I. Mánuel bizánci császár
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.
I. (Nagy) Mánuel (1143–1180) hódításairól ismert bizánci császár, II. (Szép) János császár és Piroska-Eiréné, a magyar Szent László király lányának negyedik fia volt, aki alatt úgy tűnt, hogy Bizánc visszanyerheti régi fényét.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A háborúskodó császár
II. Jánost negyedik fia, a szeldzsukok elleni harcban kitűnt Mánuel követte a trónon. A rendkívül bátor és kiváló fizikummal rendelkező császár egész életét a katonáskodásnak szentelte, fő célja pedig a bizánci dominancia visszaállítása volt a Földközi-tenger medencéjében. Ebből következett, hogy birodalma mindegyik szomszédjával összetűzésbe keveredett.
[szerkesztés] A Közel-Keleten
1144-ben Antiókhia grófját, Rajmundot visszatérítette saját hűségére, aki Izauriából kiűzte a törököket. 1147-ben szabad utat adott birtokain keresztül a második keresztes hadjáratnak, melyet III. Konrád német-római császár és VII. Lajos francia király vezetett. A nyugatiak és a görögök közötti súrlodások majdnem összecsapásokat eredményeztek a császár és vendégei között. A hadjárat végül nem érte el kitűzött célját: a megmenteni szándékozott Edesszai Őrgrófságot megsemmisítették a törökök.
1158-’59-ben ismét sikerrel harcolt Antiókhiai Rajmund és a szeldzsukok ellen, bár az utóbbiak esetében nem ért el jelentős eredményt. 1168-ban I. Amalric jeruzsálemi királlyal közös expedíciót vezetett Egyiptomba, hogy elfoglalja Damiettát, de a vállalkozás elbukott.
[szerkesztés] Itáliában
Mánuel még 1147-ben hadat üzent a szicíliai normann királynak, II. Roger-nak, aki előzőleg elfoglalta Korfut, illetve több görög várost kifosztott. 1148-ban a velenceiek segítségével a császár megállította a betöréseiket és visszaszerezte a szigetet, majd 1149-ben átkelt a az Appennini-félszigetre. Hadserege főleg itáliai zsoldosokból állt, akik Apuliában és Szicíliában támadtak a normannokra. Előrenyomulásukat hamarosan megállították, de Bizánc hídfőállásokat szerzett Itáliában. Hódításait az 1155-ös békében is elismerték, így a császárság ismét szerepet játszott a félsziget életében.
A velenceiek dominanciáját a bizánci kereskedelemben Genovával és Pisával kötött szerződésekkel kívánta ellensúlyozni, I. (Barbarossa) Frigyes ellen pénzelte a szabad itáliai városokat (Legnanói Liga), és tárgyalt III. Sándor pápával is. Noha jóindulattal viseltetett a római Anyaszentegyház irányában, a pápa által felajánlott „augustus” címet nem fogadta el, és Itáliában sohasem nyert domináns szerepet. Mindemellett egy velenceiekkel vívott háborúban nemcsak megtartotta szerzeményeit, de ellenfeleit az Égei-tengerről is kiűzte.
[szerkesztés] A Balkánon
Az északi határon a lázongó szerbeket behódolásra kényszerítette (1150-’52), és többször megtámadta Magyarországot a Száva mentén. Bár itt nem volt képes megmaradni, 1168-ban a jelentős zimonyi győzelem után megkötött békében a magyar Dalmácia nagy részét átvehette más határterületekkel (Szerémség) egyetemben. Mánuel a magyarországi politikába egyébként is erőteljesen beavatkozott: 1163-ban udvarába került túszként II. Géza király fia, III. István testvére, a későbbi III. Béla.
Béla az udvarban magas méltóságra emelkedett (deszposztész), és mivel a császárnak sokáig nem született fia, őt szemelte ki utódjául (1165). Az udvarban Alexiosznak nevezett, Konstantinápolyban nagy műveltségre szert tevő Árpád-házi herceget még Mánuel lányával, Máriával is eljegyezték, ám 1169-ben megszületett a trónörökös. Béla eljegyzését felbontották, rangját elvették, és 1172-ben visszatért Magyarországra, melynek ő szerezte vissza a bizánciak által elfoglalt területeket.
[szerkesztés] Mánuel hagyatéka
1176-ban Müriokephalonnál menetelés közben lepték meg a szeldzsukok a bizánci sereget, amit tönkrevertek. Bár a katasztrófát némiképpen orvosolta a következő évben indított hadjárat, Mánuelt nagyon megviselte a vereség: egészsége megromlott, és 1180-ban hunyt el lázbetegségben. Első felesége III. Konrád egy sógornője volt, a második (a trónörökös, Alexiosz anyja) pedig Antiókhiai Rajmund leánya, a Xenává átkeresztelt Mária volt.
Noha Mánuel kiváló katona volt, nem ért el maradandó eredményt Bizánc hatalmának restaurációjában, sőt háborúskodásával összes szomszédját birodalmára haragította, nemhogy egymás ellen játszotta volna ki őket. Győzelmeit alárendeltjei sorozatos vereségei ellensúlyozták, alattvalói hűségét pedig képtelen volt biztosítani, hiszen nem volt igazi államférfi. Zsoldoshadserege és kirívóan fényes udvartartása felemésztette a kincstár tartalékainak nagy részét. Csodálatos uralmával akaratlanul is a lejtő felé tolta országát.
| Előző uralkodó: II. János bizánci császár |
Bizánci császár Komnénosz-Dukász dinasztia |
Következő uralkodó: II. Alexiosz |
Based on work by