Szín-ahhé-eriba

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Szennahérib bukása. A George Byron által is megénekelt jeruzsálemi kudarc Rubens festményén

Szín-ahhé-eriba, a biblikus Szennahérib (uralkodott Kr. e. 704 - Kr. e. 681) az Újasszír Birodalom egyik jelentős uralkodója volt, aki apját, II. Sarrukínt követte a trónon. Nem büszkélkedhetett nagy hódításokkal, de megszilárdította az atyja által elfoglalt területen az asszírok uralmát.

[szerkesztés] Ninive

Kr. e. 706-ban Sarrukín Kalhuból átköltözött új, tíz éve épülő fővárosába, Dúr-Sarrukínba. Mivel azonban a következő évben egy anatóliai csatában elesett, és holttestét sem találták meg, az újonnan épült várost fia jobbnak látta elhagyni. (A balsorsú Sarrukín nevét az új uralkodó még a feliratairól is kihagyta, félve az őt ért sorscsapástól.) Választott fővárosa Ninive (akkádul Ninua) lett a Tigris gázlójánál, ahol Istár egyik központi szentélye állt. Szín-ahhé-eriba a régi, romos várost újjáépítette, méltóan egy királyi fővároshoz. Kiterjedt kertjeit és parkjait bővízű csatornarendszer látta el. Az új palota Szín-ahhé-eriba győzelmeit bemutató domborművekkel volt tele, és a király általában győzhetetlennek mutatta be magát feliratain - ez azonban nem felelt meg teljesen az igazságnak.

[szerkesztés] Jeruzsálem ostroma

Kr. e. 701-ben Szín-ahhé-eriba kivonult nyugatra, hogy elfojtson egy levantei-palesztinai lázadást. A felkelőknek természetesen segítséget nyújtott Egyiptom, és az ütközetet a források szerint az asszírok megnyerték. A győzelem nem lehetett elsöprő - Hérodotosz és az Ószövetség egyenesen vereségről beszél, ami elképzelhető, hogy egy másik hadjáratra utal -, ugyanis a király nem nyomult előre, hanem visszafordult, és a lázadó Ezékiás (Hiszkija) júdai király ellen vonult. Ennek keretében bevette Lákist, majd megostromolta Jeruzsálemet - sikertelenül. A váratlan kudarc oka a táborában kitört pestisjárvány volt.

Lákis ostromáról Szín-ahhé-eriba évkönyvei hallgatnak, de palotadomborművein részletesen bemutatja az ostromsánc épülésétől kezdve a kegyetlen megtorlásig bezárólag az eseményeket. A jeruzsálemi ostromot az asszír források sikerként könyvelik el, és kijelentésük szerint a megtört Ezékiás hatalmas sarcot fizetett nekik elvonulásuk fejében.

[szerkesztés] Babilónia

A káld II. Marduk-apla-iddina már II. Sarrukín számára is égető problémát jelentett, és Kr. e. 703-ban is megragadta az alkalmat a hatalomátvételre. Második babilóniai királysága természetesen elfogadhatatlan volt az asszír uralkodó számára, így délnek vonult, és Kúta mellett szétzúzta a káldokból, arámiakból, arabokból, elámiakból és babiloniakból álló koalíciót. A vetélytársa elmenekült Tengerföld déli mocsaraiba, ám családját sikerült fogságba ejteni.

A hadjárat eredményeképpen Szín-ahhé-eriba 208 000 embert deportált, Babilónia élére pedig kormányzót nevezett ki a helyi Bél-ibni személyében. A káld lázongások miatt Kr. e. 700-ban leváltotta Bél-ibnit, és az asszír trónörököst, Assur-nádin-sumit tette meg Babilon királyává. Ő azonban csak hat évig uralkodott, ugyanis egy föníciai hajókkal végrehajtott Kr. e. 694-es - természetesen sikeresnek feltüntetett - asszír támadást követően a Szippart elfoglaló elámiak elhurcolták.

A feldühödött asszír király sokáig nem tudott mit tenni, és a helyzet nélküle is elég zavaros volt délen. Az elámi jelöltet a trónra elfogták az asszírok, de egy káld lett a király. Közben Elámban is trónviszály alakult ki. Végül Kr. e. 691-ben a Tigris mentén egy szövetséges sereg indult Asszíria ellen. A haluléi csatából az - asszír évkönyvekben ismét győztesnek feltüntetett - sereg babiloni források szerint visszavonult. Csak a következő évben sikerült elég erőt gyűjtenie Szín-ahhé-eribának, aki rettenetes bosszút állt: megostromolta Babilont, ami 15 hónap után, Kr. e. 689-ben elesett. Az asszírok kifosztották és lerombolták a várost, csatornákat ástak elárasztására, istenszobrait összetörték.

Úgy tűnt, az évezredes Babilonnak vége. Hogy kultikus szerepét - lévén a Marduk-kultusz központja - ellensúlyozzák, számos Assur-templom épült, ahova eljuttatták a város hamvainak kis adagjait. A kegyetlen megtorlást nem követte újabb lázadás délen: Szín-ahhé-eriba utolsó éveiben béke honolt az Újasszír Birodalomban.

[szerkesztés] Bukás, örökösödés

II. Sarrukín annak idején jó előre kijelölte Szín-ahhé-eribát örökösének, akit Samas és Adad jóslatai megerősítettek helyzetében. Assur-nádin-sumi elhurcolását követően Szín-ahhé-eriba nem legidősebb fiát tette meg trónörökösnek, aki Assur-ah-iddina néven lépett később trónra. Ez azonban kiváltotta az Arda-Mulisszi vezette idősebb fivérek ellenszenvét, akik szervezkedésbe kezdtek, és először meggyűlöltették a bít ridútiban felkészített örököst apjukkal, majd annak menekülése vagy száműzése után végeztek Szín-ahhé-eribával. Assur-ah-iddina azonban hamarosan visszatért, és visszafogalta apja örökét.

[szerkesztés] Források

Roaf, Michael: A mezopotámiai világ atlasza. Budapest, Helikon - Magyar Könyvklub, 1998. ISBN 963-208-507-8; ISBN 963-5487-90-8 Lásd még itt
Ókori keleti történeti chrestomathia. Szerk.: Harmatta János. Budapest, Osiris, 2003. ISBN 963-389-425-5; ISSN 1218-9855 Lásd még itt