebeni természettudományi társaság rendes, a bécsi cs. kir. birodalmi földtani intézet levelező tagja volt. Beszélte a nyugati nyelveket, emellett értett oroszul, szanszkritül, törökül és héberül is.

Értekezései s egyéb dolgozatai a következõ lapokban és folyóiratokban jelentek meg: Nemzeti Társalkodó (1831–37. 1841.), Vasárnapi Ujság (1835–48.), Tudom. Tár (1836.) Athenaeum (1838–39. A füvészet örömei, természetrajzi s egyéb czikkek, birálatok Világfi Antal névvel), Társalkodó (birálatok), Figyelmezõ (1838.), Természetbarát (1846–48.), M. Hirlap (1850. 333. 334. 336. sz.), Zeitschrift für Natur und Heilkunde (1851.), M. Akad. Értesítõ (1852. Emlékbeszéd Méhes Sámuel felett, 1857–58. Némely algebrai fogalmakról és ezeknek geometriai alkalmazásáról, 1859.), Magyaroroszág és Erdély Képekben (I. 1853. Füvészet a magyaroknál), Gazd. Lapok (1853. 1855. 1859–60.), Szépirodalmi Lapok (1853. opera és zenebirálatok Canus és Zsámbokréti Gyula névvel), P. Napló (1853. 1856–57. 1866. Tapogatódzások a magyar nyelv körül, 1856. 236. Classicismus és romanticismus, 1857. 92. 116. 117. 248. 272. 295., 1858. 29. 90. 95. sz.), Divatcsarnok (1854.), M. Nép Könyve és Könyvtára (1854.), Vasárn. Ujság (1854–60. 1868.), Mezei Gazdaság könyve (Pest, 1855–68. hét kötet; a meteorologia czikket irta), Család Könyve (1857.), M. Posta (1857.), Bud. Szemle (1857–84.), Szépirodalmi Közlöny (1858. Felnyitott levél Gyulai Pálhoz), Erdélyi Múzeum-Egylet Évkönyvei (1859–66. A természetrajzi múzeumokról, Marosvásárhelyi Füzetek (I. 1859–60.), Szépirodalmi Figyelõ (1860–63. Könyvismertetések), Családi Kör (1861.), Keresztény Magvetõ (1861 óta), Falusi Gazda (1862.), Korunk (1862- 63.), Hon (1863. 115–118. sz. A franczia nyelvtanok ügyében), Fõvárosi Lapok (1864. 1868. 1871. tárczák), Emich G. Nagy Naptára (1864.), Kolozsvári Nagy Naptár (1865.), Linnaea (1865.), Oesterr. botan. Zeitschrift (1866. 1871.), Orsz. Tanáregylet Közlönye (1870.), Term. Közlöny (1871–72.), Természet (1872.), M. Nyelvõr (1872. 1877. 1886–87.), Figyelõ (1873. 1875–76. Irodalom és nyelv), Erdélyi Múzeum (1874–82.), Acta Reg. Scient. Claudiop. (1875/6. A classicai nyelvek tanításáról. Programmbeszéde rectori megnyitó és lelépõbeszéde. U. ott, 1879–80. 1880–81.), M. Növénytani Lapok (1877–78.), Havi Szemle (1880. A magyar helyesirás), M. Polgár (1884. 147. sz.), Egyet. Philol. Közlöny (1885.), Erdélyi Múzeum-Egylet bölcseleti-, nyelv és tört. szakosztály Kiadványai (1885–91. Emlékbeszéd Bolyai Farkas felett, 1887–90.), Ellenzék (1886. 255. sz.), Kolozsvári Unit. fõisk. Értesítõje (1888.), Zeitschrift für allg. Sprachw. (IV. 1888.), Erd. Hiradó (1888. 180. sz.), Kolozsvár (1889. 262. sz.), Család és Iskola (1889. 1891.)

[szerkesztés] Művei

Bévezetés a világ, föld és státusok esmeretére. Kolozsvár, 1834.
A füvészet elveinek vázolata. Lindley János nyomán. Kolozsvár, 1836.
Számító Sokrates. Fejbeli számolás kérdésekben. Angol mintára hazai viszonyokhoz alkalmazva. Kolozsvár, 1842.
Bankismeret. Kolozsvár, 1842. (Ism. Athenaeum.)
A kisdedek számvetése angol mintára. Kolozsvár, 1842.
Rajzminták fiatal gyermekek számára. Angol elõkép után magyarázó szöveggel. Kolozsvár, 1842.
A fiatal kereskedõ arany abc-je. Montag R. J. után. Kolozsvár, 1847. (Kereskedõi Könyvtár I. köt.)
Okszerû vezér a német nyelv tanulásában. Kolozsvár, 1845. Két rész.
Algebrai gyakorlatkönyv és kulcsa. Pest, 1853–57. Két rész.
Logika lélektani alapon fejtegetve. Pest, 1858.
Tigrisvadászat Indiában. Rice William után ford. Pest, 1859.
Az árnyékóra. U. ot, 1859. (M. Akad. Értesítõ XIX. 4.)
A magyar mondat. Pest, 1860–63. Három közlés.
Magyar vagy czigány zene. Elmefuttatás Liszt Ferencz: Czigányokról irt könyvére. Kolozsvár, 1860.
Irodalmi pör a filozofia ügyében (species facti), melyben a tanuságot és botrányt kedvelõ több mulatságot fog találni, mint népszerûtlen czímébõl itélve gyanítaná. Kolozsvár, 1861.
Az akadémia igazsága. Kolozsvár, 1862.
Ingyen tanító franczia nyelvmester. I. rész. Kolozsvár 1863.
Nem csak az anyag halhatatlan. Kolozsvár, 1865.
Euklides elemei XV könyv. Pest, 1865.
A módszerrõl. Pest, 1867–69. Három értekezés. Székfoglaló a tört. philos. osztályban.
A magyar bõvített mondat. Pest, 1870.
Számtan a népiskolákban. Az I. és II. osztály tanítója számára. Vezérkönyv és példatár. Pest, 1872. Két rész.
Számvetés a népiskolában a II. oszt. tanítványok számára. Pest, 1872.
Hogy kelljen a latin hajtogatást észszerûen gyorsan és sikeresen tanítani? Pest, 1872.
Commentator commentatus. Tarlózások Horatius satiráinak magyarázói után. Pest, 1872.
Paraleipomena kai katorthoumena. Virg. Aen. I. és II. Könyve magyarázata. Pest, 1873.
Laelius. Hogyan kell és hogyan nem kell magyarázni az iskolában a latin autorokat? Kolozsvár. 1874.
A neo- és palaeologia ügyében. Budapest, 1875.
A gyógyszerészné. Beszély gróf Sollogub után oroszból ford. Budapest, 1877.
Logikai tanulmányok. Budapest, 1877.
A nyelvujítás és Ballagi. Kolozsvár, 1881.
A magyar nyelv ellenõre. Kolozsvár, 1881–82. (I. és II. fogás.)
A mondat dualismusa. Budapest, 1884.
Algebrai gyakorlatok. Budapest, 1883–84. Két rész.
Nézetek a vallás eszméjérõl. Kolozsvár, 1887. Három értekezés.
Szórend és accehtus. Budapest. 1888.
A jövõ vallása. Kolozsvár. 1886.
Vallás és hit. Kolozsvár, 1887.
A Jézus istensége. Kolozsvár, 1887.
A növény nevek leirása. Kolozsvár, 1888.