V–2

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A V–2 a II. világháború idején Németországban kifejlesztett egyfokozatú, folyékony hajtóanyagú ballisztikus rakéta. A háborús során Nagy-Britannia és Belgium ellen vetették be. A háború befejezését követően mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok a V–2 rakétákat és a német szekmebereket felhasználta saját rakétaprogramjához. Egy V–2 rakéta volt az első, amely kilépett a világűrbe.

Tartalomjegyzék 1 Története 2 Műszaki jellemzői 2.1 Hajtómű 2.2 Irányítórendszer 2.3 Műszaki adatok 3 Harci alkalmazása 3.1 Utóélete

[szerkesztés] Története

A folyékony hajtóanyagú rakéta használatának elveit Konsztantyin Ciolkovszkij orosz tudós írta le először, Robert Goddard amerikai rakétakutató pedig elsőként indított ilyen eszközt. Európában Németország volt a rakétakutatások őshazája. 1927-ben az Űrutazási Társaság (VfR - Verein für Raumschiffahrt) tagjai kezdtek kísérleti rakéta építésébe. Köztük volt egy fiatal mérnökhallgató Wernher von Braun is. Braun hamar a csoport vezetője lett nagyszerű szervezőkészségének és a rakéták irányítórendszerében való zseniális ötleteinek nyomán.

A rakéták fejlesztése azután vett lendületet, hogy a Párizsi Békeszerződés nyomán sokféle fegyver gyártásától eltiltott Németország hadserege új fegyvereket keresve rátalált a VfR-re és anyagilag szponzorálni kezdte.

Az anyagi támogatás birtokában 1932-re elkészült az A1 (Aggregat 1)jelű etanollal és cseppfolyós oxigénnel működő első rakéta. 1934-re a továbbfejlesztett változat, az A2 is elkészült, amellyel a nemsokkal korábban beiktatott új német kancellár, Adolf Hitler előtt sikeres bemutatót tartottak. A siker nyomán a hadsereg besorozta von Braunt és csapatát és katonai programmá nyilvánították a rakétafejlesztéseket.

A rakétafejlesztés Peenemündébe, a Balti-tenger egy kis szigetére költözött. Az előző fejlesztések alapjain haladva előbb elkészült az A3, majd összesen hat évnyi fejlesztőmunka után az A4 nevű prototípus, a későbbi V-2. Az A4 első startjára 1942 márciusában került sor, amelynek eredményeképpen 1,6 kilométeres repülést követően zuhant a tengerbe a rakéta. A második repülés sem hozott több sikert. Az 1942. október 3.-án sorra került harmadik start sikerült először tökéletesre és a rakéta 193 kilométeres távolságra jutott, miközben 80 kilométer magasságot ért el pályája csúcsán.

Az egyik tesztrepülés során a V-2 189 kilométer magasságra emelkedett, ezzel az első ember készítette tárgy volt, amely az űrben járt.

[szerkesztés] Műszaki jellemzői

A V-2 egyfokozatú, önirányítású, ballisztikus rakéta volt.

[szerkesztés] Hajtómű

Meghajtásáról egy Walter Thiel tervezte, 27 tonna tolóerejű folyékony hajtóanyagú rakétahajtómű gondoskodott. A hajtómű 3800 kg etanolt (etil-alkoholt) használt hajtóanyagul, amihez 4900 kg cseppfolyós oxigén társult oxidálóanyagként.

[szerkesztés] Irányítórendszer

A rakéta megfelelő pályántartását egy giroszkópos navigációs rendszer végezte. Irányítása gázsugár-kormányzással, a tolóerő-vektor változtatásával történt. A gázsugár eltérítését a fúvócső mögött, a stabilizátor szárnyak belső oldalán elhelyezett gázsugár-kormányok elforgatásával végezték. A LEV–3 típusjelű kormányrendszer két giroszkópot (egy függőlegeset és egy vízszinteset) foglalt magában.

A felszállás után a hajtómű 210 másodpercig működött, majd a tüzelőanyag kifogyása után a rakéta a becsapódásig ballisztikus pályán szabadon repült tovább.

A kezdetleges irányítórendszer miatt a V-2 meglehetősen pontatlan fegyver volt. A találati hiba 17 km-es volt, azaz a maximális hatótávolságában 50 %- eséllyel találta el a célpont 17 kilométeres körzetét (napjaink ballisztikus rakétái harmincszor akkora távolságon 170-szer olyan pontossággal rendelkeznek).

[szerkesztés] Műszaki adatok

• Maximális terhelhetőség: 1000 kg
• Maximális hatótávolság (1000 kg teherrel): 300 km
• Maximális sebesség: 5630 km/h

[szerkesztés] Harci alkalmazása

Az A4 sikeres repülését követően a náci hadvezetés rögtön kikiáltotta a V-2-t a Hitler által sokat emlegetett "csodafegyverré". Goebbels propaganda minisztériumában pedig a korábban hadrendbe állított V-1 fegyver analógiájára V-2 (Vergesltungwaffe - Megtorló fegyver) névre keresztelték át.

A V-2 rakéta első harci bevetése 1944. szeptember 2.-án volt, a 444-es Üteg küldte első rakétáját Angliára. A háború során összesen 3.172 dokumentált rakétaindítást végzett a német hadsereg főként belgiumi és angliai célokra, ám csak 1.100 érte el célját. Sok rakéta repülés közben felrobbant, vagy a tengerbe zuhant. Ezt a hibát a fegyver alkalmazásának végére sikerült kiküszöbölni a mérnököknek. Az utolsó két V-2-t 1945. március 27.-én indították. A V-2 okozta robbanásokban 2.754 ember halt meg és további 6.523 súlyos sérültet kellett ápolni.

A V-2 fő célpontjai Antwerpen és London voltak. Főbb célpontok a háború alatt:

• Belgium: 1664
  • Antwerp 1610 (≈ a teljes mennyiség 50%-a)
  • Liege 27
  • Hasselt 13
  • Tournai 9
  • Mons 3
  • Diest 2

• Anglia: 1402
  • London 1358 (≈ a teljes mennyiség 40%-a)
  • Norwich/Ipswich 44

• Franciaország: 76
  • Lille 25
  • Párizs 22
  • Tourcoing 19
  • Arras 6
  • Cambrai 4

• Hollandia: 19
  • Maastricht 19

• Németország: 11
  • Remagen 11

Bár a V-2 elsősorban a london elleni náci terrorbombázás egyik jelképe lett, elsősorban az antwerpeni kikötő ellen vetették be, amelyet súlyosan meg is rongált a német hadsereg, de csak lassítani tudta az Anglián át a kontinensre szállított amerikai hadianyag utánpótlást.

Terrorfegyverként a rengeteg civil áldozat miatt lett hírhedt, ami pontatlansága számlájára írható. A legtöbb feljegyzett áldozat egyetlen V-2 találat során 567 halott volt egy antwerpeni moziba való becsapódáskor.

[szerkesztés] Utóélete

A világháborút követően Wernher von Braun és egy 40 fős mérnökcsapat az USA-ba került 70 készletnyi hadizsákmány A4/V-2 rakétával. A rakétamérnökök azonnal munkába álltak és a két hónappal korábban elhunyt Robert Goddard örökét átvéve az amerikai hadseregnek kezdtek rakéták fejlesztésébe. Egy sor amerikai katonai rakéta alapult az A4 technikáján.

Később von Braun űrrepülésre alkalmas hordozóeszközök fejlesztését kapta feladatul, így született meg a Jupiter és a Saturn rakétacsalád, amelyek egyik tagja, a Saturn V juttatta el az amerikai űrhajósokat a Holdra. Von Braun rakétái mind-mind az egykori V-2 leszármazottainak tekinthetők

A másik nagyhatalom, a Szovjetunió kezébe is került a háború végén hadizsákmányként nagy mennyiségű rakéta alkatrész, és hadifogolyként olyan mérnökök, akik részt vettek a rakétafejlesztésekben. A "kettő kombinációjából" hamarosan megszületett a Szovjetunió első balliszitikus rakétája az R–1, majd az R-sorozat többi katonai tagja. Ezek alapján fejlesztette ki a Szergej Koroljov vezette csapat a későbbi Szputnyik és Vosztok rakétákat, amellyek az első műhold, illetve az első ember eljutott a világűrbe.