Taddeo Zuccaro
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Taddeo Zuccaro, (Zuccari, Zucchero), (San Angelo in Vado, Urbino mellett, 1529. szeptember 1. – Róma, 1566. szeptember 2.) olasz festő.
Taddeo Zuccaro a manierizmus képviselője volt, Rómában élt és dolgozott.
Apja, Ottaviano Zucchero festő kezdte el tanítani neki a festészetet számára, apja műtermében kezdett a festészettel ismerkedni. Taddeo Zuccaro kitűnő műszaki rajzoló volt, akinek már rajzai alapján is kitűnt tehetsége, eredeti kifejezésmódja.
A római művészetek felvirágzása miatt 1553-ban, 14 éves korában Rómába ment, és autodidakta módon kezdett további tanulmányokba, ennek során Raffael és műtermének munkáit tanulmányozta.
Ezután egy rövid ideig egy Correggio-tanítványnak, Daniello da Parmának felügylete alatt folyatta ismerkedését a festészettel. Érdeklődése ekkor Caravaggio festészete iránt volt a legnagyobb mértékű, bizonyos hatások a későbbi festményein is megfigyelhetőek. (Palazzo Mattei falfestményei)
Hamarosan különböző templomok és paloták homlokzatának és belsejének freskóit kezdte el festeni, melyeken dekoratív keretekbe festett történetek találhatóak, elsősorban Raffael freskó- és díszítő tradíciói, valamint Michelangelo plasztikusságának, és Correggio hatása érvényesült.
1553 előttről szinte alig maradt fenn munkája.
1553-ban-ban kezdett el dolgozni első komolyabb munkáján, a Mattei kápolna falfestményein, a Santa Maria della Consolazione templomban.
Taddeo utána is főleg Rómában dolgozott, testvérével, Fredericóval, III. Gyula pápa és IV. Pál pápa megbízása alapján is végzett munkákat, a vatikáni Sala Regia supraportjai az ő munkái (Tunisz bevétele, Nagy Károly ajándéka)
1556 és 1558 között a Frangipani kápolna körfestményeit festette San Marcellóban, öccsével, korai halála miatt ezt a munkáját öccse, a szintén festő Frederico fejezte be.
Élete utolsó felében a Franese család patronálta, megbízásukra festette a Palazzo Franese és más villáik falfestményeit.
Ezek a képek a család történetének egy-egy mozzanatát ábrázolják, de az ő munkája a római Palazzo Farnese főtermének freskói is, az V. Károly bevonulása.
Testvére ebben a munkáiban sokat asszisztált. A Farnese család Caprarolában, Viterbo mellett levő kastélyának a freskóit szintén ebben az időszakban készítette el. (freskójenetek a Farnese-család történetéből, valamint III. Pál életéből).
Utolsó munkája közé tartoznak az Orsini kastély freskói, Braccianóban (Nagy Sándor életéről)
Mindössze 37 éves volt, amikor meghalt.