Zsidó Lexikon
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Zsidó Lexikon (Encyclopaedia Judaica) a nagy nemzeti lexikonok nyomán a századfordulón jelent meg az angol nyelvű "Jewish Encyclopedia I—XII. (New York 1902—06)", mely hasonlóan a kortárs Encyclopaedia Britannica-hoz, ma már az interneten is teljes szöveggel elérhető[1]. A két háború között ezt a Jüdisches Lexikon I—II. (1927—28) és az Encyclopedia Judaica I—II. (1927—28) követték.
Az "Encyclopaedia Judaica" 1972-ben több kötetben jelent meg Jeruzsálemben, s a legújabb verzió már cd-n is megvásárolható[1]
Később újabb hasonlóképpen sokkötetes kiadások követték, s a legújabb verzió már cd-n is megvásárolható. Magyarországon a hazai neológ, illetve ortodox közösség tudományosságához kötődő meglehetősen nagyvolumenű könyvkiadás ellenére ilyen átfogó könyv hosszú ideig nem készült, a dualizmuskori állami tudományosság pedig a magyar szellemi örökség felekezeti szempontok szerint tagolt összegyűjtését nem támogatta.
Az 1929-ben Újvári Péter szerkesztésében megjelent, 1028 oldalas munka, a Magyar Zsidó Lexikon a két világháború közötti lexikonkiadás egyik csúcsteljesitménye. Máig használható címszavait több nagy csoportba oszthatjuk:
- Több ezer életrajz, melyek gyűjtőköre szinte teljességre törekedett a zsidó vallási intellektualizmus és konfesszionális alapú társadalmi szerveződés (rabbik, hittudósok, fontosabb hitközségi vezetők) vonatkozásában és rendkívül kiterjedt szinte az összes értelmiségi foglalkozásokat képviselők (ügyvédek, orvosok, tudósok) bemutatásakor.
- Hitközségi szócikkek, szintén rengetes névvel és fontos helytörténeti adattal
- A judaizmus, illetve bibliatudományok keretébe vágó (ma már nyilván részben korszerűbb szakkönyvekből ellenőrzendő) szócikkek
- Tematikus gyűjtések, melyek a magyar és részben külföldi tudományterületek, művészetek vonatkozásában listaszerűen tartalmazzák a zsidó kiválóságokat.
A Zsidó lexikon 1929-ben készült, a legkiválóbb magyar zsidó tudósok részvételével, a korabeli zsidó társadalom és vallási vezetés támogatásával. A „ki a zsidó” - már akkor is erősen vitatott kérdését, azzal az informativ megoldással oldja meg, hogy minden címszóban külön megjelöli a kikeresztelkedetteket, viszont semmilyen módon nem foglalkozik azzal, hogy valaki hívő-e, zsidónak tartja-e magát, stb.
Nem tudjuk, hány példányban jelent meg.
A Zsidó Lexikon a rendszerváltás előtti antikváriumi piac egyik ritkaságának számított. A kilencvenes években reprint formában megjelent. A 2000-es évek elején Nagy Péter Tibor szerkesztésében elkészült egy meglehetősen kezdetleges CD változat. 2006 augusztusára - a magyar elit összetételét (többek között felekezeti összetételét) vizsgáló Karády Viktor és Nagy Péter Tibor vezette tudományos projekt feldolgozta (többek között) a Zsidó Lexikont is. Ennek melléktermékeként, köszönhetően a WJLF és a Hanadiv támogatásának készült el az - immár sokféle mutatóval felszerelt internetes változat is , mely a zsidlex.extra.hu - cimen mindenki számára elérhető.
[szerkesztés] Referenciák
- ↑ "Encyclopaedia Judaica CD-ROM ed., Version 1.0. Shaker Heights, Ohio : Judaica Multimedia, c1997."