Ptolemaiosz Klaudiosz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Ptolemaiosz Klaudiosz, Ptolemaios Klaudios, Claudius Ptolemaeus (Ptolemaisz Hermeiu, Egyiptom, Kr. u. I. század vége - Kr. u. 161 - 180 körül); görög természettudós.
A hellenisztikus kori görög természettudomány egyik legkiemelkedőbb képviselője, csillagász, asztrológus, matematikus, földrajztudós. A „ptolemaioszi világkép" megalkotója, amelyet Nikolausz Kopernikuszig cáfolhatatlan rendszernek tekintettek, de írt műveket az optika, zene- és ismeretelmélet tárgykörében is, valamint számos, egészen az újkorig ható tudományos eredmény megfogalmazója volt. Tevékenysége Alexandriához kapcsolódik: az ókori tudomány fellegvárában végezte csillagászati megfigyeléseit. Tudományos működése kezdettől fogva nagy tekintélyt élvezett, ezt bizonyítják a műveihez írott kommentárok (Papposz, Theón), valamint e művek arab és más nyelvű fordításai.
A „Mathématiké szüntaxisz" (Matematikai összefoglalás), későbbi címén „Megiszté" (Legnagyobb), ti. összefoglalás, innen származik közkeletű arab címe, az „Almageszt". Ez Ptolemaiosz csillagászati főműve, 13 részben fogalmazza meg -Hipparkhosz és a pergai Apollóniosz tudományos eredményeire támaszkodva, de részben módosítva is azokat- geocentrikus világképét. Elmélete szerint a világmindenség középpontjában foglal helyet a mozdulatlan Föld, és körülötte kering a Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz; ezeken kívül helyezkedik el az állócsillagok szférája. A csillagképek leírásában megőrzi az alexandriai korban kedvelt meséket is a mitológiai átváltozásokról. Összesen 48 csillagkép került leírásra; sok esetben a mai napig ezeket az elnevezéseket használják. Az eredeti mű elveszett; a középkorban arab nyelv változatát fordították vissza latinra, így vált ismertté Európa számára. Az „Almageszt"-ben található adatokat korrigálja némileg egy Kanoboszban (Egyiptom) található felirat: a felirat vége a szférák harmóniájával foglalkozik, a bolygók egymáshoz való viszonyát a hangszer húrjaival hasonlítja össze.
„Prokheroi kanonesz" (Kézi táblák) című műve a csillagok helyzetének, stb. meghatározását segítő táblázatokat tartalmaz, amelyek ugyancsak az „Almageszt" (néhány helyen korrigált) adatain alapulnak. A táblázatok nem eredeti formájukban, hanem átrendezve, kiegészítve maradtak fenn. Kronológiai szempontból különösen fontos az egyik, a „Baszileioi kanonesz" (Királyi táblák), amely a babilóni, perzsa, egyiptomi királyok és római császárok névsorát tartalmazza, pontos trónra lépési dátumokkal és asztrológiai jelenségek felsorolásával kiegészítve, Kr. e. 747-től Diocletianus császárig.
A „Hüpotheszisz tón planómenón" (A bolygók állásai) című, két könyvben (a második csak arab fordításban maradt fenn) megírt munkájában feltételezi, hogy az égitestek saját életerővel rendelkeznek, s maguktól mozognak.
„Apoteleszmatika" (megvalósuló, bekövetkező, ti. jóslatok a csillagok állása alapján), közismertebb nevén „Tetrabiblosz" (Négy könyvből álló gyűjtemény) asztrológiai kézikönyv, amely minden korban nagy népszerűségnek örvendett; a kézirati hagyományozásban ehhez kapcsolják a „Karposz" (Termés) című, az előbbi műből vett száz idézetet tartalmazó florilegiumot, amelyet a modern filológia nem tart ptolemaioszi írásnak.
A „Peri kritériu kai hégemoniku" (Az ítélőképességről és a lélek irányító szerepéről) című rövid, ismeretelméleti tárgyű írásának első részében a kritérion fogalmából kiindulva fejtegeti az igazság megismerésének folyamatát. Véleménye szerint a nyelv szerepe nem döntő fontosságú, a megismeréshez elegendő az értelem. A második rész a hégemonikon, a megismerést irányító működés helyét kutatja, s arra a következtetésre jut, hogy a puszta létfunkció hégemonikonja a szívben, a lét és a helyes élet hégemonikonja pedig az agyban helyezkedik el.
„Harmonikon" (Zeneelmélet) címmel maradt fenn egy három részre terjedő írása. Ez a legátfogóbbmunka, amely az ókor zeneelméletéről ránk maradt, végigvezet kora zeneelméletének minden alapfogalmán. Tárgya a szüsztéma teleion (teljes hangrendszer), a genusok (tetrachord formák), a modusok (skálatípusok), a skálatranszpozíciók, a hangközök, stb., továbbá párhuzamot von a hangok, az égitestek és az emberi lélek részei között. Felfogásának alapja az a nézet, hogy értelem és hallás egymásnak soha nem mondhatnak ellent. A hangközöket illetően a püthagoreusok tanítását, amely a számviszonyok alapján áll, egyezteti Arisztoxenosz felfogásával, amely a hallást állítja a középpontba, vagyis a matematikai számítások mellett helyet hagy az érzékelő fülnek is. E mű azért érdemel különleges figyelmet, mert e rendszer latin fordításán keresztül maradandó hatással volt a középkor zeneelméletére. A töredékesen fennmaradt harmadik könyv a harmóniának a zenében, a lélekben és a bolygók mozgásában betöltött szerepéről tartalmaz általános megállapításokat.
„Optica" című műve csak egy arab fordítás latin változatában maradt fenn (az első könyv és az ötödik vége elveszett). Ebben - Euklidészhez kapcsolódva- feltételezi, hogy a látás a szemből kiinduló és a megfigyelt tárgyra irányuló látósugarak segítségével történik: ennek során szerinte figyelembe kell venni a látott tárgy távolságát is. A műben kísérleti vizsgálatokra alapozott eredményeket közöl.
„Kanón episzémón polemón" (Híres városok felsorolása) című írásában a fontosabb városok helymeghatározásár adja földrajzi hosszúság és szélesség szerint.
A „Geógraphiké hüphégészisz" (Bevezetés a földrajztudományba) Ptolemaiosz geográfiai főműve nyolc könyvben. A csillagászati és matematikai földrajz hagyományaira alapozott (Hipparkhosz és mások eredményeit felhasználó) mű három részből áll. Az első rész (1. könyv) általános elméleti fejtegetéseket tartalmaz a geográfia feladatáról. A mű második, terjedelmes része (2-7. könyv) az ókorban ismert világ leírásával foglalkozik: mintegy 8100 nevezetes földrajzi hely (városok, folyók, hegyek, stb.) szélességi és hosszúsági adatait tartalmazza, olyan csoportosításban, hogy a rólik készítendő térkép megrajzolását segítse. Világtérképe a Kanári-szigetektől és Izlandtól Kelet-Ázsiáig és Kínáig, délen Afrika csücskéig terjed, számos terület „agnósztosz gé" (ismeretlen föld) néven szerepel rajta; a korábbi adatokra, illetve pontatlan szemtanú-beszámolókra támaszkodó Ptolemaiosz szigetnek rajzolta meg Skandináviát, valamint túlságosan nagynak ábrázolta Ceylont vagy az Azovi-tengert. A harmadik rész (8. könyv) a mű mellékleteként hagyományozott 26 résztérkép megrajzolásával kapcsolatos útmutatásokat tartalmaz.
További művei: „Pheszisz aplanón aszterón” (Az állócsillagok fázisai), „Peri analémmatosz” (A napóráról), valamint a csak latin fordításban ismert „Planisphaerium” (A gömb síkra vetítése).
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos: Ókori lexikon I-IV. kötet. Budapest, Franklin Társulat, 1904. Lásd még itt.