Kultusz
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kultusznak nevezzük a vallásban a vallás gyakorlását. A hétköznapi életben a kultusz szót sokszor a divat szó jelentésével azonos értelemben használjuk.
A szótőből (kult) képzett szó a kultúra, a kultikus pl. tárgy vagy személy jelzője, és a kultivál (megművel, szeret, örömét leli benne) jelentésű ige.
[szerkesztés] Meghatározása
A vallásban és a szociológiában az angol cult szó a magyar szektának felel meg, a társadalom többsége által nem vallott hiedelmeket és célokat valló, főleg vallásos érzelmű embercsopotot (azaz, szektát) is jelent. Marginális helyét az okozza, hogy vagy új hitrendszert, vagy olyan idioszinkretikus gyakorlatot követ, amelyet a környező kultúra nem fogad el a fő vonulatba tartozónak.
A kultusz szó a latin cultus,-ból ered, amelynek jelentése „törődés" vagy „imádat", illetve vallásos hiedelmek vagy rítusok rendszere;
A francia nyelvben vagy a spanyol nyelvben a culte vagy culto egyszerűen imádást, imádkozást, vagy vallási tevékenységben való részvételt jelent. A köznyelvi angol "cult" szó jelentése secte (francia) vagy secta (spanyol). (L. hamis barátok.)
A német nyelvben vagy orosz nyelvben a sekta (sect) szónak kicsit más a jelentése, mint az angol cult-nak, a német Sekte szó jelentésén felül.
[szerkesztés] A kultusz szerepe az ember életében
Popper Péter sajátos gondolkodású és eklektikus szemléletű kortárs pszichológus azt állítja, hogy a
- A kultusz az ókorban lehetővé tette, hogy az emberek a rend keretében megéljék az emberi élet teljes élményvilágát, mégpedig úgy, hogy emiatt nem lett belőlük társadalmon kívüli marginális lény. Nem maradtak „úgy”. A renden belül a kultusz megőrizte lelki egyensúlyukat, és ezért visszatérhettek a „rendes” életbe'1.
- Így történt például az ókori görögség dionüszoszi misztériumaiban. Ennek volt egy záró aktusa, amely elképesztő szélsőségek élményvilágát nyújtotta. A résztvevők mítoszokat éltek újra mindenki részvételével, azután belevetették magukat a szélsőségességbe: a nemi orgiába, a mámorokba, még a rituális gyilkolásba is. A bosszú, a sors, az extázis nevében – droggal, alkohollal vagy anélkül. A dionüszoszi misztériumokban az élet minden szélsőséges helyzetét meg lehetett élni – és meg is élték őket.
- Később, a zsidó-keresztény etikának az lett a nagy újítása és változása a pogány erkölcstanokkal szemben, hogy letiltja az élet teljességének efféle megélését. Azt mondja: vannak olyan élmények és tevékenységek, amelyek tiltottak, nem szabad megélned őket, mert az bűn! Ezeket el kell fojtanod! Ha ezek felszínre jönnek benned, tudnod kell, hogy a Sátán kísért!
- A modern világ vagy kriminalizálja, bűnné teszi, vagy patologizálja, betegséggé nyilvánítja túlságosan szélsőséges élmények megélését. Azt mondja, hogy kóros személyiség az, aki ilyen élményeket meg tud vagy meg akar élni. Aki mégis megéli őket, az vagy bűnöző lesz vagy szenvedélybeteg. Ha egyszer átlépte a határokat, nehéz visszatérnie, mert nem kultuszon belül élte meg a dolgot, hanem illegálisan. A kultusz törvényesítette és időtartamában korlátok közé szorította ezeket az élményeket, és ezért megtartotta az embert.
- Thomas Mann a kultusz megtartó ereje helyett a polgári létforma megtartó erejére hivatkozik, amikor azt tanácsolja, hogy az élet teljességét kell élnünk, de a nyárspolgár álarcában.
Szerinte tehát az élet akkor teljes, ha abban egyaránt helyet kap az alkotás és a gyilkolás, a szokásos szerelem és a perverzió, stb. Ezeket ő úgy választja szét, hogy a nem normális a kultikus esemény része, míg a normális a megszokott, és extázis nélküli mindennapok, a rend kordában tartott érzelmi és morális töltetű része. Egyben egyenlőséget tesz maga a cselekedet, és annak végrehajtása során megélt élmény között, mintha a cselekedet legfőbb célja az általa szerezhető élmény lenne. (L. hedonizmus)
Lásd:
[szerkesztés] Fajtái
Legismertebb kultusz fajta a személyi kultusz, amely az orosz-bolsevik politika elnevezése saját, először elfogadott majd bírált gyakorlatára. A lényege, hogy a politikai, pártvezetők szerepének és nyilatkozatainak normatív, elvi alapú és kötelességszerű (tehát a tömegek részéről nem feltétlenül önkéntes) és a kritikát kizáró éltetése és dicsőítése eléri a korábban csak istenségeknek kijáró mértéket. Kialakulásához a Szovjetunióban minden bizonnyal a cári rendszer bizonyos jellemzői is hozzájárultak.