Web Analytics
Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Tribuno Memmo - Wikipédia

Tribuno Memmo

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Tribuno Memmo (vagy másnéven: Tribuno Menio) volt Velence huszonötödik dózséja. Elődje, Vitale Candiano lemondatása után a velenceiek olyan vezetőt akartak, aki nem tartozott egyik nagy családhoz sem, és ezért nem feltétlenül akarta a dinasztikus törekvéseket kidomborítani uralkodása alatt. Tizenkét éven át tartó uralma alatt mindennek ellenére mégis a dinasztikus törekvések játszották a főszerepet.

Tribuno trónra lépése után hamarosan fellángolt két befolyásos velencei nemes család hatalmi harca, amely teljesen háttérbe szorította Tribuno uralmát. A Coloprini család házasság révén rokoni viszonyba került az immár öt dózsét adó Candiano családdal. A két család túlzott gazdasági és politikai befolyását ellensúlyozni akarta a másik feltörekvő család, az Orseolók, akik a Morosini családdal léptek rokoni szövetségbe. A két ellenfelet különböző nagyhatalmak támogatták. A Morosini famíliát a Bizánci Birodalom, Colopriniékat pedig II. Ottó német-római császár támogatta. A dózse nem igazán tudott beleszólni a vitába, de a nép támogatásával sikerült kieszközölni a Coloprini család száműzését, amikor az ifjú Domenico Morosinit megölték az egyik összecsapásban.

Az elűzött család Veronában talált menedéket, ahol a császárral szövetséget kötöttek Velence elfoglalására. Német támogatással nemsokára elkezdődött a kereskedőváros ostroma, a császári flotta blokád alá vette a Velencei-öblöt és egy császári rendelet értelmében az egész birodalomban tilos volt velenceiekkel kereskedni.

A kétségbeesett dózse hiába küldte gyermekét, Mauriziót Konstantinápolyba, a bizánciak nem akartak háborúba keveredni Ottóval. A dózse ezért parancsot adott a városban maradt Coloprinik letartóztatására, és a Morosinik kirabolhatták a család palotáját. 983-ban meghalt II. Ottó, ezért az ostrom befejeződött, és a tengeri blokád is feloszlott. Ugyan a dózse garantálta biztonságukat, ha visszatérnek a városba, a Coloprini család feje, Stefano Coloprini Toszkánában keresett menedéket. A család hazatérő tagjait pár év múlva a Morosinik lemészárolták. Ezzel végleg eldőlt a hatalmi harc, amely a Morosini és az Orseolo család javára döntötte el Velence későbbi sorsát.

Tribuno egyetlen jelentős rendelete szerint a Szent Márk-bazilika a dózse saját tulajdonába került. Ekkor vált a bazilika a velencei uralkodók magánkápolnájává, és a város klerikusainak legfőbb központjává. Ezen felül ettől kezdve fogadták itt a külföldi követeket, a városba érkező pápákat vagy uralkodókat. 991-ben az összehívott népgyűlésen lemondatták trónjáról az idős Tribunót, aki uralkodói kötelességeit már nem tudta ellátni. A Szent Zakariás kolostorba vonult vissza, ahol pár hónap múlva meghalt.

Elődje:
Vitale Candiano
Dózse
979-991
Velence címere Utódja:
II. Pietro Orseolo
Más nyelveken
THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: