Kaposszentjakabi Bencés Apátság
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
Kaposszentjakabi Bencés Apátság romjai, címe: Kaposvár-Kaposszentjakab, Várdomb 1.
Védett műemlék, mely az egykori Győr nemzetség monostorának romjaiból áll. A monostort egy 1432-ben íródott, másolatban megmaradt oklevél szerint 1061-ben alapították. Az alapító oklevél szerint Geur (Győr) fia, Atha (Ottó) somogyi ispán 1061-ben bencés monostort alapított a Szent Jakab-hegyen. Itt már korábban is állt egy templom, mely erre az időre már romos volt. Ennek helyén építették fel az új templomot, melynek felszentelésén 1067-ben Salamon király és Géza herceg is részt vett.
A monostor román és gótikus stílusban épült.
Az épületegyüttes feltárását 1960–1966 között Nagy Emese végezte. A kolostorépület műemlékvédelmi helyreállítása 1972-ben befejeződött be, azóta féltetős épület védi. Innen kerültek elő Somogy megye legkorábbi, XI. századi kőfaragványai (díszes oszlopfejezetek és lábazatok).
A rom jelenleg az Együd Árpád Városi Művelődési Központ kezelésében áll. A terület 2001-es rendezése óta Kaposvár történelmi emlékhelyéül szolgál. Jelenleg nemcsak múzeumként, hanem kulturális központként működik: színházi esteket, kiállításokat, alkotótáborokat rendeznek itt.