Ligatúra
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
A ligatúra, magyarul ikerbetű nyomdászati szakkifejezés.
Két vagy több betű egybeírását, összekapcsolását, egyesítését jelenti, különösen régi kéziratokban és az ősnyomtatványokban volt gyakori. A középkori írásgyakorlatban – körülbelül az 5-8. században, a karoling írásreform előtt – jellemző volt, hogy folyamatos kézmozdulattal, az íróeszköz felemelése nélkül minél több betűt írtak le, még ha ez a betűk torzulásával vagy helyzetük megváltozásával járt is. Így a kódexmásolók is nagyon sok rövidítést, betűösszevonást használtak, egyrészt, hogy munkát takarítsanak meg, másrészt, hogy a sorokat megfelelően ki tudják tölteni. A 15-16. századi nyomdák gyakran használtak ligatúrákat: Gutenberg 42 soros Bibliájában 290 betűjel fordult elő, ezek nagy része ligatúra volt. A ligatúrákat kétféleképpen hozták létre: a betűket egymásba tolták vagy ívvel kötötték össze.
A nyomdászatban két egymásba kapcsolódó rajzú, egy testre öntött nyomdabetűt nevezünk ligatúrának: némely antikvánál az ff-t, fi-t, és az fl-t, mert az f és i külön, egymás mellé szedve veszélyeztetné az f felső kanyarulatát és az i pontját. A betűk egybeöntve azonban nem törhetnek le. Ezen kívül ligatúrának öntik a francia és latin szedéshez az æ, œ, Æ, Œ betűket. A fraktur betűtípusban is előfordulnak ligatúrák.
[szerkesztés] Források
- Magyar Nagylexikon, 12. kötet, Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 2001
- Nyomdászati Encziklopédia, szerk.: Pusztai Ferencz, Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1902
- Nyomdászati lexikon, szerk.: Biró Miklós, Kertész Árpád, Novák László, Biró Miklós kiadása, Budapest, 1936
- A Pallas Nagy Lexikona
- Tevan Andor: A könyv évezredes útja (3. kiadás), Gondolat, Budapest, 1984
- Új Magyar Lexikon, 4. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1962
Based on work by