Web Analytics
Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Severinus pápa - Wikipédia

Severinus pápa

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Severinus volt a 71. pápa a világtörténelemben. Pontifikátusának nagy része a Hérakleiosz császár által kiadott Ecthesis körül forgott. A bizánci uralkodó jóváhagyásáért több mint másfél évig harcolt. Így végül hivatalosan kicsivel több mint két hónapot uralkodott.

Severinus valószínűleg Rómában született. Apját Abienusnak hívták. Tanulmányai és vallásos családi környezete miatt is választotta a papi hivatást. Hamarosan nagy befolyásra tett szert a klérusban, így I. Honorius pápa halála után három nappal, 638. október 30-án a római zsinat őt választotta meg egyházfőnek. Azonban a zavaros történelmi időkben Bizánc támogatását csak úgy élvezhette a pápa, ha előtte a császár hivatalosan elismeri a választottat egyházfőnek. Csak ezután lehet felszentelni az illetőt. Így Severinus követeket küldött Konstantinápolyba, hogy kinevezését kieszközöljék. Ebben az időben érkezett meg a pápai hivatalba egy levél, amelyet Jeruzsálem pátriárkája küldött Rómába, bizonyos Szent Sophrinus. A pátriárka az előző évek krisztológiai vitáiba bekapcsolódva vizsgálódott a szent iratokban, hogy kiderítse mi az igaz, katolikus álláspont a vitában. Kutatásai nyomán kiderítette, hogy a kétérvényű, két természetű Jézus Krisztus felel meg ennek az álláspontnak. Ez azt jelentette, hogy Severinus elődje, Honorius eretnek tanokat terjesztett.

Ezzel egyidőben a császári udvarban Hérakleiosz csak azzal a feltétellel fogadta el Severinus választását, amennyiben a pápajelölt aláírja az Ecthesist. Ez a mű Honorius pápa levele alapján íródott meg, és monotheletista tanokat fogalmazott meg. Severinus megtagadta a császári irat elfogadását. Válaszul Hérakleiosz nem adta áldását a pápajelölt felszentelésére. Így Severinus hatalom nélküli pápa lett Rómában.

Minden erejét arra fordította, hogy megegyezzen a császárral, és felszenteljék. Azonban Hérakleiosz ragaszkodott az Ecthesis aláírásához, Severinus pedig annak eretnekségéhez. A Ravennai Exarchátus, hogy nyomatékosítsa a császár óhaját megtámadta Rómát, és kifosztotta a lateráni palotát. Több mint másfél éven át tartott a vita Róma és Konstantinápoly között, mire végül a pápai követek higgadt politikájának engedve Hérakleiosz engedélyezte Severinus felszentelését.

640. május 28-án szentelték fel Severinust, akinek első dolga volt, hogy kinyilatkoztassa az igaz hitet, amely szerint Jézus Krisztus két természetből állt, vagyis két akarata és kétérvényű lénye volt. Az Ecthesist pedig eretnek írásnak nevezte. 66 nappal felszentelése után, 640. augusztus 2-án meghalt. Rövid pontifikátusa alatt építtette a Szent Péter Bazilika egyik szentélyét, ahol örök nyugalomra helyezték.

Előző pápa:
I. Honorius pápa
Római pápa
638-640
Vatikán címere Következő pápa:
IV. János pápa
THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: