Web Analytics
Privacy Policy Cookie Policy Terms and Conditions Jenny Runacre - Wikipédia

Jenny Runacre

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

Jenny Runacre (Cape Town, 1943. augusztus 18. - ) angol színésznő. A 60-as évek végétől filmez. A 70-es években több, ma már filmtörténeti jelentőségű alkotásban játszott fontos karakterszerepeket.

[szerkesztés] Pályafutása

A dél-afrikai születésű Jenny Runacre sohasem tartozott a nagy sztárok közé, éppen ezért életéről keveset tudni. A 60-as évek végén debütált az Isten vele, tanár úr! című emlékezetes, 1939-ben készült film 3 évtizeddel későbbi, Herbert Ross rendezte remake-jében. Partnerei Peter O’Toole és az énekesnő Petula Clark voltak. A következő évben az amerikai filmgyártás kiemelkedő alakja, John Cassavetes bízott rá fontos szerepet a Férjek című drámájában. Pier Paolo Pasolini nagy szakmai és közönségsikert aratott Geoffrey Chaucer-adaptációjában, a Canterbury mesékben a kacér Alisont alakította, aki idős férje mellett a náluk lakó fiatal diákot részesíti kegyeiben. Éppen ezért trágár módon megtréfálja másik széptevőjét, ám annak nem kevésbé morbid bosszúját a szerelmes diák szenvedi el. A nemiséget mint örök emberi értéket hangsúlyozó filmben Jennynek meztelenül is mutatkoznia kellett. A végső program című sci-fi, illetve John Huston thrillerje, a Mackintosh embere főleg a közönség körében voltak sikeresek: utóbbiban Paul Newman partnere volt. Játszott a klasszikus horror, a Drakula fia (Son of Dracula) parodisztikus-zenés változatában is (1974), majd a modern filmművészet kimagasló alakja, Michelangelo Antonioni kérte fel a Foglalkozása: riporter című drámája egyik fontos szerepére: ő játszotta a Jack Nicholson megformálta főszereplő feleségét, aki nem hiszi el, hogy férje meghalt, s nyomozni kezd annak titokzatos szállodai szomszédja után, akiben a férjét sejti. 1977-ben főszerepet, ráadásul kettős szerepet játszott a homoszexuális brit rendezőzseni, Derek Jarman nagy port kavart, ma már kultikusnak számító filmjében, a Jubileumban. Ugyanebben az esztendőben kicsiny szerepet alakított egy másik jeles brit rendező, Tony Richardson Joseph Andrews című kosztümös-szellemes kalandfilmjében, s játszhatott a ma már világhírű Ridley Scott első mozifilmjében, a Párbajhősökben is. A magyar közönség is láthatta Alfred Hitchcock klasszikus thrillerjének, az 1938-as Londoni randevúnak a 40 évvel későbbi, egyébként elég gyenge remake-jében. A 80-as években inkább a televízióban szerepelt. Utolsó két mozifilmjét a magyar filmszínházak is műsorra tűzték: Nicolas Roeg Boszorkányok című horrorfantasyjében Elsie szerepét alakította, a brit restauráció időszakában játszódó Változások kora című drámában pedig egy festőnőt játszott.

[szerkesztés] Filmjei

  • 1969 Viszlát, Mr. Chips! / Isten vele, tanár úr! (Goodbye, Mr. Chips)
  • 1970 Férjek (Husbands)
  • 1972 Canterbury mesék (I racconti di Canterbury)
  • 1972 Dyn Amo
  • 1973 A végső program (The Final Programme)
  • 1973 Mackintosh embere (The MacKintosh Man)
  • 1973 The Creeping Flesh
  • 1974 L’Évasion de Hassan Terro
  • 1974 Son of Dracula
  • 1975 All Creatures Great and Small
  • 1975 Foglalkozása: riporter (Professione: reporter)
  • 1976 The New Avengers (tévésorozat, a The Tale of the Big Why című epizódban)
  • 1977 Joseph Andrews
  • 1977 Jubileum (Jubilee)
  • 1977 Párbajhősök (The Duellists)
  • 1977 Spectre (tévéfilm)
  • 1977 The Black Knight (tévéfilm)
  • 1978 The Sweeney (tévésorozat, a The Bigger They Are című epizódban)
  • 1979 Londoni randevú (The Lady Vanishes)
  • 1980 Hussy
  • 1981 Brideshead Revisited (tévésorozat)
  • 1984 Play for Today (tévésorozat, az Only Children című epizódban)
  • 1985 Shadey
  • 1985 The Optimist (tévésorozat, a The Double című epizódban)
  • 1986 Call Me Mister (tévésorozat, a Running Time című epizódban)
  • 1986 Lovejoy (tévésorozat, a The Real Thing című epizódban)
  • 1989 That Englishwoman
  • 1990 Boszorkányok (The Witches)
  • 1990 Taggart (tévésorozat, a Love Knot című epizódban)
  • 1995 Változások kora (Restoration)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

THIS WEB:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2008 (no images)

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - bcl - be - be_x_old - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - co - cr - crh - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dsb - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - ext - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gan - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - hak - haw - he - hi - hif - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kaa - kab - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mdf - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - mt - mus - my - myv - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - quality - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - rw - sa - sah - sc - scn - sco - sd - se - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sr - srn - ss - st - stq - su - sv - sw - szl - ta - te - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu -

Static Wikipedia 2007:

aa - ab - af - ak - als - am - an - ang - ar - arc - as - ast - av - ay - az - ba - bar - bat_smg - be - bg - bh - bi - bm - bn - bo - bpy - br - bs - bug - bxr - ca - cbk_zam - cdo - ce - ceb - ch - cho - chr - chy - closed_zh_tw - co - cr - cs - csb - cu - cv - cy - da - de - diq - dv - dz - ee - el - eml - en - eo - es - et - eu - fa - ff - fi - fiu_vro - fj - fo - fr - frp - fur - fy - ga - gd - gl - glk - gn - got - gu - gv - ha - haw - he - hi - ho - hr - hsb - ht - hu - hy - hz - ia - id - ie - ig - ii - ik - ilo - io - is - it - iu - ja - jbo - jv - ka - kg - ki - kj - kk - kl - km - kn - ko - kr - ks - ksh - ku - kv - kw - ky - la - lad - lb - lbe - lg - li - lij - lmo - ln - lo - lt - lv - map_bms - mg - mh - mi - mk - ml - mn - mo - mr - ms - mt - mus - my - mzn - na - nah - nap - nds - nds_nl - ne - new - ng - nl - nn - no - nov - nrm - nv - ny - oc - om - or - os - pa - pag - pam - pap - pdc - pi - pih - pl - pms - ps - pt - qu - rm - rmy - rn - ro - roa_rup - roa_tara - ru - ru_sib - rw - sa - sc - scn - sco - sd - se - searchcom - sg - sh - si - simple - sk - sl - sm - sn - so - sq - sr - ss - st - su - sv - sw - ta - te - test - tet - tg - th - ti - tk - tl - tlh - tn - to - tokipona - tpi - tr - ts - tt - tum - tw - ty - udm - ug - uk - ur - uz - ve - vec - vi - vls - vo - wa - war - wo - wuu - xal - xh - yi - yo - za - zea - zh - zh_classical - zh_min_nan - zh_yue - zu

Static Wikipedia 2006: