Baji sortűz

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A baji sortűzben nyolc bányász vesztette életét 1956. október 27-én, szombaton, a Komárom-Esztergom megyei Baj községben lévő laktanyánál és több, mint tízen megsebesültek. Egyike volt az 1956-os forradalom, illetve az utána következő megtorlás leggyilkosabb sortüzeinek.

A bányászok Budapesten és vidéken is nagy számban csatlakoztak a fegyveres felkeléshez 1956-ban, illetve sztrájkokkal adtak nyomatékot a tömegek követeléseinek.

A véres sortűzért nem büntettek meg senkit.

[szerkesztés] Előzmények

1956. október 26-án, pénteken Tatán már sztrájkban állt az üzemek jó része. Az Almásfüzítői Timföldgyár munkásai és tüntetők leverték a vörös csillagot a szovjet hősi emlékműről, sőt az emlékművet magát is ledöntötték és elfoglalták Tata fontos épületeit. (Egy tiszti különítmény, amely a rendőrséget később vissazfoglalta, fegyverüket nem használó embereket - Kaszás Tamást, Rónavölgyi Bélát és Senkár Jánost - öltek meg és megsebesítették Balázs Istvánt és Fasing Sándort.

Szombaton Tatára érkezett az aknászképző iskola diákjai és bányászok, mint fiatalok, 17 és 34 év között, akik elszánták magukat, hogy fegyverrel harcolnak a forradalomért. Fegyverük azonban nem volt, ezért - ahogy az az ország számos pontján történt -, úgy határoztak, hogy a közeli, baji laktanyához mennek és ott próbálnak fegyvert szerezni. A honvédek sok helyütt laktanyáikban is a tüntetőkhöz csatlakoztak, itt azonban nem ez történt.

[szerkesztés] A sortűz

A teherautókkal érkező bányászoktól a laktanya katonái nemcsak megtagadták a fegyvert, hanem éles vita is kialakult. A bányászok kelletlenül tudomásulé vették, hogy nem kapnak fegyvert és elkezdtek vissazszállni a teherautóra, amikor gépágyúval lőni kezdték őket. Szemtanuk szerint a gépágyú cafatokra tépte az embereket.

[szerkesztés] Az áldozatok

Égető Ernő József (Szeged, 1936 - Baj, 1956. október 27.)
Jakab Ferenc (Szelce, 1926 - Baj, 1956. október 27.)
Kovács Lajos (Hatvan, 1922 - Baj, 1956. október 27.)
Kovács Lajos (Megyehíd, 1929 - Baj, 1956. október 27.)
Kovács Nándor (Felsőgalla, 1929 - Baj, 1956. október 27.)
Knáb Vilmos János Domoszló, 1939 - Baj, 1956. október 27.)
Némedi Varga László (Kiskőrös, 1938 - Baj, 1956. október 27.)
Sorok Gyula (Sopron, 1932 - Baj, 1956. október 27.)

[szerkesztés] Nyomukat is eltüntették

Mint a többi 1956-os sortüzet, a baji esetet is a hallgatás homálya takarta az 1980-as évek végéig. Kálmán Attila, (2006-ban) a Tatai Református Gimnázium igazgatója 1988-ban kezdett el kutatni az ügy után. Kikérte a tatai kórházból az 1956-os betegfelvételi naplót, az adott időszakra vonatkozó lapokat azonban kitépték belőle. Végülé többedmagával kiderítette, hogy a holttesteket Tatabányára vitték és (csak 1957 márciusában) ott anyakönyvezték őket.

Még 1956. október 31-én a forradalom napjaiban, a bányászmártírok mellé temették őket, hősi halottaknak kijáró tisztelettel, katonai díszpompával. [1] A búcsúztató beszédet a helyi forradalmi tanács nevében Mazalin György mondja (akit később halálra ítéltek, bár végül "megúszta" néhány év börtönnel, illetve azzal, hogy soha többé nem helyezhetett el tanítóként). [2]

A szovjetek bevonulása után azonban a tatabányai kommunista vezetők úgy döntöttek, nem maradhat nyomuk, ezért rátemettek a sírokra. A kutatók Stefka István cikke (Magyar Nemzet, 2006. december 2) szerint csak a fiatalabbik Kovács Lajos és Kovács Nándor hozzátartozóira leltek rá és nem sikerült a sortűz sebesültjeinek sem nyomára bukkanniuk.

[szerkesztés] Utóéletük

A Tatai Református Gimnázium diákjai a sortűz áldozataira emlékezve a forradalom 50. évfordulóján ötven hársfát ültettek el Tatán, a baji úton, az olimpiai edzőtábor kerítése mellett.