Somogyért
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A Somogyért Egyesület 1994. május 25-én alakult meg, 109 közismert somogyi politikus és vállakozó jóvoltából. Ma már tagjainak száma négyezerre becsülhető. Elnöke Dr. Gyenesei István, 57 éves mérnök közgazdász, aki egyben a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is.
A 2006-os választásokon egyéni jelöltjük (Gyenesei István) bejutott a parlamentbe, ahol „független” minősítésben képviseli a szervezetet.
[szerkesztés] A párt célja
Mottó: „E szép tájú megyéért a tőlünk telhető legtöbbet megtenni csak összefogva sikerülhet.”
- A közlekedési feltételek javítása (zsáktelepülések összekötő útjai, autópályák, helyi közlekedés),
- a hiányzó infrastruktúra nagyobb ütemű fejlesztése (vonalas telefon, gáz- és szennyvízrendszerek, egészséges ivóvíz),
- a megélhetéshez szükséges munkahelyek megteremtőinek erőteljesebb támogatása,
- a fiatalok életkezdésének és a szépkorúak megélhetésének segítése,
- kiemelt törődés a közbiztonság javításával,
- a leszakadó rétegek, a hátrányos helyzetűek segítése (cigányság, munkanélküliek stb.),
- a Balaton megmentése: támogatják az önálló Balaton Régió kialakítását,
- a környezeti értékek fokozott védelme, melyet Somogy számára elengedhetetlennek tartanak,
- az egészségügyi és oktatási szolgáltatás fejlesztése, az erkölcsi nevelés széles körű javítása, mely álláspontjuk szerint a jelen és a jövő fontos záloga.