Nagy Sándor levelei
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Nagy Sándor levelei, a makedón uralkodónak, Nagy Sándornak tulajdonított levélváltások gyűjteménye. A hellenizmus korában a levél, mint műfaj felvirágzott, különösen Arisztotelész és a peripatetikusok kedvelték. Mivel a levelek szerzősége bizonytalan, így a fennmaradt levelek pontos számát sem könnyű meghatározni. A hadjáratokban személyesen részt vevő kísérői kezdték el a nevében írt, illetve hozzá intézett levelek közlését. Három levél szövegét több ókori szerző is közli: Arisztotelésznek írott levelét Plutarkhosz és Gellius. A másodikat III. Dareiosz perzsa királynak írta, s közli benne, hogy foglyul esett hozzátartozóit hajlandó kiadni, figyelmezteti azonban, hogy levelében Ázsia urának címezze (közli: Arrianosz). A harmadik levélben a görög városállamok menekültjeinek azt írja, hogy hazatérésüket nem akadályozza, csak a gyilkosokét (Diodórosz. További öt levelének csupán tartalmát ismerjük, ezek Arrianosznál és Plutarkhosznál találhatóak. A levelek hitelességét a filológusok általában kétségbe vonják, de határozottan csak a Nagy Sándor és Arisztotelész levélváltást.
[szerkesztés] Források
Pecz: Ókori lexikon