Voyager–1

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Voyager űrszonda

A Voyager–1 az amerikai Voyager-program első űrszondája.

[szerkesztés] Küldetés

A Voyager–1-et 16 nappal a Voyager–2 után indították 1977. szeptember 5-én Cape Canaveralból. 15.06 km/s rekordsebességre gyorsult fel. Hat óra múlva 10 km/s sebességgel közelítette meg a Holdat. 500 000 km távolságból 6 felvételt készített a Föld–Hold rendszerről. Ezeket a fedélzeten tárolta és október 8-án 30 millió km-ről visszasugározta.

Szeptember 11-én és 13-án pályaváltoztatásokat végzett, 24 kisebb hidrazin hajtóművet használva. Mivel gyorsabb pályán haladt, a Voyager–1 1977. december 22-én a kisbolygó-övben megelőzte a Voyager–2-t.

1979. március 5-én 280 ezer km-re közelítette meg a Jupitert, melynek gravitációja segítségével 14 km/s-ra gyorsult, így folytathatta útját a Szaturnusz felé. Két nap alatt több Jupiter-holdat is megközelített, köztük az Amaltheát, az Iót, az Európát és a Ganymedest. Január 24-től kezdve készített felvételeket az óriásbolygóról. A szűk látószögű kamerával 40 millió km-ről készült képek sokkal élesebbek voltak a Pioneer–10 és Pioneer–11 által készített képeknél. Közben a szonda adatokat gyűjtött a légkör összetételéről: 82% hidrogén, 17% hélium, 0.05% metán, 0.01% ammónia, vízgőz, kén, nitrogén stb. A Nagy Vörös Folt egy légköri örvény, melyről 1980. március 5-től készített felvételeket 217 ezer km távolságból. Kiderült, hogy valamennyire a környező felhőrétegek felé emelkedik. A légkörben több kisebb vörös foltot is felfedeztek. Az IRIS spektrométer 30 µm-en infravörös sugárzást észlelt. A Voyager–1 március 4-én felfedezte a Jupiter gyűrűjét, amely retrográd irányba kering 7 órás periódussal. A gyűrű 56 300 km távolságra van a legmagasabb felhőrétegektől, szélessége 8 700 km, vastagsága 30 km.

A Voyager–1 fedezte fel a Jupiter 14. holdját, amely 30–40 km átmérőjű és 58 000 km távolságra kering. Ezek után a szonda a Szaturnusz felé vette az irányt, melyet 1980. november 12-én közelítette meg 124 000 km-re. A bolygó hét holdját is megközelítette: a Titánt 4000 km-re, a Rheát 72 000 km-re, a Mimast 88 800 km-re, a Dionét 161 000 km-re, az Enceladust 202 500 km-re, a Tethyst 415 300 km-re és a Hyperiont 879 900 km-re. November 7. és 18. között a Voyager–1 2000 felvételt készített és 10 milliárd bit információt sugárzott a Földre.

Újabb hintamanőver segítségével kilépett a Föld pályasíkjából és jelenleg is a csillagközi tér felé repül. 2006. augusztus 15-én a Naptól mérve száz csillagászati egységnyi távolságra volt^[1].