Philogelósz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Philogelósz, Philogelós, Philogelos (görög nyelven philosz "barát" + gelósz "nevetés"), az egyetlen fennmaradt ókori görög viccgyűjtemény, amely 265 különálló darabból áll. Az ókori hagyomány szerint a Philogelósz Hieraklész és Philagriosz grammatikusok nagyobb ilyen tárgyú gyűjteményének a kivonata, mindezekről azonban bővebb ismeretekkel nem rendelkezünk. Ez a viccgyűjtemény talán egy jambusokban írott gyűjteményt egészített ki, amelyet Philisztiónra vezetnek vissza. A szöveg keletkezése belső, tárgyi, valamint nyelvi bizonyítékok alapján a Kr. u. IV-V. századra tehető. Nyelve a korai Bizánc görög nyelve felé mutat, de feltűnően gyakran fordulnak elő benne latin jövevényszavak is. A gyűjtemény anyagát a szerkeszői vicctípusok alapján rendezték el, témáinak mintegy harmadát az úgynevezett „szkholasztikosz"-okról (pedáns és bárgyú akadémikusok, tollforgatók) szóló túlzó karakterrajzok és viccek foglalják el. Nagy számban találhatóak még a kötetben az egyes görög kisvárosok lakóinak korlátolt ostobaságát kipellengérező történetek is, így például az abdéraiakról. Más típusai a komédiákból és az epigrammákból ismeretesek. Néhány idézet a műből:
No. 36: Egy pedáns ember meg akarta tanítani a szamarát arra, hogy ne egyen, ezért nem adott neki többet enni. Amikor a szamár éhenhalt, így sóhajtott: „Micsoda veszteség! Mire megtanulta, hogy ne egyen, megdöglött."
No. 187: Egy tehetségtelen asztrológust egy súlyosan beteg kisgiúhoz hívnak. Ő a gyermeknek hosszú, boldog életet jósol, majd az anyától fizetségét kéri. Az anya így szól: „Kérlek gyere vissza holnap, s megkapod a béred." Az asztrológus így felel: „De mi lesz a béremmel, ha a gyermek az éjjel meghal?"
No. 201: Egy utazó, hosszú útról visszatérve felkeres egy asztrológust, hogy minden családtagja egészséges-e. Az asztrológus így szól: „Mind jól vannak, kivéve édesapádat." „Az nem lehet" -lepődik meg az utazó- „az apám tíz éve halott!" „Mondd, egész biztosan ismered az igazi apádat?"
[szerkesztés] Források
- Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon (ISBN 9639374113)