VisiCalc
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A VisiCalc nevű számítógépes program volt az első táblázatkezelő. Fejlesztése 1979-ben kezdődött, az utolsó verzió pedig 1985-ben jelent meg.
A Software Arts cég 1979. január 2-án jött létre Dan Bricklin és Bob Frankston tulajdonosokkal. A programot ennek a cégnek a keretein belül kezdték el készíteni Bricklin ötlete nyomán. Az első hirdetés 1979. májusában jelent meg a Byte magazin hasábjain.
A programot élete során számos számítógép-modellre átírták, többek között Apple és IBM PC alá is.
A VisiCalc kiadója, a VisiCorp (eredetileg Personal Software) meglepő módon beperelte a Software Arts-t, a program két készítőjének cégét 1983-ban. Hosszas jogi hadakozás után a végeredmény megegyezés lett, melynek során a VisiCorp darabkáit felvásárolták különféle cégek, a Software Arts tulajdonait pedig 1985-ben felvásárolta a Lotus Developent Corporation, akik később Lotus 1-2-3 néven adták ki saját táblázatkezelőjüket. Döntésük szerint a VisiCalc forgalmazását beszüntették.
[szerkesztés] Lásd még
- Electronic Arts
- Software Arts