Maria Callas
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Maria Callas (született Maria Anna Cecilia Sofia Kalogeropulos) (New York, 1923. december 3. – Párizs, 1977. szeptember 16.) görög operaénekesnő (szoprán).
1937-ben kezdte meg énekes tanulmányait az athéni konzervatóriumban, Maria Trivella és Elvira de Hidalgo tanítványaként. Debütálása 1941-ben volt az athéni operában, ahol Giacomo Puccini: Tosca című operájának címszerepét énekelte. Már ekkor kitűnt éneklésének drámai ereje.
1945-től New Yorkban élt, majd 1947-ben Veronában, Ponchielli La Gioconda című operájában énekelt először Olaszországban. Ettől kezdve folyamatosan lépett fel a római operában és a milánói Scalában.
1956 és 1958 között a New York-i Metropolitan Opera énekese volt, 1958-ban a párizsi operában is bemutatkozott, majd az 1960-as évek elején ismét visszatért Milánóba.
A drámai szoprán szimbólumává vált, minden idők egyik legnagyobb énekese volt, aki rendkívül nagy hangterjedelmének és kiváló színészi játékának köszönhetően a világ szinte minden jelentősebb operájában felléphetett és sikert arathatott.