Suzanne Vega
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Suzanne Nadine Vega (Kalifornia, Santa Monica, 1959. július 11.) amerikai énekesnő és dalíró, a városi folk zene egyik legnépszerűbb, lírai dalszövegeiről ismert képviselője.
Kaliforniában született, de két és fél éves korában édesanyja (egy számítógéprendszer elemző) és nevelőapja (egy Puerto Ricó-i író) New Yorkba költöztek. Egy "szociálisan problematikus" körzetben nőtt fel, a Spanyol Harlemben, illetve az Upper West Side-on.
Kilenc éves korában verseket kezdett írni, első dalát 14 évesen írta. Később modern táncot tanult a New York City High School of the Performing Arts iskolában (Előadóművészetek Főiskolája New York Cityben - az iskola, ahol a Fame című musicalt forgatták).
Miközben angol irodalmat tanult a Columbia Egyetemen (a Barnard College-ban), részt vett kisebb előadásokban Greenwhich Villageben, ahol rendszeres résztvevője volt a Cornelia Street Cafe hétfő esti dalíró csoportjának. 1984-ben ígéretes lemezszerződést kapott.
Első albuma Suzanne Vega címmel jelent meg 1985-ben és az amerikai kritikusok jól fogadták, Nagy-Britanniában pedig platinalemez lett. A lemez producere Lenny Kay és Steve Addabbo volt, a dalok akusztikus gitárkíséretre készültek. A lemez "Marlene on the Wall" ("Marlene a falon") című dalából videó is készült, amit az MTV és a VH1 csatornák is adtak.
A következő album, a Solitude Standing (1987) közönség- és kritikai siker lett, különösen nagy és tartós sikert arattak a Tom's Diner és a Luka című dalok. A Luka című dalnak témája volt nagyon újszerű: egy hányatott sorsú gyerekről szólt, ami abban az időben nem volt tipikus sláger téma. A hangsúly ebben az albumban továbbra is Vega akusztikus gitárján volt, de a zene elmozdult a pop irányába. A Tom's Diner dalt később számtalanszor dolgozták fel újra.