Karl Freiherr von Urban

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Karl Freiherr von Urban (Krakkó, 1802. augusztus 31. – Brünn, 1877. január 1.) báró, osztrák császári-királyi altábornagy (Feldmarschallleutnant).

[szerkesztés] Életpálya

A kadétiskolai kiképzés után belépett az osztrák császári hadseregbe. 1848-ban ő volt az első katonatiszt, aki megtagadta az engedelmességet a Ferdinánd király által kinevezett első felelős magyar kormánynak, és visszautasította, hogy felesküdjön az új magyar alkotmányra.

1848. szeptember 4-én ezredesi rangban átvette a naszódi 17. román határőr-gyalogezred parancsnokságát, Puchner altábornagy, főhadparancsnok alárendeltségében. Egysége szeptember 18-án támadást intézett a kolozsvári nemzetőrség ellen.

Urbant Latour hadügyminiszter személyesen igazította el az erdélyi császári haderő feladatáról. Az utasítás szerint ’Kíméletlenül rendet kell csinálni’ előbb az ezred körzetében, majd később egész Erdélyben. Ehhez zavargásokat kell szervezni, a román jobbágyságot a magyar lakosság ellen kell uszítani. Urban – Latour utasításának szellemében – először Naszódon lázítja fel a románokat a magyar szabadságharc ellen, 1848. szeptember 14-én.

Urban egységei – a 17. határőr-gyalogezred román legénységének közreműködésével – véres parasztháborút idéztek elő Erdélyben. E „hadműveletek” során a császári erők együttműködtek az Avram Iancu és társai által vezetett román felkelő osztagokkal is. 1848. október 24-én Ompolygyepű határában román felkelők lemészárolták a a menekülő zalatnai polgárokat. A magyar lakosságot embertelen módszerekkel, szervezetten gyilkoló és elüldöző oláh és móc szabadcsapatok nyomában Puchner altábornagy császári csapatai szállták meg a martalócok által „megtisztított” területeket. Ilyen módon Urban és Puchner csapatai az év végére sikeresen elnyomták a székely népfelkelést, és Háromszék kivételével szinte egész Erdélyt ellenőrizték. 1848. december 9-én Köpec községet a Heydte császári kapitány dragonyosai által fedezett szász és román népfelkelők felgyújtották, a székely lakosokat lemészárolták.

A Honvédelmi Bizottmány 1848. november 29-én Bem József vezérőrnagyot az erdélyi hadsereg parancsnokává nevezte ki, vezérkari főnöke Czetz János ezredes lett. December közepén Urban és Jablonsky csapatai (császári ezredek és román népfelkelők) – Windisch-Grätz herceg főhadparancsnok utasítása szerint – az Alföld felé vonultak, de Bem december 23-án Désnél megállította őket, december 25-én visszafoglalta Kolozsvárt, és megkezdte az Erdély felszabadítását célzó hadműveletek sorát.

1848-1849 telén Bem csapatai Dél-Erdélyben többször megütköztek Urban erőivel. Urban sorozatos vereségeket szenvedett Bemtől, december 29-én Bethlennél, január 4-én Tihuca mellett, ennek következtében Urban Bukovina felé kivonulni kényszerült Erdélyből.

1849. január 8-án Nagyenyed magyar lakosságát felkoncolták Avram Iancu felkelői. A Puchnert megsegítő cári csapatok Nagyszebenbe és Brassóba érkezése után Urban csapatai ismét betörtek Észak-Erdélybe és február 18-án Királynémetinél vereséget mértek Riczkó Károly honvéd ezredes csapataira. Február 25-én Urban vereséget szenved Bemtől Borgóprundnál. Február 27-én Bem csapatai Medgyesről kiindulva ismét megtámadták Urban csapatait, és másodszor is Bukovina felé szorították ki őket Erdélyből.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban folytatott "eredményes" tevékenységeért Urbant 1850-ban vezérőrnaggyá (Generalmajor) léptették elő. 1851-ben bárói (Freiherr) rangra emelték, majd 1857-ben altábornagyi (Feldmarschallleutnant) rangot kapott.

Az 1859-es Itáliai hadjáratban Urban egy mozgékony hadosztály parancsnokaként működött. Gróf Gyulai Ferenc tábornagy, Lombardia császári helytartója Urban csapatát küldte a Garibaldi szárd felkelő csapatai által március 23-án elfoglalt Varese városa alá. Feladata szerint meg kellett akadályoznia Garibaldi alpesi vadászainak (Alpini) az osztrákok jobbszárnyát fenyegető további előrenyomulását. A haditerv sikere esetén Urban már Varese-nél körülzárta volna Garibaldi csapatait. A március 25-26-án lezajlott varese-i ütközetben Urban megtámadta a város körül (San Fermo körzetében) védekező szárd csapatokat, de vereséget szenvedett és visszavonult Malnate felé.

Május 31-én Urban meglepetésszerű manőverrel visszatért Varese-be. A városra – büntetésül Garibaldi katonáinak befogadásáért – 3 millió Líra és 3000 marha hadisarcot vetett ki. Mivel ez nem volt behajtható, Urban lövette a várost és és a lakosságból túszokat szedetett. Amikor Garibaldi tudomást szerzett az eseményekről, a város visszavételére indult.

Időközben a Gyulai által vezetett osztrák főerő június 4-én Magentánál súlyos vereséget szenvedett a francia haderőtől, emiatt Urban hadosztályát bekerítés fenyegette. Véres utóvédharcokban csapataival sikerült visszajutnia a Mincio folyóhoz.

Az 1859. június 24-én lezajlott solferino-i csata idején Urban altábornagyot a Veronai csapatok főparancsnokává nevezték ki.

Karl Freiherr von Urban 1877. január 1-jén Brünnben öngyilkosságot követett el.

[szerkesztés] Külső hivatkozások

• Nemeskürty István: „Kik érted haltak, szent Világszabadság”, Magvető Kiadó, 1977.
• [1] / 1848-49 hadi események. Szegedi Tudományegyetem, Egyetemi Könyvtár